Vízkereszt az egyik legrégibb keresztény ünnep, melyet a katolikus egyház január 6-án ünnepel, parancsolt ünnepként. Ez a nap, a karácsonytól számított tizenkét nap zárónapja, a farsang kezdete. A keleti keresztény egyházak, amelyek az ónaptárat használják, január 19-én tartják.
Az epifánia („epiphania Domini”, az „Úr megjelenése”) néven is ismert vízkereszt, Jézus Krisztus megjelenésének az ünnepe. A magyar vízkereszt elnevezés az ilyenkor hagyományosan végzett vízszentelésből eredeztethető.
Alexandriai Szent Kelemen számolt be arról, hogy január 6-án már a gnosztikus Bazilidesz (2. század) követői megünnepelték Jézus keresztségét, mert azt vallották, hogy az ember Jézus a keresztségkor vált Isten Fiává.
E napot az egyiptomiak a Nílus vize ünnepeként ismerték, mely szerint e napon merítettek a Nílus vizéből és megszentelték azt. A 3. század során az egyházatyák tisztázni akarták az ünnep hittani tartalmát.
A 4. század elejétől kezdődően lett ez a nap liturgikus ünneppé és ennek szokása gyorsan elterjedt előbb keleten, majd nyugaton. A keresztények körében 312 és 325 között kezdett terjedni, mint Krisztus születésének, keresztségének, a kánai menyegzőnek és a Háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának ünnepe. Később az ünnep elsődleges témája Keleten Urunk keresztsége (erre emlékeztet a vízszentelés), nyugaton a háromkirályok látogatása lett. A római egyház szertartásai szerint ezen a napon vizet és tömjént szenteltek. A víz megszentelésének, azaz megkeresztelésének szertartásából ered a magyar vízkereszt elnevezés is.
Az ünnep görög neve – epifánia, vagyis megjelenés – utal arra, hogy Isten megjelenik dicsőségében. Vízkereszt ünnepe emlékeztet arra, hogy Jézus Krisztusban Isten megjelent, eljött közénk és elhozta nekünk az üdvösséget.
Vízkeresztkor Jézus három megjelenésére emlékezünk:
A keleti egyházakban sokáig egyet jelentett a születés és az epifánia ünnepe. Jézus születése által Isten megjelent a világban. A napkeleti bölcsek által a pogányokhoz is eljutott a Megváltó születésének örömhíre
Jézus megkeresztelkedésekor a Jordán folyónál a mennyei Atya szózata kinyilatkoztatta a szeretett Fiút és a Szentlélek galamb képében alászállt Krisztusra.
A teljes Szentháromság kinyilatkoztatta önmagát az emberiség előtt. Ezzel új tartalmat is adott a víz általi keresztség tisztulásának, hogy a Messiás Szentlélekkel fog keresztelni.
Jézus első csodájával a kánai menyegzőn kinyilvánította isteni erejét: „Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne”(Jn. 2,11). Ebben a csodában Isten megmutatja dicsőségét, hogy az embernek segíteni akar, meg akarja menteni és végül meg akarja váltani. Az ember válasza a hit, az Istenbe vetett bizalom.
Vízkeresztkor kezdődik meg a házszentelések időszaka. A házszentelés szertartása során a pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat, valamint megáldja a benne lakókat, dolgozókat. Szokás szerint a házszentelés után az ajtóra fölírják az évszámot és a népi értelmezés szerint a Háromkirályok nevének (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) kezdőbetűit: 20 + G + M + B + 17. Más értelmezés szerint a három betű a latin áldásformula kezdőbetűi: Christus Mansionem Benedicat („Krisztus áldja meg e házat”).
Vízkereszt ünnepéhez számos népszokás kapcsolódik. Az egyik legismertebb, hogy ezen a napon bontják le a karácsonyfát, ezzel is elbúcsúztatva az óévet.
Eleink a megszentelt vizet hazavitték, amivel meglocsolták magukat és a háziállatokat, hogy védettek legyenek a betegségektől és az ártó szándékoktól. Az ajtókat meghintették szenteltvízzel és a bejárati ajtónál a falon elhelyezett szenteltvíztartóba mártották az ujjukat, amivel keresztet vetettek a házból való kilépéskor és hazaérkezéskor egyaránt.
A háromkirályjárást vagy más néven a csillagozást csak a gyerekek vagy lányok járták, mellyel felidézték a három napkeleti bölcs betlehemi látogatását. Gáspár, Menyhért, Boldizsár párbeszédein vagy jövetelüket előadó versein kívül a karácsonyi énekekből énekeltek. Jellegzetes viselt darabjuk a fehér papírsüveg, fontos kellékük a többnyire kiugratható szerkezetre szerelt csillag volt.
Időjóslás is kötődik e naphoz. Bálint Sándor (1904-1980) néprajzkutató és művészettörténész gyűjtései szerint, „Ha vízkereszt vizet ereszt, izikedet padra rekeszd” – mondták. „Ha vízkeresztkor megcsordul az eszterhéj, az íziket rakjátok el, mert hosszú lesz a tél” – hangzik a rigmus hegyközi változata. Az ízik (takarmánymaradék, nádtörmelék, kukoricaszár) fűtésre is szolgált. Hideg idő esetén a korai tavaszban reménykedtek. Volt ahol a nyári csapadékmennyiségre jósoltak: „Ha a pintyőke ilyenkor itt (ivott) a kerékvágásból, akkor lett elig esső a nyáron.” Más tájegységek szerint, ha ezen a napon süt a nap, hosszú lesz a tél.
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)