Sokan úgy vélik, a szlovák és a magyar nép közötti feszültség egyik oka az, hogy nagyon keveset tudunk egymásról, és ez a tudás is féligazságokon, átpolitizált „tényeken” alapszik. A két nép együttéléséről rengeteg szlovákiai magyarral beszélgettem, és éveken keresztül tanulmányoztam, hogy a szlovákok milyennek látják a magyarokat? Kérdések és válaszok. Mit tanítanak a szlovák történelemkönyvek az ezeréves szlováki-magyar együttélésről?
A szlovák történelemkönyvek főként a szláv-szlovák befolyást helyezik előtérbe. Az államalapításról írva azt hangsúlyozzák, hogy az alakuló Magyar Királyság a Nagy-morva birodalom hatására veszi át a kereszténységet, a magyarság a szlávoktól tanulja meg a földművelés alapjait, és nagyban átveszi a Nagy-morva birodalom addig kialakult szervezeti rendjét, a későbbi magyarországi megyék elődjeit. Bármilyen történelmi időszakot is ecsetelnek a szlovák történelemkönyvek, azt a mai Szlovákia területéhez viszonyítják helyrajzban és megnevezésben. Például: „a törökök a mohácsi vész után elérték Dél-Szlovákiát is”. Ami voltaképpen igaz, hiszen helyrajzilag pontos, de azt az érzést kelti az ilyen leírás, mintha Szlovákia mai területe már akkor is létezett volna. Szintén hozzátartozik, hogy a helyi történelemkönyvek szerint Szlovákia Magyarország leggazdagabb része volt a középkorban nemesfém bányáinak köszönhetően. Hangsúlyozzák, hogy Szlovákia területén csak szlovákok éltek, az első magyarok érdemben a török nyomás elől menekülve költöztek be Dél-Szlovákia területeire. Kiemelik a hódoltság korszakát, amikor politikailag is Szlovákia Magyarország legfontosabb részét képezte, itt volt a főváros Pozsony.
Pozsonyt következetesen Bratislavának nevezik, holott ez a megnevezést csak az I. világháború utáni Csehszlovákiában kezdték használni. Egyébként a történelmi Magyarországot a szlovák tankönyvek és köztudat Uhorsko-nak nevezi, e rendszerben Magyarország Maďarsko név alatt csak 1918-tól létezik. Az Uhorsko fogalommá válik a szlovákok értelmezésében. Egy olyan fogalommá, mely kiemeli ezen korszak pozitív hatásait, mellyel össze tudják kapcsolni történelemérzésüket a közös magyar-szlovák múlttal. Ami pozitív dolog történt a szlováksággal a közös együttlét során, azt Uhorsko alá sorolják, bármi rosszat már kimondottan a magyarsággal, Magyarországgal kötik össze. Ha valami negatívumot akarnak kiemelni a történelemből, akkor így írják: Veľké Maďarsko (Nagy-Magyarország), vagy Maďarsko (Magyarország) esetleg maďari (magyarok-magyarság), holott az Uhorsko korszakról beszélnek. Tehát értelmezésükben igaz, hogy Szlovákia 900 éven át része volt Uhorsko-nak (egyszer sem írják, hogy Magyarország része volt Szlovákia területe), de csak azért, mert a Nagy-Morva birodalom meggyengült és ezért a magyarok elfoglalhatták Szlovákiát. Nem írják, hogy a mai Szlovákia területét, mindig és következetesen azt írják: Szlovákia, tehát a mai határok értelmezésében. Így Szlovákia jogosultságát a mai Szlovákia területére a Nagy-morva birodalomhoz kötik, Szlovákia a Nagy-morva birodalom jogutódja Szlovákiában, úgy mint Morva Csehországban. Ezt alá is támasztják bármilyen fellelhető ásatási és archeológiai lelettel.
Mely korszakot tekintik a szlovák tankönyvírók a szlovák nép számára leghátrányosabbnak közös múltunkból?
A konkrét magyar elnyomást a szlovák tankönyvek a 19. század második felére teszik, az 1848/49-es évekre valamint a kiegyezés utáni korszakra. Külön fejezetet találhatunk az ún. Apponyi-féle törvényekről. Ezek a törvények jelképezik a magyar elnyomás csúcsát a szlováksággal szemben, ami szerintük kiváltotta a végső elidegenülési folyamatot a szlovák politikai elit körében és eredményezte a 20. századi változásokat. Okai: az istentiszteletek magyar nyelvűek lettek, kötelezővé tették a magyar nyelv oktatását minden iskola számára, a közhivatalok hivatalos nyelve az egész ország területén a magyar nyelv lett, semmilyen más nyelv nem volt megengedve. Ehhez a korszakhoz nagyon erősen kötődik a köznép emlékezete is, hiszen az írástudás elterjedésével együtt felvirágzott az újságírás, az eseményeket feljegyezték, így ebből a korszakból nagyon gazdag írott anyag is fennmaradt, melyből a máig táplálkozik a szlovák öntudat. A 19. századra datálható a szlovákság politikai és szellemi önfelismerése is. Az 1918-at követő monarchia felbomlását és új területi elosztását minden tekintetben jogosnak tekintik a történelmi fejleményeket figyelembe véve.
