A Zselizi Református Egyházközség és a hozzá tartozó három gyülekezet – Szódó, Sáró és Garamvezekény – gyermekei és fiataljai az augusztusi hónapban két táborozáson is részt vehettek.
Az egyikre még a hónap első hetében került sor Balatonfenyvesen, ahol a Kárpát-medencei Református Fiatalok Találkozója zajlott. A másikra, amelyik a Narnia nevet kapta, augusztus utolsó hetében valósult meg főleg Zselízen, de belevonva a környező településeket is. Erről a táborról küldött részletes beszámolót Révészné Bellai Csilla zselízi lelkipásztor.
Az idei augusztus a mi gyülekezeteink életében is a táborozásról szólt. A hónap első hetében huszonöten kerekedtünk fel Zselízről és környékéről, hogy immár negyedszer részt vegyünk a balatonfenyvesi Kárpát-medencei Református Fiatalok Találkozóján, melynek szervezéséből is kivettük részünket. Az együtt töltött hét fergeteges sikere után sem pihentünk meg, hiszen várt már bennünket gyülekezeti és napközis Narnia Táborunk előkészítése, melyre augusztus 22-28-a között került sor, négy gyülekezet bevonásával, de nagy részben a zselízi templomban és udvaron.
Rengeteg kérdéssel kerültünk szembe táborunk megálmodásakor. Az első lépés mindenképpen az imádságé volt: vajon csak emberi kezdeményezés mindez, vagy az Úr is akarja ezt a tábort? A hetek folyamán sokszorosan megbizonyosodhattunk arról, hogy túl minden emberi erőfeszítésen, gyülekezeti hetünk Isten kezében van. Semmiképpen nem akartunk – a tábor költségeit fedezendő – gyülekezeti kasszához nyúlni, mivel a zselízi egyházközség még a legnagyobb jóindulattal sem tartozik a módos gyülekezetek közé. Pünkösdkor adakozást hirdettünk meg s kíváncsian vártuk a reakciókat. Már az első hét folyamán érkeztek felajánlások, majd többen is biztosítottak bennünket levélben és telefonon, hogy „mihelyt eljön az idő” támogatni fogják kezdeményezésünket. Pályázatot is benyújtottunk, de a tábor végéig még nem kaptunk értesítést az elbírálásról.
Nagy kérdés volt számunkra az is, hogy egy többségben katolikus, vagy éppen ateista befolyás alatt álló, s erősen asszimilálódó kisvárosban van-e egyáltalán igény egy magyar református gyülekezeti táborra? A hét kezdete előtt, vasárnap este még azt számolgattuk, hogy talán húszan mindenképpen leszünk, s már akkor is csak örülhetünk, hiszen környékünkön még nem volt ilyen kezdeményezés. De vajon nem járunk-e majd úgy, hogy unalmasnak találják a jelenlevők programunkat és minket, s egy-két nap után be is kell zárnunk a táborunkat?
Az Úr azonban csodásan működik ma is, és szép lassan, várakozásunkon felül megválaszolta kérdéseinket. Sorban nyitotta meg az emberek szívét és kezét, aminek eredményeképpen annyi adomány érkezett a zselízi templomba, amiről nem is álmodhattunk. Ki pénzt adott, ki lekvárt vagy szörpöt, ki zöldséggel, gyümölccsel kopogtatott be, ki tojással vagy éppen friss házi zsírral. Volt, aki fedezte az egész hét kézműves foglalkozásainak teljes anyagszükségletét, de katonai sátorral is támogattak minket, mások pedig a szombati bohócműsort szponzorálták. Kaptunk még sok-sok étkezéshez és tisztálkodáshoz szükséges eszközt, annyit, hogy lehetetlen is lenne mindegyiket megemlíteni. A „jókedvű és jószívű” adakozó testvéreken keresztül a mindenható Isten várakozáson felül elhalmozott minket minden földi jóval. Mindennap odaadó asszonyok és férfiak segédkeztek a főzésben, takarításban, szervezésben és az éppen kínálkozó programokban örömmel és teljes odaadással. Így történhetett, hogy hol finom fánk készült, hol szilvás lepény, hol fasírt sült, hol zöldségleves – s mindez a negyven fokos parókiaudvaron, hiszen a zselízi gyülekezetnek nincs gyülekezeti terme, vagy konyhája! Mindenképpen nagy tanulság volt számunkra, hogy a pályázatok és a jól felszerelt gyülekezeti házak korában is lehet egy nagy gyülekezeti hetet rendezni egy paplak udvarán, katonai sátor alatt, hevenyészett kerti tűzhelyen főzve, adományból és jókedvvel, csak mert nagy a hitünk és mert nagy a mi Istenünk!
