Peéry Rezső Requiem egy országrészért című könyvében az olvasó felfedezni véli a régi, ma már talán úgy tűnhet, sosem volt ilyen polgári világot, amelyik a huszadik század elején a kis és közepes felvidéki városokban képes volt valami sajátos, felföldi magyar urbanitást teremteni.
A könyvet olvasó ember Pozsonyt a századelőn úgy képzeli el, mint egy kissé ódivatú várost, amelynek lakói nagy része német eredetű volt, de beszélték a szlovákot, a németet és természetesen a magyart.
Az író könyvében némileg megszépítette gyermekkorát, a századforduló idillikusnak vélt világát, ő is még annak a nemzedéknek a tagja, aki serdülőként, tizenéves korában élte meg az 1919-es államfordulatot, a hogy ő nevezi „prevrat”-ot: azt a megrázkódtatást, ami a jobbára magyar jellegű városok lakóit úgy érintette, mint valami érthetetlen elemi csapás.
A könyv 1975-ben jelent meg, és az író tulajdonképpen önéletrajzát mondja el, rendkívül érzékletes képét adva a Csehszlovák Köztársaságban felnőtt magyar értelmiség szellemiségének, gondolatvilágának. Érdekes, jellemző típusokat rajzol, egyiket sem idealizálja, valamennyit a történeti események előterébe állítva magyarázza eltérő viselkedésüket. A kötetben mindenfajta nosztalgia nélkül, a történelem józan, reális fejlődésének irányát fölismerve tájékozódik a múltban, melynek legérdekesebb, olykor valóban regényesen izgalmas eseményei vele magával történtek. Ilyen vonatkozásban megkapóan érdekes a német megszállás felidézése s az a csodával határos mód, ahogy elkerülte letartóztatását.
Érdemes felidézni a könyv néhány részletét, amelyet például az úgynevezett „prevrat” időszakáról ír, tehát az államhatárok megváltoztatását:
„Új állam polgáraivá váltunk, de a haza megmaradt körülöttünk. […] Szlovákia, vagy ahogy két évtizedig neveztük: Szlovenszkó déli magyar szalagja közel húsz esztendeig megmaradt -minél zártabb volt etnikai egysége, annál inkább – a régi Magyarország csehszlovák igazgatás alá került, csehszlovák karhatalom és törvényekkel ellenőrzött darabjának. A komáromi korzó, a lévai vagy losonci piac, szekértáboraival, zöldséget és baromfit kínáló menyecskéivel, a vasárnap délelőtti misére várakozó ünnepi nép Érsekújvárott feketedókás, ezüstgombos gazdáival, a pozsonyi egyetemi könyvtár üveggel védett renaissance folyosója a Klarissza utcában, a vidéki városok fekete bőrdivános, komor tónusú és szivarszagú kaszinói, a pozsonyi református templom tömör légköre, amely Balogh Elemér esperes beszédét várja, a falusi éj Jóka vagy Martos határában fellobbanó pásztortüzekkel, mindez magyar zsánerkép maradt, az a világ, amelyet Arany és Jókai, Petőfi és Mikszáth, Krúdy és Móricz örökítettek meg. Nemcsak a zárt magyar etnikum, volt a haza, hanem a szerteszórt jeles helyek összessége is, az eperjesi renaissance házsorok, a kassai katedrális a fejedelem sírjával, a Kazinczy-korszak emlékeivel.”
Peéry írásából egyértelműen kiderül, hogy az impériumváltás utáni években a csehszlovákiaivá vált magyarnak a „cseh uralom” alá került Felvidék továbbra is a tudatában továbbélő’ magyar haza egy darabját jelentette. A kötődés a szülőföldhöz, az emlékekhez és a mélyebb történelmi múlthoz, az anyanyelvhez és a hagyományokhoz oly erősnek bizonyult, hogy azokat a bekövetkezett államhatalmi és területi változások realitása sem volt képes megingatni.
Szintén egy sokatmondó részlete a könyvnek a következő: „a fordulat, a »prevrat« Szlovenszkón igen sokáig a kiutasításokat, a kárpótlás nélküli kisajátításokat, az állampolgárság megvonását, a nyugdíjak rendezetlenségét, súlyos adókat, a pusztulás, pangás, megrekedés, elszegényedés folyamatát jelentette a kisebbségi magyarok szótárában. […] Számban, erőben, gazdasági lehetőségekben megfogyatkozva, a hatalomból kicsöppenve, az állam támogató segítségét nélkülözve, diszkriminációktól fenyegetve, az államalkotó népek ellenségének bélyegezve, nyelvi nehézségekkel küszködve néztünk szét egykori létünk romjain a húszas évek elején.”
Peéry tehát könyvében nemcsak saját életét adja vissza, hanem az egész „szlovenszkói” magyarság életét, érzéseit adja vissza, hitelesen, és olyan írói készséggel, ami nagyon kevés irodalmárnál fordul elő. Az ember beleéli magát, szinte teljes mértékben átéli az adott helyzetet. több gondolata ma is aktuális, például a szlovák-magyar (és német) viszonyról. Az évek-évtizedek együttélése Pozsonyban, a három nyelvű városban minden ember számára csak pozitívum lehet, még a változások következtében is:
„Ez a változás hirtelenül, rögtönzésszerűen és hatalmi szóval és támogatással ment végbe, mint ahogy a német-magyar többségű Pozsony is rögtönzésszerűen, előre nem láthatóan vált szlovák fővárossá.”
Felvidék Ma, ncs
