Mi, magyarok nagyon sok kiváló karmestert adtunk a világnak, ha felsorolnánk, akkor e cikk kereteit kimerítenénk. A magyar zenei élet XX. századi történetében viszont számos olyan külföldi dirigens dolgozott hazánkban, akinek munkássága sokáig emlékezetes maradt. Ezúttal is hosszú lenne a lista, egy évforduló nyomán most a száztíz évvel ezelőtt született olasz mesterre, Lamberto Gardellire emlékezünk.
Az ifjú tehetséges zenész Rossini szülővárosában, Pesaróban, a Liceo Musicale Rossiniben végezte tanulmányait, a neves intézmény jó iskolának bizonyult, mivel szép karriert indított el. Rómában a legendás karmester, Tullio Serafin mellett dolgozhatott, majd kezébe vette sorsát.
A világ vezető operaházaiban, zenei intézményeiben szerzett hírnevet, Magyarországra alkotóereje teljében, negyvennégy éves korában, 1959-ben érkezett, a Magyar Rádióban lépett fel először, majd a Magyar Állami Operaházban Verdi egyik legnépszerűbb operáját, a Rigolettót vezényelte.
A folytatás önmagáért beszél, a magyar opera szentélyében harminckét operabemutatón állt a pulpituson, de számos fővárosi és vidéki zenekart is vezényelt. Repertoárjának gerincét az olasz művek alkották, de a klasszikus zeneirodalom legjelentősebb alkotásait is műsorra tűzte, s magyar darabok sem hiányoztak a választékából. Emlékezetes például Kodály Zoltán Budavári Te Deumának és Missa Brevisének előadása.
A Mester életművében jelentős szerepet játszottak a hangfelvételek. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalatnál ugyancsak otthon volt, mintegy tizenhat teljes operafelvétele, operarészletek, versenyművek és zenekari művek rögzítése fűződik a nevéhez. A Trubadúr nyitotta, s Respighi Semirama című dalműve zárta a sort. Olyan kevésbé játszott remekműveket ismertetett meg a magyar közönséggel, mint Verdi „kórusoperája”, a Lombardok. A Mesterrel a Hungarotonban találkoztam a 80-as években. Respighi La Fiamma (A láng) című művét vette föl, s váratlanul valamit meg kellett oldania. Szombat lévén végül engem ért el, s természetesen készséggel segítettem. Legközelebb már engem, „a franciául beszélő barátomat” kért telefonhoz, s a segítség ezúttal sem maradt el.
Csák P. Judit 1996-ban adta ki La mia Ungheria – A mi Lamberto Gardellink című monográfiáját, a kötetben írottakra magam is támaszkodtam. Számos véleményt is közöl a karmesterről, ezekből egy nagyon igényes (néha olasz temperamentummal operáló) művész arcképe bontakozik ki. Mikor e sorokat írom, kezembe került a Muzsika folyóirat 1976. júniusi száma, Papp Mária a Traviata felújításáról számol be néhol epésen, de tárgyilagosan. A Gardelliről megfogalmazott sorokból idézek, mindent kifejeznek: „Gardelli elindít egy ritmus-ostinatót, azután föléje rajzol egy énekes- vagy hangszeres dallamot, s a hallgató rögtön szerves, élő világba kerül, legyen az báli zene, nagy szerelmi kitörés vagy magányos fájdalom megnyilvánulása… Gardelli zenélésében minden a helyén van, mindenütt annyi és úgy szólal meg, ahogyan azt Verdi elképzelhette.”
Csermák Zoltán/Felvidék.ma
