Mészáros László olvasónk szerkesztőségünkhöz eljuttatott írását tesszük közzé, melyben kifejti véleményét nyelvi jogainkról, a felvidéki magyarság politikai képviseletéről.
Az az Anyanyelv-használati útmutató, amelyet jelenleg a kezemben tartok a 2012. március 1-i kisebbség nyelvhasználati jogállapotot tükrözi Szlovákiában – olvasom a fedőlapon.
Itt jegyzem meg, hogy 2011. február 8-án megjelent Jogegyenlőség meg más című cikkem 5. pontja alatt a következőket írtam erről: „Mi pedig naponta olvashatjuk az 50 oldalas anyanyelv-használati útmutatót Biblia helyett, hogy rájöjjünk, milyen szép is az élet itt, Szlovákiában. Ezek ugyebár az egyenlő jogok”.
Nem vitatom, hogy kisebbségünk számára a nyelvhasználati jogok ismeretére nagy szükség van Szlovákiában, hiszen nyelvében él a nemzet, és ha a nyelvét elveszik, vagy azt nem gyakorolhatja kellőképpen, akkor a nemzet idővel kihal! Szomorú, mert sajnos ez az állítás vonatkozik az itt élő magyarokra is, mivel nyelvük használatával nem élhetnek kellőképpen évtizedek óta Szlovákia területén. És mégis, képviselőink ezért a helyzetért nem a hatalmukkal durván visszaélő szlovák politikusokat vádolják nyíltan ország és világ előtt, hanem bennünket, az egyszerű embereket hibáztatnak imigyen: Mit akarunk mi kisebbségi magyarok, ha nem élünk a már meglévő nyelvi jogainkkal! Nem merünk a hivatalokban magyarul beszélni! És még sorolhatnám…! Azt, hogy a szlovák politikusok kisebbségellenes tevékenységükkel juttattak ebbe a helyzetbe minket, miközben nemzetközi jogokat is sértenek, az senkit nem zavar? Őket ezért nem vonhatja senki felelősségre? Mert az anyaországtól való elcsatolástól kezdve napjainkig csak csorbították emberi jogainkat, miközben azt hangoztatták, hogy átlagon felüli jogaink vannak Szlovákiában! De ezt már nagyon sokszor leírtam. Mint azt is, hogy minek vannak a parlamentben választott képviselőink, amikor számunkra még az alapvető emberi jogokat sem képesek biztosítani?! Mert, ha egy ország vezetése évtizedeken át büntetlenül szellemi terror alatt tarthatja kisebbségeit, sokszor éppen képviselőink néma asszisztálása mellett, akik jogainkat alkuba bocsátják jelentéktelen engedmények fejében, akkor a hiba nem bennünk van! Ezért a tudatosabb magyarokat népességünk genocídiumot idéző fogyása nem tudja meglepni, elszomorítani annál inkább! Mert a legújabb 2011-es törvénymódosítás eredményeként elért nyelvi jogaink mint tudjuk csak a 2021. évi népszámlálás után lépnek majd érvénybe – ha lesz még kinek –, vagyis tíz kemény év eltelte után. Ez pedig nagy idő! De sebaj, addig is úgy fogy a magyar Szlovákiában, mint kultúrnövény a gyom alatt! Mert az ilyen beteg, mankót igénylő kisebbségi nyelvhasználati törvények elfogadásáról politikusaink úgy beszélnek, mint egy nagy eredményről, arról a bizonyos maximumról, amit el lehetett érni számunkra itt Szlovákiában! Ezek után aztán joggal, de főleg a nélkül, elvárják, hogy mi kisebbségiek követeljük nyelvi jogaink betartását a hivatalos szervek részéről ügyintézéseink alkalmával ott, ahol eddig még csak meg sem szólalhattunk magyarul, mert lehurrogtak érte!
Ugye sokunk számára ismerősek a következő mondatok: Na Slovensku po slovensky – Szlovákiában szlovákul, Slovensko patrí Slovákom – Szlovákia a szlovákoké, Maďari za Dunaj – Magyarok a Duna mögé, illetve jobb esetben a Nerozumiem – Nem értem, és még hosszan sorolhatnám! Mert a nép, az istenadta szlovák nép, nem magától találta ki ezeket a kedves mondatokat! Ezeket beléjük táplálták! Nos nem ezért vagyok szomorú, hiszen újabban kevesebb hangzik el a címünkre, hanem azért, mert ép ésszel fel nem foghatom, hogy politikusaink csak így, sehogyan védik alapvető jogainkat és érdekeinket a parlamentben! Mert mennyivel egyszerűbb lenne, ha a törvények által biztosított olyan-amilyen nyelvhasználatot nem nekünk kellene kezdeményezni, kérni, netán viták és közelharc árán kivívni a hivatalokban, hanem éppen fordítva, a hivatalnoknak kellene ezt kezdeményezni az ügyfelekkel szemben a vegyesen lakott régiókban. Ott, ahol az ügyféllel anyanyelvén való kommunikálás is az ő munkakörébe tartozna, és az állam kötelezné őket a törvény adta jogaink betartatására az első betűtől az utolsóig! Hiszen jogaink betartását kivéve, minden más esetben ez így működik Szlovákiában! És ha már nyelvhasználati jogokat adtak nekünk, azok ne csak formálisan papíron legyenek biztosítva számunkra! Ezért úgy lenne természetes, ha az általunk lakott területeken egy hivatalnok szájából a következő mondatok hangzanának el az ügyfél felé: Dobrý deň! – Jó napot!, Čo si želáte? – Mit tetszik parancsolni? stb., stb.! Ezen kívül a hivatalokban, bankokban és a postán a szlovák űrlapok mellett ott lennének azok magyar nyelvű megfelelői, illetve kétnyelvű változatai is, melyekre éppen a hivatalnokok hívnák fel a nagyérdemű figyelmét! Mert minden társadalomban mindig is a hivatalnokoknak kellett az ügyfelek kegyeit keresni és nem fordítva! Ezt a parlamentben is mindenki jól tudja, és azt is, hogy ez lenne az egyedüli megoldás, a járható út, és a legtermészetesebb egy vegyesen lakott régióban, úgy, ahogy az egykori Pozsony-Prešpork-ban már működött is!
