Értékeink nyomában

„Ami könnyen elérhető, az a felszínen csillog.
Ami érték, olykor fénytelen, és a mélyre kell ásni érte!”
(Seneca)

Falunk, Felsőszeli a Galántai járásban, a Dudvág folyó mellett fekszik. Az itt élő emberek sokat tesznek azért, hogy a régi hagyományok, a falu egykori arculata ne vesszen el. Ennek a törekvésnek egyik szép példája a Lapos utcában található lakóház, melyet gazdája, Hegedűs László megmentett az utókornak.

A családi örökség része a vályogból épült házikó, ezt nem kímélte a sors, ezért a gazdája három éve úgy döntött, hogy rendbe hozza, s nagyszülei bútoraival berendezve a szoba-konyhás épületet láthatóvá teszi, szemléltetve, miként éltek a 20. század eleji emberek. Az elképzelést hamarosan tettek követték. A javításokat elvégezve összeszedte a konyhai eszközöket, a lakószobában a bútorokat, használati tárgyakat, s elrendezte úgy, ahogy ő emlékezett rá, még gyerekkorából. Elbeszéléséből megtudtuk, hogy a Kertész család építette még az 1900-as évek elején. A vályogot agyagból vetették a közeli Földvermekből. A telek hátsó felében épült fel a házikó. A Hegedűs család 1963-ban vette meg a házat.

A konyhából kemence is nyílt, sajnos ez mostanra nem maradt meg. A ház körül kert és udvar húzódik, mögötte a gazdasági épületek, ezek már a család későbbi generációjának köszönhetően alakultak ki. Az utcafronton áll a szülők kockaháza, melyet még a 70-es években építettek. Elgondolkodtató, hogy az építkezés alatt a nagymamával együtt laktak a fiatalok is a gyermekeikkel ebben a kis házikóban. Elfértek, mert tisztelték és szerették egymást, mert tudták, az új családi fészek megépítése lemondásokkal és erőfeszítésekkel jár. Akkor még nem is sejtették, hogy az unoka ezt az értéket megtartja és másoknak is megmutatja, hogy lássák, milyen volt az élet a faluban jó száz évvel ezelőtt.

Mivel magánházról van szó, nem úgy működik, mint egy tájház vagy faluház. Kérésre azonban bárkit szívesen végigvezetnek az udvaron és a házban. Belépve az ajtón rácsodálkozhatunk a régi tányérokra, poharakra, vízpadra és a kredencre. A falon falvédő ad tanácsot a boldogságra. A mosdóállványt szőttesek díszítik. A sparhelt a sarokban áll, szinte látom magam előtt, amint tésztából kis lángost formál az édesanya és a platnin megsüti hirtelen. Utána zsírozó tollal megkeni és éhes gyermekének adja. A szoba hűvös, homályos szürkeség uralkodik benne. A talajt házi szőttesek borítják. A falon megsárgult fényképek idézik az egykori lakókat. Az asztalt keresztszemes hímzés takarja. A sarokban fateknő, mellette a cirokseprő készítésére használt szorító és tű látható, mivel az egykori gazda gyakran foglalatoskodott seprűk készítésével. A pici ablak igazán kevés fényt enged be. Az oldalfalak mentén ágyak voltak. A komódon apró tárgyak, régi emlékek.

Az épület mellett láthatunk kézi morzsolót, csiszolókorongot, kaszaélesítőt és még sok más érdekességet. Nem szándékozom ezeket mind felsorolni, inkább arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy mások is példát vehetnének ebből az esetből, ugyanis a ránk maradt örökséget, legyen az bármilyen, nem szabad elherdálni. Szeretteink munkájának eredménye maradjon meg az utókornak, tanuljanak, okuljanak belőle a gyerekek. Épített és szellemi értékeink csak úgy maradnak meg, ha vigyázunk rájuk, ha foglalkozunk velük, ha közkinccsé tesszük.

Köszönet Hegedűs Lászlónak értékmentő munkájáért!

(Mészáros Magdolna)