Milyen személyiségként mutatják be Szent Istvánt a szlovák történészek?
Szent István személyiségét említve kiemelik, hogy a későbbi Magyarország területi és politikai egységét harcokkal, vérrel érte el. Erre a korszakra is hangsúlyozzák, hogy Szlovákia bizonyos önállósággal bírt, 1001 és 1030 között de facto Szlovákia területe a lengyel herceg Boleslav fennhatósága alá tartozott. Szintén kiemelik, hogy a pogány magyarság letörésében a keresztény István hadseregét főként németek és szláv/szlovák harcosok alkották. Úgyszintén István/Vajk anno a nyitrai hercegségben, Nyitrán vált hithű kereszténnyé a szláv hatás által. Összegezve elismerik Szent István munkájának eredményeit, egyben kiemelik a szláv befolyás mértékét és fontosságát, és ugyanígy hangsúlyozzák ezen új elrendezés véres megszületését.
Hogyan értékeljük az új szlovákiai nyelvtörvényt?
Nagyon ködösen van fogalmazva mind maga a törvény, úgy a végrehajthatósága. Olyan érzést kelt bennem, hogy teret ad a hivatalos szlovák nyelv használatának érvényesítéséhez, teret ad visszaélni ezzel, de ugyanígy nem is. Talán egy olyan eszköz, mely törvényesítheti a más nyelvek elnyomását is, de végrehajtása a mindenkori kormánytól függ. Friss példa erre a szlovák Posta körlevele, melyet 2009. szeptember 1-jén tettek közé az alkalmazottaik számára, kimondva: a törvény értelmében szeptember 1-jétől csakis a szlovák nyelvet használhatják az ügyfelekkel való napi érintkezésben. Viszont a törvénymódosítás (mert igazából a vita most a módosításról folyik, maga a nyelvtörvény már régóta érvényben van) arról szól, hogy a szlovák nyelv használata kötelező a hivatalos kapcsolattartásban. De, a módosítás, ami hatályba lépett szeptember 1-jén, nem iktatta ki az eredeti nyelvtörvény azon paragrafusát, mely engedélyezi a kisebbségi nyelvhasználatot azon területeken, ahol a kisebbség aránya eléri a 20 százalékot. Így a mostani módosítások de jure nem érintik a magyarok lakta területeket.
Az MKP felháborodására a minisztérium közölte és kihangsúlyozta ezt az aprónak tűnő részletet, így a Posta a szeptember 1-jén kibocsátott körlevelét még aznap délután módosította, újabb körlevelet adott ki, ahol konkrétan megnevezi, hogy a 20 százalékos határtól engedélyezett a kisebbségi nyelv használata. Úgy érzem, azon kívül, hogy egy adott országban egy beiktatott nyelvtörvény csakis és fölösleges nézeteltéréseket és feszültséget kelt, lehetőséget ad a mindenkori kormány számára, hogy visszaéljen vele. Meglepő módon a szlovák nyelvtörvény ellen egyébként az Észak-Szlovákiai régiók is felszólaltak, nemtetszésüket hangoztatják. Bár az okok egy kicsit másak, mint a magyarok részéről. Észak-Szlovákiában a turizmus szerepe erősebb, így sok helyen a turistákhoz igazodva lengyelül/angolul is kihelyezik cégéreiket, reklámozzák szolgáltatásaikat, a juhtúrót és hasonló termékeket. A nyelvtörvény értelmében ezen táblák is kétnyelvűek kell, hogy legyenek.
Milyen kiút kínálkozna a megbékélésre, egy, a mainál jóval normálisabb kapcsolat kialakítására?
A mai szlovák-magyar viták mindkét oldalról az erős nacionalizmuson alapulnak. Nehéz megmondani, mi lehetne erre a megoldás, hiszen mind a két oldal hajtogatja a maga történelmi igazát és történelmi igazságtalanságait. Erre alapozva ez az ellentét akár örökké is tarthat. Ez az ellentét az emberek gondolkodásában is megvan már, nem csak politikai síkon zajlik. És természetesen az emberek gondolkodásába nem most táplálódott bele, ez egy hosszú folyamat eredménye. Például egy ismerősöm 1996-ban, 15 évesen, Kassára került tanulni, és osztálytársai is „kurva magyarozták” őt. Később, jobban megismerkedvén, a „kurva magyarozás” ugyan nem maradt el, de már hozzátették: ezzel nem rá gondolnak, hanem a magyarokra. Ezzel csak jelezni akarom, hogy az ilyesfajta magyarokkal szembeni ellenállás már fiatalon bekerül a szlovákok gondolkodásába. Vagy a családból jön ez (például a régmúltban az adott család átélt valamilyen incidenst a szlováksága miatt a Nagy-Magyarország korszakában), vagy az iskolában táplálták ezt beléjük, vagy a médián keresztül szűrték le ezt a következtetést, hogy a magyarok/magyarság egy rossz, ami ellen mindig ébernek kell lenni. Vagy mindezen tényezők kombinációja.