Nagy volt a tábor iránt az érdeklődés. Többnyire harmincöt-negyven gyermek és fiatal vett rajta részt. Ez Zselízen nagy szó. Sok felnőtt, aki amikor tehette, munka végeztével sietett hozzánk segíteni, s velünk együtt tölteni esti áhítatainkat. Legemlékezetesebb esténk a vezekényi kicsiny templomban eltöltött péntek esti alkalom volt, amikor hatvannégyen dicséretük Istenünket, olyan zengő énekkel, amilyet a kis templom falai talán még sosem hallottak.
Volt köztünk hat hetes kisbaba és nyolcan éves idős néni is. Részt vettek konfirmandusaink, akik hozták magukkal a barátaikat is. Csatlakoztak hozzánk a sárói roma fiatalok és sok fiatal szülő, akik ezen a héten keresztül megtalálták a kapcsolatot Istennel és az egyházzal. Sok őszinte beszélgetés, nevetés és olykor örömkönny tanúja lett a zselízi templomkert. Megtapasztalhattuk azt is, hogy még a rekkenő hőség is elviselhető akkor, ha testvérek között van az ember.
Gyülekezeti hetünk a Narnia Tábor nevet viselte, mivel C.S Lewis világhírű keresztyén szellemiségű regénysorozatán keresztül vezettük végig a résztvevőket a Szentírás örök igazságain, mindenekelőtt Krisztus áldozatán át az örök élet ígéretéig. A történet feldolgozásában különböző feladatok segítettek. A fiatalok által felajánlott és kidolgozott kincskereső játék, mely nagy élmény volt mindannyiunk számára. Lovagolni és íjászkodni is megtanulhattunk ipolypásztói testvéreink jóvoltából, hiszen ők is vendégül láttak bennünket. Garamvezekényben és Sáróban a gyülekezeti tagok finom étellel vártak minket, s e két helyen is tartalmas, szép órákat tölthettünk el. Isten kegyelméből gazdagodott a gyülekezet megtérőkkel is, s ez különösen nagy ajándék egy olyan közösség számára, amely az élő Istenre bízza és építi jövőjét.
A vasárnapi záró istentiszteleten, – mely egyben évnyitó alkalom is volt – minden résztevő gyermeket és fiatalt megkoronáztunk, hogy ezzel is elmélyítsük a hét üzenetét, hiszen „akit Narniában egyszer királlyá koronáznak, örökké az is marad”, utalva arra, hogy mindannyian elnyerjük az élet koronáját, ha a mindennapokban is hűek maradunk Jézus Krisztushoz. Minden résztvevő család külön áldásban részesült, mely megható és felemelő pillanat volt gyülekezetünk életében. Ezt követően asszonyaink fantasztikus svédasztalt készítettek, melyen sokféle hús, köret, saláta és sütemény várta az egész gyülekezetet, akik késő délutánig, kellemes harmonikaszó mellett, jókedvűen falatoztak a katonai sátorban, vagy éppen a szabad ég alatt.
Annyi öröm, élmény ért bennünket egy röpke hét alatt, ami mindenképpen meghatározza majd a zselízi és a környékbeli gyülekezetek jövőjét, életét. Leírni sem lehetséges mindent, de befejezésül mindenképpen arra szeretnék rámutatni, hogy az Úr Isten áldása és segítsége nélkül nem lett volna olyan ez a hét, mint amit átélhettünk. Ő volt velünk az adakozó szíveken, a segítő, szorgos kezeken, a jóllakott gyomrokon, s a mosolygó arcokon, megtérő, imádkozni tanuló és tiszta szívvel dicséretet éneklő résztvevőkön keresztül. Neki köszönhetünk mindent, és rábízzuk a jövőnket is, hisz Ő minden, amire szükségünk van továbbra is.
{japopup type=”slideshow” content=”images/stories/_esemenyek/2011/09/30066_1.jpg, images/stories/_esemenyek/2011/09/30066_2.jpg, images/stories/_esemenyek/2011/09/30066_3.jpg, images/stories/_esemenyek/2011/09/30066_4.jpg, images/stories/_esemenyek/2011/09/30066_5.jpg, images/stories/_esemenyek/2011/09/30066_6.jpg” width=”200″ height=”106″ title=”Zseliz” }Zseliz{/japopup}
Reformata, Felvidék.ma
