A kassai március 15-ei ünnepségek már hagyományosan a köztemetőben kezdődnek. A Henszlmann Imre Történeti Társaság (HITT) évek óta számon tartja az itt nyugvó egykori szabadságharcosokat, és az ünnepet megelőző szombaton megkoszorúzza a málladozó, viharvert sírokat az érdeklődőkkel egyetemben.
A különböző kassai magyar szervezetek mindig képviseltetik magukat.
Így volt ez idén is. A kassaiakhoz csatlakozott a szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola népes diákcsoportja Halászné Gerényi Mária, a Jendrassik György Gépipari Tagintézmény tanára vezetésével. A Rákóczi Szövetség jóvoltából már csaknem tíz éve állandó vendégei e rendezvénynek.
Ez alkalommal – rendhagyó módon – Forster Rezső sírjánál kezdődött a megemlékezés. Őt Halász György, a HITT elnöke – a temető állandó kutatója – emelte ki a feledés homályából. Sírfelirata ma már olvashatatlan. Sajnos, a felszámolandó sírok listáján szerepel, ám arról le fog kerülni. Rokonai élnek Magyarországon, így őket is értesíteni kellene.
Forster sírjának felirata már nem olvasható
Forster Rezső (Cegléd, 1833. november 6. – Kassa, 1911. május 12.) nyomdatulajdonos, lapszerkesztő Forster Sámuel jómódú kereskedő és Blázi Karolina gyermekeként látta meg a napvilágot. Előbb otthon tanult, majd szüleivel együtt Szegedre, onnét Aradra költözött ahol a gimnázium első három osztályát végezte el. Ezután Pestre került és a Hampel-féle kereskedelmi iskolát látogatta, melynek 2. osztályától kezdve gyakornokként a Beimel és Kozma nyomdába került. Ami miatt tisztelegtünk a sírja előtt az volt az oka, hogy 1848-ban ő szedte ki a pesti Landerer és Heckenast nyomdában Petőfi Sándor Nemzeti dal c. versét, a szabad sajtó első termékét.
Forster Rezső, aki először szedte ki a Nemzeti Dalt
Az ötvenes években a Hölgyfutár főszedője lett, két novellájával – névtelenül – a lap munkatársai közé lépett. Később a Budapesti Visszhangba, a Délibábba és a Garaboncziás Diákba is szorgalmasan dolgozott. Németországból leveleket küldött a pesti lapokba. Szerkesztette a Zempléni Hiradót (1864-66) és a Borsod című lapot (1901-03). Írásai jelentek meg a Borsodmegyei Lapokban (1892-1904). Hazatérve Herz János nyomdájában dolgozott, később a Wodiáner és Werfer nyomdát vezette, majd Sárospatakon hat évig volt nyomdász. Innét a Légrády testvérek üzletébe került, melyet 12 évig vezetett. 1878-ban vásárolt miskolci nyomdáját átadta a Klein és Ludvig cégnek, majd gyermekeihez költözött Kassára. 1901-ben, az ekkor megalakult Vidéki Nyomdatulajdonosok Országos Szövetségének első elnökévé választották. Több munkát is írt. A víg pesti (Pest, 1855); Régi idők emlékei (Miskolc, 1893); Emléklapok a Miskolczon 1893. szept. 8-11. napjain tartott harmadik ipartestületi congressus lefolyásáról (Miskolc, 1894) Miután sírjánál röviden áttekintettük életútját, a Maléter-kriptához vonultunk. Itt Halász György tartotta meg ünnepi beszédét, majd Szerencsés János, az MK főkonzulja mondott rövid beszédet, méltatva a forradalmat és szabadságharcot. Hangsúlyozta, a forradalom és szabadságharc a tekintélyuralom végét jelentette és Magyarország megindulhatott volna a demokratikus állammá való átalakulás útján. Idegen hadsereg beavatkozása ezt kivihetetlenné tette. A reformokra így a kiegyezésig várni kellett. Ez az ünnep összeköt minden magyart, bárhol is éljenek a világon. Őt követték a szolnoki diákok, akik műsorukat mutatták be.
A Maléter-sírbolt előtt
A szolnoki diákok műsorukat mutatják be
Maléter Vilmos (1819 – Budapest 1896. május 7) francia hugenotta család sarja, mely Gömörben telepedett le. Gyógyszerészként 1846-ban jött Kassára. Megvásárolta az Arany Oroszlán Gyógyszertárat (Fő u. 46.) Családi sírboltja előtt azért tisztelegtünk, mert 1849-ben a császári hadak Kassára való bevonulása után 12 másik kassai polgárral túszként Krakkóba hurcolták. Később is aktív politikai, gazdasági és társadalmi szerepet vállalt a város életében. 1891-ben Apponyi Albert gróffal együttműködve megalakították Kassán a Magyar Nemzeti Pártot. A város leggazdagabb polgárai közé tartozott. Mivel nem volt örököse egész vagyonát unokaöccse Maléter István tanár örökölte, aki Maléter Pál, 56-os honvédelmi miniszter édesapja. A koszorúzást követően az emlékezők a Klimkovics család sírjához vonultak és koszorúztak. Klimkovics Gábor (1833.március 24., Kassa – 1891.május 6., Kassa) a Felső-Magyarországi Rákóczi Múzeum alapítója és igazgatója, 1848-49-ben tűzmesterként szolgált a Lapinszky-féle 4. gyalogütegnél. A Domonkos-tér 7 sz. házban született ikertestvérével Bélával együtt. Sajnos, emléktábla nem emlékezik meg róluk és neves családtagjaikról sem.
A Klimkovics család sírjánál
Ezt követően az ünnepség a Bielek-család sírjánál folytatódott. Bielek István (1831.október 20., Szepesszombat -1905. március 30. Taktaharkány) erdőrendező magyar királyi főerdész (1881) 1848-ban beállt honvédnak. Főhadnagyságig vitte. A Magyarországi Kárpát Egyesület képviselőjeként Liptóújvárott működött (1884-89). A Wodiáner család sírboltjánál fejeződött be az ünnepi zarándoklat. Wodiáner Márton (1825-1907) ügyvéd a szabadságharcban honvédőrmesterként szolgált.
Vonulnak az emlékezők
Ezek a kötelességüket teljesítő emberek rég távoztak az élők sorából. Földi maradványaik porladnak a kassai temetőben. Ők akkor halnának meg véglegesen, ha nem emlékeznénk rájuk. Szokatlan volt a márciusi hó és az embernek önkéntelenül is Jókai regénye, a Szabadság a hó alatt, avagy a Zöld Könyv utolsó sorai jutnak eszébe: „A hó messze beteríti a vidéket; az utakat se látni. Szürke, ólomnehéz égmennyezet borul a láthatárra. Minden elcsendesült. Hanem a mély hó alatt most is zöldül még valami, aminek a gyökere nem vész ki soha.“ Az ember tavasszal mindig ebben reménykedik.
Felvidék Ma, Balassa Zoltán
