Rónay György (eredeti nevé Mórocz György József) József Attila-díjas költő, író, műfordító, esszéíró, irodalomkritikus, irodalomtörténész, a magyar katolikus irodalom egyik legjelentősebb alakja, 1913. október 8-án született Budapesten. Ez év április 8-án emlékezhettünk halálának 45. évfordulójára.
Szülei Morócz István és Liebner Róza voltak. 1931-ben érettségizett. Egyetemi tanulmányait a budapesti tudományegyetem bölcsészkarán végezte, magyar–francia szakon. 1937-ben a Révai Könyvkiadó lektora lett. 1943-ban Lovass Gyulával, Sőtér Istvánnal és Thurzó Gáborral alapítója és szerkesztője volt az Ezüstkor című folyóiratnak, melyet a Nyugat „harmadik nemzedéke” hívott életre. 1945-től – az 1935-ben alapított – Vigilia, katolikus, irodalmi, tudományos folyóirat szerkesztőségének tagja, 1969-től haláláig felelős szerkesztője. 1947–1949 között a Demokrata Néppárt (DNP) országgyűlési képviselője volt. 1949-ben Szegeden doktorált francia irodalomból és magyar történelemből.
Első verseiben a Nyugat harmadik nemzedékének jellegzetes témái szólalnak meg, melyek elsősorban világirodalmi kultúrájukkal keltettek figyelmet. Elsősorban Babits Mihály költészete ösztönözte, de hatottak rá az ún. neokatolikus irodalom legnagyobb alakjai is, köztük Paul Claudel, francia drámaíró.
A Keresztút című regényének megjelenése után (1937) támadások pergőtüzébe került, és évekig különböző álneveken írhatott csak tanulmányokat a katolikus lapokban. Költői fejlődésére hatást gyakorolt a francia irodalom iránt érzett vonzódása.
Verseiben megnyilvánult a világ szépségeire rácsodálkozó, azokért felelősséget érző ember hangja, regényeiben pedig az önvizsgálat eleme vált uralkodóvá. Nemzedéktársaihoz hasonlóan újra meg újra visszatért a második világháború kérdésköréhez, igyekezett választ találni a túlélők felelősségére. Mint esszéíró, elsősorban a Nyugat íróiról jelentek meg kritikus portréi. Az olvasó naplója címmel több mint egy évtizedig rendszeresen áttekintette a kor magyar irodalmának legfontosabb műveit, legjellemzőbb törekvéseit. Különösen nemzedéktársairól rajzolt érzékletes, hiteles arcképet. Műfordítóként elsősorban francia, olasz és német írókat fordított.
Rónay György feleségével az 1970-es években (Fotó: Petőfi Irodalmi Múzeum)
Felesége Radnóti Kornélia volt, akivel 1936. június 21-én kötött házasságot. Egy fiuk született, Rónay László (1937–2018), József Attila-díjas magyar író, irodalomtörténész, szerkesztő, kritikus, egyetemi tanár. Az ő válogatásában és szerkesztésében jelent meg 2014-ben Az ismeretlen Rónay György című könyv, melyben édesapjának állít emléket.
A Vigilia Kiadó égisze alatt napvilágot látott kiadvány szemlélteti Rónay György hatalmas terjedelmű és sokrétű életművének feltáratlan részleteit. A mű ezeket mutatja be az életút időrendjébe sorolva, különös tekintettel azokra az írásaira, amelyek a Demokrata Néppárt lapjában és a Hazánkban jelentek meg, vagy nem jelenhettek meg. A kötet első részében Rónay György pályakezdését követi nyomon, míg a másik súlypontja Rónay György és Gara László kapcsolatát tárgyalja.
A könyvből kitűnik, hogy Rónay György vizsgálódásainak középpontjában az Isten által teremtett ember állt, akit a maga teljességében, testi-lelki egységében szemlélt.
Az ember személyiség volta pedig azt jelenti: „az ember Isten-alkotta, szabad akarattal és értelemmel felruházott, szabadságra született lény; értelme képessé teszi a jónak és az igazságosnak megismerésére; szabad akarata képessé teszi arra, hogy a megismert jóra és igazságra törekedjék” – vallotta Rónay.
Minden egyes ember „személyében felelős valamennyi felebarátja emberi jogaiért és javaiért.” Ha ezt a felelősséget elhárítja magától, vagy csak a maga individuumának gátlástalan kiteljesítésére törekszik, „megsérti Isten teremtő tervét, meggyalázza felebarátjában az Isten-alkotta személyiségét, Isten képmását: nem keresztény, hanem pogány módra jár el.”
Ám az ember Isten alkotta voltából – abból, hogy Isten halhatatlan lelket lehelt belé – az is következik, hogy az evilágit – legyen az akár szellemi, akár anyagi érték – nem tekinti végső célnak. Személyiségének legfőbb méltósága, hogy „emberi hivatása mellett isteni hivatása van a halandó emberségében, halhatatlan lelkével képes ama halhatatlan, abszolút értékekben részesedni, amelyeknek forrása, legfőbb teljessége Isten”.
Rónay György feleségével, fiával és unokáival (Fotó: Petőfi Irodalmi Múzeum)
Szerepel a kötetben Rónay György, Ami ránk tartozna című cikke is, ami megírásának idején, 1973 húsvétján nem jelenhetett meg az Új Emberben. Ebben felidézi, hogy az Apostolok cselekedeteinek elején Jézus többször megjelent tanítványai előtt, és az Isten országáról beszélt nekik, megígérve a Szentlélek eljövetelét, aki majd erővel tölti el őket, hogy tanúságot tegyenek róla.
Rónay György szerint a keresztények mindenkori küldetése nem az „ország” helyreállítására szól, hanem a világ megszentelésére, és az ehhez adott „hatalom” „nem az uralomé, hanem a szereteté.”
Az ő élete és munkássága pedig bizonyosság arra, hogy halk szóval is kiállhat valaki az igazság mellett, ha rendelkezik a kősziklára épült hit szilárdságával, s az ezzel párosuló magas fokú erkölcsiséggel, mely a kegyelem erejével képes legyőzni mindenfajta földi kísértést.
Értékrendjének, mely verseiben is tükröződik, legfontosabb alapját az értelem fényének (racionalizmus, intellektualizmus) és a hitnek egyedi viszonya adja. „Katolicizmusa nem hittételek megverselésében mutatkozik meg, hanem közvetve, egy állandóan jelen levő szellemi-művészi erkölcsiség követelményeként áll versei mögött” – írja róla a Magyar irodalom története. Legismertebb és legnagyobb hatású alkotása a Szerápion legendák versciklus. Munkássága felbecsülhetetlen, mintegy 50 könyve jelent meg rendszeres publikációi mellett.
Rónay György 1978. április 8-án, 64 éves korában távozott az élők sorából. A Farkasréti temetőben nyugszik.
Forrás: Vigilia Kiadó, Wikipédia
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
