A Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége két rendezvényt is szervezett a Gombaszögi Nyári Tábor keretében. A Restitetőn megrendezett találkozón bemutatkoztak a Vállalkozz okosan – Az év felvidéki vállalkozói díjainak tulajdonosai.
A beszélgetés során a vállalkozók személyes történeteiken keresztül mutatták be, hogyan építették fel cégüket, milyen akadályokat kellett leküzdeniük, és mi motiválja őket a további fejlődésre.
A rendezvény célja az volt, hogy példaképeken keresztül inspirálja a felvidéki magyar közösséget a tudatos és sikeres vállalkozásépítésre.
A Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége immár hatodik alkalommal rendezte meg az „Év Vállalkozója” versenyt, idén teljesen új struktúrában, „Vállalkozz okosan” néven.
Iván Tamás, a szövetség elnöke elmondta, az öt meghirdetett kategória győzteseit mutatták be, és beszélgettek velük mindennapi kihívásaikról, sikereikről és jövőbeli terveikről.
A verseny célja, hogy ne csupán szakmai fejlődést, kapcsolatépítést és tapasztalatcserét biztosítson a felvidéki magyar vállalkozók számára, hanem elismerje azokat is, akik kimagasló munkájukkal, újító szemléletükkel és közösségi értékteremtésükkel kiemelkednek.
Bemutatkoztak a 2025-ös év felvidéki vállalkozói
Év Innovatív Vállalkozója: MADSPACE – Asbóth Máté és Minárik Dávid, akik építészmérnöki hátterükkel digitális keretrendszert fejlesztettek az ingatlanfejlesztési szektor számára.
Év Fiatal Vállalkozója: Magella – Orosz Előd, aki speciális munkagépek értékesítésével és innovatív üzleti modellekkel építi cégét.
Év Gazdája: Zlatý nektár – Csatlós Máté Eszter, aki családi méhészetükből szenvedéllyel épített különleges termékeiről ismert márkát.
Év Női Vállalkozója: Speed Line – Csizmadia Mária, aki Párkányból irányít egy sikeres nemzetközi szállítmányozási és logisztikai vállalkozást.
Év Családi Vállalkozása: Bott Pékség – Ifj. Bott Frigyes és felesége, akik Komárom első kovászos pékségét hozták létre, minőségi kenyérrel és süteményekkel.
Őszinte vallomások a mélypontokról
A vállalkozói lét nem csak sikertörténetekről, elért célokról és innovációkról szól. Ritkán hallunk nyíltan a vállalkozói mélypontokról, a kiégésről, az elbizonytalanodásról, pedig ezekkel is meg kell küzdeniük a vállalkozóknak.
A beszélgetés résztvevői saját tapasztalataikon keresztül mutatták be, hogy a kudarc és a bizonytalanság természetes része a vállalkozói útnak.
Volt, aki arról beszélt, hogy a cég növekedésével együtt járt a túlterheltség, és elengedhetetlenné vált a feladatok delegálása és középvezetői szint kialakítása. Egy másik vállalkozó elmondta, hogy a családi vállalkozás működtetése közben, a gyermek születése után komoly mentális kimerültséget élt meg. Végül a sport, egy tudatos életmódbeli váltás és a vezetői attitűd átalakítása segített visszatalálni a belső egyensúlyhoz. Ráébredt, nem a hibákat kell üldözni, hanem azokat építően kezelni, és értékelni azt, ami már jól működik. Elhangzott az is, hogy sokan azért vágnak bele a vállalkozásba, mert szabadságra vágynak – de hamar kiderül, hogy ez illúzió lehet. A vállalkozó gyakran saját cége rabszolgájává válhat, a felelősség pedig sokkal nagyobb, mint azt eleinte gondolja bárki. A kiegyensúlyozottság kulcsa nem a tökéletesség hajszolása, hanem a bizalom. Bízni kell a csapatban, és megosztani a felelősséget.
A panel egyik legfontosabb üzenete az volt, hogy a kudarc nem szégyen, hanem szükségszerű tanulási folyamat.
Ahogy az egyik résztvevő fogalmazott: „Nem igazi vállalkozó az, aki még sosem hasalt el.” A visszajelzések, a vásárlói elismerések vagy egy váratlan lehetőség pedig mindig vissza tudják adni a hitet – és új irányt mutatnak akkor is, amikor az út épp ködösnek tűnik.
Ez az őszinte, tapasztalatokkal teli beszélgetés emlékeztetett mindenkit: a vállalkozás nem sprint, hanem hosszú távú maraton, ahol nem a hibák elkerülése a cél, hanem az, hogy tanuljunk belőlük – és továbbmenjünk.

(Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
Kezdj okosan! – Fiatalok vállalkozási ötletekkel a jövőért
A Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége rendezvényének másik inspiráló panelje a „Kezdj okosan – ötletből vállalkozás” címet viselte július 17-én. A fiatal generáció vállalkozói szemléletére és kreativitására irányították a figyelmet. A beszélgetést Marcinkó Adrián, a szövetség elnökségi tagja vezette.
A panel résztvevői, két tehetséges középiskolás csapat a iskolai keretek között dolgozták ki saját vállalkozási ötletüket, majd mutatták be azt a közönségnek.
A Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia diákjai, az Equimoon csapata – Czedli Krisztián és Gatyášová Edina – egy egyedi, fenntarthatóságra épülő vállalkozás koncepcióját mutatták be. Projektjük a lóápolás és a természetes alapanyagok összekapcsolására épül, különleges termékpalettával és tudatos márkaépítéssel.
A másik résztvevő csapat, a Pozsonyi Magyar Tannyelvű Gimnázium (MTAG) tanulói – Noel Chu, Tóth Krisztián és Pagács Erik – Cycle névre keresztelt ötletükkel tűntek ki, amely a kerékpározás és technológiai újítás ötvözését célozza meg. Megoldásuk egy olyan rendszeren alapul, amely a városi közlekedés fenntarthatóbbá és hatékonyabbá tételét segítené elő.
A beszélgetés során a fiatalok nemcsak az ötleteik mögötti motivációkról beszéltek, hanem arról is, milyen tapasztalatokat szereztek a csapatmunkában, a vállalkozási modell kidolgozásában és a prezentációs készségek fejlesztésében.
A panelek nemcsak inspirációt adtak a hallgatóságnak, hanem megerősítést is, hogy a fiatal generációban hatalmas potenciál rejlik – a jövő vállalkozói már most formálódnak.
Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma