A tél beköszöntével Magyarország városai ragyogó karácsonyi csodává változnak, vásárokkal, történelmi bájjal, a termálvizes fürdőhelyeken pedig kellemes kikapcsolódással, felüdüléssel.
Budapesten már november 14-én megnyitja jelképes kapuit Európa két legszebb karácsonyi vására, az egyik a Szent István Bazilikánál, a másik a Vörösmarty téren. Kézműves termékek, díszek, helyi finomságok, forralt bor várja a családokat, a látogatókat. A Budai várban megrendezett vásár királyi légkörrel lepi meg a kicsiket és nagyokat, a Várnegyed panorámája sokkal gyönyörűbb lesz a ragyogó ünnepi kivilágítással, amelyet még felerősítenek a felcsendülő karácsonyi énekek. Aki pedig korcsolyázni szeretne, megteheti a Budai várban kialakított jókora korcsolyapályán.
Egyedülálló ünnepi élményt nyújt a Happy Wonderland Budapest elnevezésű első karácsonyi vidámpark, amelyet a Városligetben, a jól ismert korcsolyapálya mellett találnak az érdeklődők.
A vidámparkban óriáskerék, hullámvasút, autópálya, körhinta szolgálja a szórakoztatást. A belépés ingyenes, az autópálya zsetonokra működik, a felhasználatlan zsetonok visszaválthatók.
A hagyományos vásárokon kívül Budapest egy rendkívüli fényattrakcióval is készül, a Lumina Park Budapest száz fényinstallációval, a kivilágított járdákon a kedvenc mesefigurákkal, zenével, fényekkel és interaktív játékokkal igazi kalandot jelent majd mindenkinek. Hasonló élményekre számíthatnak azok is, akik ellátogatnak az ELTE állatkertjébe.
A magyar fővároson kívül is csodálatos karácsonyi vásárokat és attrakciókat terveznek az ünnep szellemében.
Egerben a Dobó tér megtelik a kézművesek sátraival, élő Betlehem varázsol a térre ünnepi hangulatot és az egész környéket belengi a fahéj, valamint a sült gesztenye illata.
Pécsett, az UNESCO világörökségi listáján szereplő korakeresztény sírokat erre az időszakra kivilágítják, a Fő tér számtalan koncert helyszíne lesz, a forralt bort pedig helyi gyümölcsökkel ízesítik. Debrecenben a Nagytemplom ad különös hangulatot a vásárnak, amelyet az előtte levő téren rendeznek, a város utcáin kivilágított villamosok közlekednek, a gyerekeket pedig Mikulás vonat viszi körbe december 6-án a városon.
Miskolcon a Fő utca változik karácsonyi színtérré, a Mikulás vonat itt egészen Lillafüredig szállítja az utasokat, ahol a behavazott erdőben megelevenednek a jellegzetes karácsonyi mesék, történetek. Győrben a barokk épületekkel övezett utcákban alakítanak ki korcsolyapályákat, de lesz hatalmas körhinta és olyan ételfinomságok, mint a lángos és a töltött káposzta. Szegeden óriáskerékről láthatják be a forgalmas karácsonyi vásárt és nem maradhat el a hidegben különösen kívánatos szegedi halászlé. Sopronban viszont forró puncsot szürcsölgetve, pörkölt mogyorót ropogtatva járhatják be a gyertyákkal kivilágított sátrak övezte utcácskákat.
Esztergom és Keszthely ugyan kisebb léptékű karácsonyi vásárokat kínál, de az egyiknek a Duna, a másiknak a Balaton kölcsönöz különösen egyedi hangulatot. A Budapest közelében levő kisvárosok, így Gödöllő, Szentendre és Tata sem maradnak ki a karácsonyi vásárok sorából. Gödöllőn a királyi palota barokk homlokzatának kivilágítása adja az ünnepi hangulatot, Szentendre kiállításokkal, színes sátrakkal, élő zenével, komoly, színvonalas koncertekkel kedveskedik a látogatóknak és a helyi lakosoknak egyaránt. Tatán a Kristály Imperiál Szálló udvarában rendezik be a Hókristály várost csupa karácsonyi fényes attrakciókkal.
Aki azonban a karácsonyi ünnepek előtt és alatt új erővel kíván feltöltekezni, az ország híres gyógyfürdőiben megteheti, mert a termálvizes fürdők az ünnepek alatt is a fürdőzők rendelkezésére állnak.
A karácsonyi hangulatot ott is biztosítják a látogatók számára.
(BM/Felvidék.ma/Visit Hungary)