Alkothatunk-e szólást magyar-lengyel mintára, ami így hangozna: magyar-szlovák két jó barát?
Mindenképpen meg kéne próbálni olyan helyzetet teremteni, amikor ez végre igaz lehet. Talán érdemes lenne az iskolával kezdeni. Jó ötlet a közösen megírt történelem tankönyv, hiszen ha mindkét oldalon egyazon könyvből tanulnának a fiatalok, feltételezhetően egyazon információ is maradna meg a diákságban mindkét oldalon. Ehhez persze kell az is, hogy a történelmet oktató tanári kar mindkét oldalon úgymond egy húron pendüljön. Mert lehet a könyv közös, de ha a tanár már a saját nemzeti öntudata szerint értelmezi és magyarázza, akkor ott vagyunk, mintha két külön könyv lenne továbbra is, mint manapság.
Ami szintén meglepő és egyben elgondolkodtató, hogy a két ország fiatalsága, sőt, a Szlovákiában élő magyar és szlovák fiatalság nem ismeri egymást. Nem találkoznak, nincsenek közös rendezvények. A szlovákok a Matica Slovenská bulijára mennek, a magyarok Csemadok rendezvényein vesznek részt. Létezik az úgynevezett testvérvárosi rendszer az egyes országok városai és falvai között. Miért ne lehetne ezt kipróbálni az iskolák szintjén is? Miért ne lehetne egy szegedi általános iskolának egy zsolnai (Žilina) alapiskola a testvériskolája? A mai modern világban már leküzdhető egy ilyen távolság is az Internet segítségével.
Csak pozitív hatással lehetne egy szlovák diákra, ha felismerné, hogy jé, Szegeden is utálják a biológia órát, nem szeretik a testnevelésen a tornagyakorlatokat, de például van valaki odaát, akit érdekel a számítógépezés, vagy van, aki szeret rajzolni, festeni, zongorázni, görkorizni, akivel kapcsolatba lehet lépni, valaki, aki hasonlóan tölti mindennapjait odaát, a távoli városban. Legyenek közös sportesemények, mondjuk síkurzus Zsolnában a magyar diákok számára, úszótanfolyam a szlovák diákoknak nyáron Szegeden. A feltételek megvannak, csak ki kell őket használni. Ugyanígy együttműködhet a két iskola vezetősége is (pl. közös pályázatok), tanári kara (sport terén, táborok szervezésében, közös, tudás alapú megmérettetések, vetélkedők földrajzból, melyik ország diákjai ismerik jobban a másik ország földrajzát). Az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezések biztos pozitív hatással lennének. Ha egy ilyen iskolában, egy ilyen közegben cseperedne fel egy kisdiák az első évfolyamtól egészen a középiskoláig mindkét oldalon, biztos vagyok benne, hogy ez pozitív benyomást tehetne a többiek életére is. A kommunikáció diákszinten legyen a két iskola között angolul, ne legyen erőltetve az egyik ország nyelve a másik ország diákjára. És ha ezzel az oktatáson belül nagyobb hangsúly helyeződne az angol nyelv tanítására, biztosra veszem, csak pozitív hatást váltana ki a szülők körében is. És talán, később, ha a diákok között barátságok alakulnak, lehet, hogy lesznek olyan szlovákok, akik szívesen megtanulnak magyarul, és fordítva.
Röviden: nem lehet elvárni sem a mai szlovák, sem a mai magyar társadalomtól, hogy parancsra barátságot kötnek, és minden felhőtlen lesz ezentúl a két nemzet között. De meg kell próbálkozni megalapozni egy olyan új korosztály jövőjét, mely jobban ismeri a másikat, és nem csak a média és a politikusok szövegei alapján értékel.
Mennyit segíthet a média?
Fontos tényezőnek tartom a politikai elit mellett a média szerepét is. Mert ha vannak is szélsőséges nacionalisták mindkét országban, ha nem írnak róluk, kijelentéseikről minden áldott nap az országos médiumok, akkor egyszerűen nem tudunk róluk. Nem mondom, hogy szőnyeg alá kell söpörni a problémát, de az sem jó megoldás, hogy ezen erők ekkora teret nyerjenek mindkét ország napi médiájában. Szlovákiában például rengeteg hír jelenik meg a Szlovák Nemzeti Párt közismert vezéréről, Jan Slotáról, tevékenységéről, híres-hírhedt mondatairól olyan képet keltve az országról, mintha az emberek 90 százaléka hasonló elveket és értékeket vallana, pedig erről szó sincs.
Szólnék az egyházakról is. Szlovákiában és Magyarországon is igen jelentős a hívők száma. És mégis, hol van a közös testvériség, a közös testvéri szeretet, melyet hitükkel vallanak? Sehol. Hiányolom a két ország egyházainak együttműködését, nem érzem, hogy bármelyik oldalon is pozitív hatásukat fejtenék ki ezen a téren. Miért nem találkoztak egymással eddig a két ország egyházainak magas rangú képviselői? Egy ilyen találkozás, eszmecsere, nyilvános akaratnyilvánítás is a két ország közötti feszültség enyhítését segítené.
Felvidék Ma, Bátyi Zoltán