Kérdésem: Ha ez így van, akkor miért halogatják képviselő uramék a kézenfekvő megoldást?!
Azért, mert Szlovákiában nemzetállam építése folyik! Hogy ez minél hamarább megvalósulhasson nagyszerű nemzeti stratégiát dolgoztak ki a mi beolvasztásunkra! Első lépésként a kisebbségeknek új hazájukban minél jobban el kellett sajátítaniuk azt a szlovák nyelvet, amely idővel megfosztja őket anyanyelvüktől, illetve annak helyébe lép. Ezért évtizedeken át tudatosan sulykolták a magyar fejekbe az állam nyelv elsődlegességét a magyarral szemben! Hiszen itt élünk Szlovákiában, szokták mondani a nagy okosok. Bizonyára az idősebbek közül sokan emlékeznek rá, hogy egykor ez volt a mi ún. második anyanyelvünk, ezért ennek elsajátítása mindenki számára elsődleges kellett hogy legyen. Ugyanakkor senkit sem érdekelt, ha a nagy igyekezet közben gyermekeink egy része lemorzsolódott, és a kisegítő iskolában végezte! A cél elérése érdekében ugye ez nem volt nagy áldozat! Később az államnyelv hibátlan elsajátításától tették függővé a mindenkori megélhetést és az érvényesülést! Ez volt az államnyelv ránk kényszerítésében a finomítás! Ez a burkolt elnemzettelenítés nagyszerűen működött nemcsak az egykori Csehszlovákiában, de még napjainkban is ez a helyzet Szlovákiában. Példaként azt a Dušan Čaplovičot említem, aki már oktatásügyi miniszteri kinevezése előtt azzal rukkolt elő, ha megkapja ezt a posztot, akkor a szlovák nyelvtudás tökéletesítése lesz a legfontosabb feladata valamennyi magyar iskolákban tanuló diák számára! Gyanús ez a nagy igyekezet, de részünkről mindig megfellebezhetetlen! Ezért a legtöbb magyar szülő az ilyen költői nyilatkozatok hatására gyermekét szlovák iskolába íratja, mert ott bizonyára jobban elsajátítja az állam nyelvét, és a gyerek érvényesülése is meg lesz oldva! Szerintem ez csak részben van így, mert igaz az, hogy jobban beszél majd szlovákul a gyerek, ha kikerül az említett iskolából, de az is igaz, hogy ősei nyelvét a magyart elfelejti, jobb esetben konyhai, kocsmai szintre süllyeszti, végül az illető megalkuvóvá, arctalanná és gyökértelenné válik! Nem beszélve arról, hogy napjainkban bizony a nagyszerű szlovák tudással is munkanélkülivé válhat bárki Dél-Szlovákiában! Ezért ne dőljünk be a szép szólamoknak, mert én konyhanyelvi szlovák tudás mellett, de magyar nyelven végzett orvosi, mérnöki vagy egyéb szakmai tudással felvértezett emberekkel is el tudom képzelni szülőföldemen az érvényesülést, főleg akkor, ha egy cégnek nagy szüksége van egy jó szakember munkájára és tudására! Mert a gazdasági válság által sújtott országokban, még a főiskolát végzett és több nyelvet bíró személyeknek is elhelyezkedési gondjaik vannak. És ez alól Szlovákia, és a szlovákok sem képeznek kivételt. Mivel népem öntudata az utolsó húsz évben ingen megroppant, ezért nem elég holmi brosúrákat kiadni, és bízni abban, hogy a magyarok mostantól kezdve e szerint fogják követelni jogaik megadását, éppen ellenkezőleg, a törvény szigorával kell ebben az esetben is fellépni és ezeket az előírásokat keményen betartatni!!! Mert az idősebbek közül sokan talán még el sem fogják olvasni az újabb nyelvi útmutatót, hiszen tudják, hogy ami most a törvényben szerepel, holnap már nem kell, hogy ott legyen, mert Szlovákiában ez így szokás, főleg ha rólunk van szó! Butítani pedig nem mindegyik magyar hagyja magát! Azért írom le ilyen keményen e sorokat, mert a bársonyos forradalom után eltelt két évtizedben már régen el kellett volna érnünk azt, hogy nyelvünk ne csak az EU-ban szerepeljen hivatalos nyelvként, de szülőföldünkön is!
Mészáros László, Felvidék.ma
