Nemrégiben beköszöntött a nagyböjt időszaka, a „szent negyven nap”, ami egy keresztény ember életében az egyik legjelentősebb időszaka az évnek, s amely többek között – a húsvétra való felkészülés és bűnbánat mellett – az önvizsgálat ideje is egyben. De hogyan élik meg ezt az időszakot a katolikus hívek napjainkban? Mennyire maradtak meg a hagyományos böjti szokások, s milyen formában valósul meg a böjt lényege a mindennapokban?
A nagyböjti időszak folyamán több katolikus lelkipásztort is megszólítunk, akik a fenti kérdések megválaszolásában nagy segítségünkre lesznek. Meglátásaik révén bepillantást nyerhetünk abba, hogy milyen szerepet tölt be ez az időszak a honi katolikus közösségek életében (az eddig elkészült riportok ITT és ITT olvashatóak).
Szerkesztőségünk erre a hétre a gútai egyházközség lelkipásztorát, Nagy Péter János atyát kérte fel, hogy mondja el gondolatait a nagyböjti időszakkal kapcsolatosan.
„Minden esztendőben elérkezik hozzánk az az időszak, amelyről Szent Pál így ír: „Íme, most van a kellő idő! Íme, most van az üdvösség napja!” (2Kor 6,2). A nagyböjt szent negyven napja most is kopogtat az ajtónkon. Nem kívül, hanem belül. Csendesen, halkan, talán éppen akkor, amikor a világ zaja betölti mindennapjainkat” – kezdte a nagyböjttel kapcsolatos elmélkedését Péter atya.
Kiemelte azonban, hogy a XXI. század embere nem könnyen hallja meg ezt a kopogást. A képernyők fénye, a hírek zaja, a rohanás ritmusa könnyen elnyomja a lélek csendes szavát. Mégis, a nagyböjt itt van, és ugyanazt kéri tőlünk, mint évszázadokkal ezelőtt: „Térjetek meg hozzám teljes szívetekből!” (Joel 2,12).
„Itt, a Felvidéken – Gútán és környékén – a nagyböjt hagyományait hűséggel gyakorolják Isten gyermekei, hiszen pénteki böjtök, a húshagyó szokások, valamint a keresztúti ájtatosságok is jelen vannak. Továbbá keresik, hogyan lehet ebben az időszakban megtalálni az elcsendesedést, a lemondást, amely nemcsak önmegtagadás, hanem szeretetből fakadó önátadás”
– mondta Péter atya, s megjegyezte, hogy míg valaki a közösségi médiáról mond le, addig mások a megszokott kényelmekről, de sokan vállalják a tudatos csendet is, amikor esténként elnémítják a világ zaját, hogy Isten szavára figyeljenek.
„És vannak, akik a városi keresztúton vesznek részt, amelyet idén immár harmadszor tartunk meg Gútán, éppen azon az úton, ahol mindannyian hordozzuk saját keresztjeinket”
– tette hozzá a gútai hívek lelkipásztora.
Illusztrációs felvétel (Fotó: pixabay)
Szent István király a Fiához írt intelmekben így figyelmeztet bennünket: „Légy irgalmas mindenkihez, ne csak az igazságosakhoz, hanem az igazságtalanokhoz is!”
Péter atya szerint ez a böjt igazi lényege, az irgalom. Nemcsak magunkkal, hanem másokkal szemben is.
„Az igazi böjt megtanít arra, hogy szabadok legyünk a haragtól, az ítélkezéstől, a közönytől. Amikor elengedünk valamit – legyen az egy étkezés, egy megszokott szórakozás, egy berögzült vélemény –, akkor tulajdonképpen szabaddá tesszük a szívünket Isten számára”
– jegyezte meg, s hozzátette, hogy a böjt az az út, amely a sivatag csendjéből a feltámadás fényébe vezet. Ezért mondhatjuk ma is, hogy a nagyböjt korunk embere számára nem idejétmúlt hagyomány, hanem új esély. Az irgalom, valamint a megtérés ideje.
A gútai katolikus hívek lelkiatyja hangsúlyozta, hogy az Egyház „édesanyai bölcsessége” vezeti híveit a nagyböjt útján.
„Itt nálunk, a plébániánkon a keresztutak, az esti szentmisék, a szombati csendes szentségimádások és szentgyónások alkalmasint termőtalajként szolgálnak, hogy Isten igéje szárba szökkenjen – bűnbánattól átitatott megtérések és csendes jelenlét az Oltáriszentségben köztünk uralkodó Jézus Krisztus előtt”
– jegyezte meg a lelkipásztor, s kiemelte, hogy idén Gútán a városi keresztúton együtt hordozzák a keresztet mindazokkal, akik a város terheit viselik (családok, idősek, fiatalok, betegek).
„A kereszt az utca kövén is valóság, de még inkább a szív csendjében – közösségi hitvallás és személyes belső út egyszerre”
– húzta alá atya.
„Reményemet fejezem ki, hogy mind jobban megértsük: a nagyböjt titka nem az, hogy mitől fosztjuk meg magunkat, hanem hogy kinek adjuk oda a szívünket. Az Egyház ebben az időszakban Krisztusra mutat: Ő az, aki „szíve szerint való embert” keres bennünk (vö. ApCsel 13,22). Különösképpen ebben az évben, amikor szentévet ülünk, mi, a remény zarándokai” – mondta Péter atya, zárásul pedig a következő gondolatokkal és intelmekkel buzdítja az olvasókat:
„Éljünk a szentév adta kegyelmekkel! Ha a szívünket odaadjuk, akkor a nagyböjt nem teher lesz, hanem forrás. Nem szomorúság, hanem remény.”
Mert „boldog az az ember, aki az Úrban bízik!” (Zsolt 40,5)
Bartalos Nikolas/Felvidék.ma
