Interjú Gyurgyík László demográfussal, a Selye János Egyetem tanárával a népszámlálásról – Az Európai Unió többi tagországához hasonlóan Szlovákiában is az idén, májusban tartják a népszámlálást. A legutóbbi, 2001-es átfogó felmérést követően az egyik legtöbbet tárgyalt téma a magyarság számának drasztikus csökkenése volt. A szlovák és a magyar szakembereket egyaránt meglepte a tény, hogy az 1991–2001 közti évtizedben a szlovákiai magyarok száma több mint 47 ezerrel csökkent, holott a statisztikusok időközi, úgynevezett népmozgalmi adatai legfeljebb kétezer fős csökkenést jósoltak, természetes fogyásként.
A népszámlálási adatokat azóta több szempontból is megvizsgálták, elemezték. Fény derült-e arra, mi okozta a meglepő eredményt, mivel magyarázható, hogy ilyen nagymértékű „magyarság-fogyást” mutatott ki a népszámlálás? — kérdeztük Gyurgyík László demográfustól, a Selye János Egyetem tanárától.
– Valóban, a népszámlálási adatokat több szempontból és új módszerekkel is megvizsgáltuk, amelyekről most nem akarok külön értekezni, mert nem ez a fontos. Arra a megállapításra jutottam, hogy a magyarság természetes szaporulata már a nyolcvanas években megállt, sőt csökkenni kezdett, vagyis már akkor több magyar halt meg, mint amennyi született, csak ez 1991-ben még nem mutatkozott meg. Azért nem, mert a rendszerváltást követően egy pozitív jövőkép alakult ki a szlovákiai magyarság körében, így 1991-ben olyanok is felvállalták magyarságukat, akik korábban nem, vagy azt megelőzően lemondtak róla, így a természetes fogyás ellenére számunk mintegy hétezerrel nőtt. 2001-re viszont ez a pozitív jövőkép szertefoszlott, a népmozgalmi adatok pontatlannak minősültek, jelentkeztek más mérési problémák, ezért én „kumulált fogyásként” értelmezem a legutóbbi népszámlálás eredményét, de az egyértelmű, hogy a legnagyobb mértékben az asszimiláció, azaz a nemzetváltás az oka.
Mit jelent ez lebontva a negyvenhétezres számot?
– Az új módszerekkel elvégzett kutatás rámutatott a népmozgalmi adatok pontatlanságára, amit tudományosan inkonzisztenciaként emlegetünk. Kiderült, hogy a tíz év alatt nem kétezerrel, hanem tizenkétezerrel több magyar halt meg, mint amennyi született. Kimutatható – ugyancsak tudományos meghatározással – a mérési probléma, ami nálunk két esetben is megjelent. 2001-ben a lakosság egy százaléka semmilyen nemzetiséget nem vallott be, ez több mint ötvenezer fő, lakosságarányosan a magyarok körében ez ötezer embert jelenthet. A másik ilyen mérési probléma a migráció kérdése. A rendszerváltás előtt ez nem jelentett gondot, hiszen igazából az országot illegálisan elhagyókra vonatkozott csak, a kilencvenes években viszont szabaddá vált a mozgás, sok ezren vállaltak munkát külföldön vagy ott tanultak, s nem lehet tudni, miként viszonyultak a népszámláláshoz. Az ilyen migrációt a kibocsátó ország, tehát Szlovákia nem igazán tudja kimutatni, de tudjuk, a magyarok esetében is fennáll ez a mérési probléma, ami további néhány ezres fogyást eredményezhetett. Így adódik össze, hogy a legnagyobb fogyást az asszimiláció okozta.
A statisztika tudománya az asszimilációt egyszeri bevallásnak, aktusnak, tekinti, holott egy folyamatról van szó, amelynek állomásai vannak. Demográfiai értelemben mit jelent az, hogy a szlovákiai magyarok körében erőteljes asszimilációs folyamatot figyelhetünk meg?
