…a mi tragédiánk is. Ľubomír Galko azzal az elhatározással lépett a védelmi minisztérium élére, hogy a milliárdos megrendelések tárcájából kiirtja a maffiás összefonódásokat.
Galko, a takarító az elején még jól tette a dolgát. De a becsületes harcosnak fejére nőtt saját harca.
Bevezetőül két dolgot el kell mondanunk: Galko lehallgatásait a legnagyobb 1989 utáni botránynak nevezni, csak annyit jelent, hogy ezeknek a kijelentéseknek a szerzői az elmúlt 22 évben valahol a Marson éltek. Másodszor, valószínűleg különbséget kell tenni a TA3 főnöke, Michal Gučík, aki nem biztos, hogy valamiféle tisztességtelenség áldozata és a Pravda újságíróinak lehallgatása között.
Ez a másik semmiképpen sem bocsánatos. Semmiképpen. Beleélhetjük magunkat ugyan Galko miniszter úr bőrébe, akit rendkívül aggaszt, hogy a minisztériumából titkos információk kerülnek ki a Pravda napilapba, mi több ezek mögött a kiszivárogtatások mögött a Kaliňákhoz és a „rossz fiúihoz” köthető emberek állnak. A Pravda napilapban persze nem dolgoznak világhírű nyomozók, akiket annyira érdekelne a közérdek: a napilap többé-kevésbé a minisztérium előző vezetőségének és egyéb érdekhálózatoknak a mediális háttereként szolgál, amelyeknek érdekében állt Galko lejáratása. És újfent beleélhetjük magunkat Galko bőrébe, akit ez bosszant, ki akarja tehát deríteni az információszivárgás forrását a minisztériumban.
Ám a miniszter a legkönnyebb egyúttal azonban a legveszélyesebb utat választotta: titkos ügynökei el kezdték lehallgatni az újságírókat. Ez megbocsáthatatlan. És egyúttal oktondiság is volt ez Galko részéről. Hiszen aránylag nagy volt a valószínűsége annak, hogy ha a minisztériumából különböző titkok szivárognak ki, akkor csak idő kérdése, és a lehallgatások titkos átiratai is kikerülnek. Galko így a polip csápjai közé került, amelyeket annyira igyekezett levágni: Galko, a takarító, aki elveszítette önuralmát, amiről az egész világ tudomást szerzett, mostantól a vádlottak padján ül majd.
De miért a mi tragédiánk is ennek a miniszternek a tragédiája?
Galko Radičová után a további bizonyítéka annak, hogy a politikában nem elegendő a jó szándék és a korrupcióval szembeni becsületes ellenállás. Iveta Radičová másfél év után elfáradt és lemondott, és a két szavazás értelmetlen összekötésével kikövezte Fico visszatérésének útját. Ľubomír Galko a harc hevületében elvesztette az önuralmát, és a harc végén egyszer csak előlép a kulisszák mögül Kaliňák a demokrácia világítótornyaként. No és persze Mikuláš Dzurinda, akinek titkosszolgálati játékai például a „csoportocska-ügyben” már rég feledésbe merültek, az újságírók előtt most színpadiasan ingatja a fejét, hogy mennyire elkeseríti őt a véleménynyilvánítás eme veszélyeztetettsége.
Egyszóval: Galko elszúrta.
Felvidek.ma, .týždeň.sk, Martin Hanus (ford. dé)
