Az Európai Bizottság főtárgyalója szerint még mindig van lehetőség a megállapodásra az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről és az EU törekszik is az egyezségre …
Kitekintő
-
-
A nemzeti összetartozás napján, június 4-én ismét digitális iskolai múzeumi oktatási napot szervez a Mozaik Múzeumtúra és a Felelős Szülők Iskolája: a DEMÓ 2 névre hallgató programban több …
-
Azokban az országokban, ahol a BCG-oltást már évtizedekkel ezelőtt kötelezővé tették, enyhébbnek tűnik a koronavírus-járvány lefolyása – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa az M1 aktuális csatornán …
-
A futball mindig vigasz és elégtétel volt a magyar ember számára – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia alapítója szombaton, Felcsúton, ahol bemutatták a Labdarúgás …
-
Szomorú állapotba került Vizsoly görögkatolikus temploma. A település nincs abban a helyzetben, hogy felújítsa az 1901-ben épült, bensőséges, mára romlásnak indult, de még menthető, barokk épületet. A polgármester …
-
Hetvennyolc éves korában elhunyt Oplatka András Prima Primissima díjas magyar-svájci újságíró, történész, műfordító, akit súlyos betegség után Svájcban, a Zürich mellett található Zollikonban ért a halál szerdán, saját …
-
Kiss Róbert rendőr alezredes azt mondta: a lélegeztetőgép prototípusát a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem készítette el. Szerdán átadták a berendezések gyártócsarnokát, megkezdődik a lélegeztetőgép gyártása, naponta tíz …
-
A Salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház hivatalosan is lezárta a 2019/2020-as színházi évadát. A koronavírus-járvány miatt hozott intézkedések már március közepén félbeszakították a próbafolyamatokat.
-
Orbán Viktor úgy értékelt: Magyarország azért védekezett jobban, sikeresebben, mint a nyugat-európaiak, mert minden döntés – például a veszélyhelyzet, az iskolalátogatási tilalom és a határzár elrendelése – korábban, …
-
A nemzeti önazonossághoz való jog védelméről szóló felhívást fogadott el a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) csütörtöki ülésén. Az Országgyűlés sajtóirodája az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a …