– A nemzetváltás valóban hosszabb, általában többgenerációs folyamat, és gyakorlatilag négy alapvető öszszetevőjét különböztetjük meg, amelyek azonban kölcsönösen hatnak egymásra. Az első a kulturális kötődés, ami alapvetően a nyelvismeretet, az anyanyelvhasználatot jelenti, és mindent, ami ezzel jár. A struktúra a másik, ami a kapcsolatok alakulását jelenti, ami a szlovákiai magyarok esetében gyermekkorban az iskolaválasztással kezdődik, hiszen ha a szülő magyar iskolába adja gyerekét, nemcsak a nyelvi, azaz kulturális kötődést erősíti, hanem a személyes, baráti kapcsolatait is magyar közegben tartja. Szlovák iskola esetében pedig nemcsak a nyelvi kötődés szakad meg vagy gyöngül, hanem a gyermek kapcsolati rendszerével is a szlovák társakhoz, barátokhoz kötődik, s ebből nő ki a harmadik összetevő, a párkapcsolat. A magyar fiatal, akit az iskolán keresztül a baráti és ismeretségi köre a szlovák közeghez köti, nyilvánvalóan ott talál magának könnyebben társat. Ez még nem határozza meg identitását, tehát a legtöbbször nem vezet nemzetváltáshoz, viszont a következő dimenzióban, amit szakmailag egyéni összetevőnek nevezünk, már bekövetkezik: a vegyes házasságokból származó gyermekek 80 százaléka a többségi, azaz szlovák nemzethez tartozónak vallja magát, csak húsz százalék választja a magyart. Ilyen esetben a szlovák gyermek már általában az első összetevő szempontjából – a nyelvismeret és –használat – sem kapcsolódik magyar identitáshoz. A párkapcsolatokra, persze nemcsak az iskola van hatással. A társadalmi, felekezeti és kulturális hagyományok és szokások is, amelyek szlovák-magyar viszonylatban egészen közeliek, ez is indokolja, hogy száz magyar fiatalból manapság harminc lép vegyes házasságra, ez a mutató például Romániában csak 15 százalékos.
Mindezek tudatában Ön szerint milyen eredményt hoz a májusi népszámlálás, mennyien vallják majd magukat magyarnak?
– Tudatosítani kell, hogy a népszaporulat országosan is jelentősen csökken: a második világháború után voltak évtizedek, amikor a növekedés félmilliós volt, a legutóbb már csak 130 ezerrel gyarapodott a lakosság száma, most 30 ezer várható. Ezen belül a népmozgalmi adatok szerint a magyarok száma 12 ezerrel csökkent, az új módszerrel végzett számításaim szerint ez a szám 20–22 ezerre tehető. Már beszéltünk a mérési problémáról, bizonytalansági tényező most is a migráció. Az asszimiláció kapcsán szó esett már a szlovák-magyar viszonylatról, de van még egy: a roma-magyar. Dél-Szlovákiában is sok roma él, 1991-től létezik roma nemzetiség is, tehát kérdéses, mit vallanak be. De azt tudjuk, hogy a nemzetiségvállalásuk változó, vagyis különböző alkalmakkor különböző nemzetiségűnek vallják magukat. Mindez alapján a szlovákiai magyarok várható száma tág értékek között becsülhető, az optimistábbak szerint 490 ezren leszünk, a borúlátóbbak legfeljebb 460 ezres számot jósolnak. Én 460-480 ezer közötti főre számítok.
év szlovák / magyar
1970 3 878 904 (85,49%) 552 006 (12,17%)
1980 4 317 008 (86,49%) 559 490 (11,21%)
1991 4 519 328 (85,69%) 567 296 (10,76%)
2001 4 614 854 (85,79%) 520 528 (9,68%)
Forrás: MKP-Hírvivő, január
Felvidék Ma
