A legfelsőbb hatalom is a gútaikkal volt pünkösdvasárnap. Kitartó, közel egyhetes esőzés után vasárnap virradóra megszűnt az égi áldás. A felkelő nap rendíthetetlenül szórta sugarait, kövér esőfelhők mögül kibújva. Ám a napsütésnek is csak egynapos dicsőség jutott: az aranyló égitest pünkösdi királysága hétfőre véget ért. Beborult az ég és azóta is csendesen csepereg a májusi eső.
Vasárnap, május 24-én a Csemadok gútai alapszervezete által ápolt hagyományos Pünkösdi sortáncjáráson reggel fél nyolctól ropták a táncot a gútai fiatalok: végigtáncolták az egész várost. Tizenhat helyszínen- köztük a városi hivatal, iskolák, intézmények és magánszemélyek – fogadták a Kikelet néptánccsoport sortáncjáróit, akik táncba hívtak fiatalt és időset. A táncos felvonulást két csősz és a Vermes törzs lovasai kísérték, a zenei kíséretet a Pósfa zenekar biztosította a többségében csallóközi népdalokat éneklő fiataloknak. A vigadó lányok és fiúk szemet gyönyörködtető látványt nyújtottak a nemzeti színű pántlikával hajfonatukban, a fiatal férfiak kalapjukat díszítették a trikolór-szalaggal.
A pünkösdi sortáncjárás hagyományáról Angyal Béla gútai képviselőt kérdeztük, aki szakértője a gútai hagyományoknak, évtizedek óta kutatja a helyi népszokásokat. „Pünkösd a katolikus egyháznál a Szentlélek eljövetele és az egyház megalakításának ünnepe. Ehhez rengeteg néphagyomány kapcsolódik. Mind a tavaszról szól, az újjáéledésről, a párválasztásról és az örömről. A pünkösdi szellemiség hírvivői a sortáncjárók” – kezdi a beszélgetést Angyal. „Csallóköz más falvaiban is ismert volt a sortáncjárás és a vámkerékállítás, de Gútán maradt fenn a legtovább. A fiatalok – régen még pünkösd hétfőjén – összejöttek, mulatságot szerveztek, de előtte legénybírót választottak, aki a legények vezetője, bírája volt. Ehhez a mulatsághoz adománygyűjtő népszokás csatlakozott, ez maga a sortáncjárás, amikor táncolva végigjárták a falut cigányzene kíséretében és felköszöntötték a település vezetőit: a plébánost, a jegyzőt, a bírót. A kiszemelt házaknál köszöntőt mondtak, a háziak borral kínálták őket, majd a legénybíró zsebébe pénzt nyomtak. Ezt követően megtáncoltatták a háziakat is”- számolt be Angyal Béla a száz évvel ezelőtti szokásról.
Megtudtuk, hogy ez a néphagyomány élt még a két világháború között is és a második világháború alatt veszett ki, érthető okokból. Majd a háborút követően, a hontalanság éveiben sem szervezték meg a sortáncjárást. A Csemadok 1949-es megalakulását követően, pár éven belül felélesztették ezt a néphagyományt. „ Az elmúlt évtizedek alatt hagyományőrzésként, folklorizmusként maradt fenn, tehát nem élő hagyományról beszélünk” – mondta Angyal, majd így folytatta: „Ehhez a hagyományhoz szorosan kapcsolódott a vámkerék állítása. Ez egy magas rúdra erősített kocsikerék, amelyre zászlót, színes szalagokat akasztottak. A sortánc végeztével a táncosokat itt várta a csősz és a szervezők. A legénybíró itt is elmondott egy köszöntőt, majd táncra perdültek. A csősz nem táncolt, hanem áldozatait figyelte ki. Odament egy táncoló párhoz, és a vámkerékhez vezette őket. Játékosan azzal vádolták meg az ifjú párt, hogy a tilosban jártak, lehemperegték a búzát. Ezért a vámkerékhez láncolták a legényt, akit a párja pénzért kiválthatott. Mókás, színjátékszerű alkudozás után kiváltotta a lány a fiút és ezt követően folytathatták a párok a táncot. Közben a csősz már hozta is következő áldozatait a vámkerékhez. Az összegyűlt adományokból, pénzből aztán kifizették a cigányokat, akik több napos vigadalom alatt húzták a nótát a táncosoknak és ebből a pénzből biztosították a mulatozás költségeit is” – tudtuk meg Angyal Bélától.
A 2015-ös évi pünkösdi sortáncjárás késő éjszakába nyúló táncházzal ért véget a gútai tájházban, ahol frissen főtt gulyással várták a sortáncban megfáradt legényeket és leányokat, vendégeket a Magyar Asszonyok Ligája tagjai.
A pünkösdi sortáncjáráson készült további képeket ITT tekinthetik meg.
Szalai Erika, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”53566,53473,53240,53005,52527,52384,52154,52119,51767″}
