Hangácsi István a szlovákiai választások eredményeit és következményeit vizsgálta meg a Méltányosság Politikaelemző Központ alábbiakban olvasható elemzésében:
Szlovákia választott. A rendszerváltás óta először sikerült egy pártnak abszolút többséget szereznie a Nemzeti Tanácsban. Azonban ez a kampány és a választások teljesen más légkörben zajlottak az előzőekhez képest. Szinte háttérbe szorultak a pártok programjai a Radicová-kormány időszakában és bukása után kirobbant botrányoknak köszönhetően. Ezek hatására jelentősen átrendeződtek a pártok erőviszonyai: soha nem látott mélységekbe került az ország vezető jobboldali pártja, a Szlovák Kereszténydemokrata Unió-Demokrata Párt (SDKÚ-DS), és megmutatkozott a szlovákiai demokrácia sötét arca is. A SMER szinte olyan fölénnyel alakíthatott kormányt, mint 2010-ben a Fidesz. Hogyan bukott bele a szlovák jobboldal a botrányokba? Milyen lehetőségek állnak Igor Matovic pártja előtt? Mi várható a második Fico-kormánytól a szlovák-magyar kapcsolatok terén?
A korrupció levelét megírta …
A szlovák titkosszolgálat (SIS) által készített „Gorilla” fedőnevet viselő lehallgatási akció 2005-2006 között zajlott (a második Dzurinda kormány idején), amelynek során egy „titkos” lakásban a Penta pénzügyi csoport vezetőjének, Jaroslav Hascáknak a beszélgetéseit rögzítették. Leggyakoribb témája a csoport politikai és gazdasági érdekei voltak, de számos személyes és negatív vélemény is elhangzott egyes politikusokról. A kiszivárgott dokumentumnak rengeteg érdekessége van:
– Minden jelenlegi parlamenti párt tudott a Gorilla létezéséről, sőt korábban ügyészségi vizsgálat is indult – ám kérdéses volt az irat valóságtartalma, ezért szépen hagyták elfelejteni – egészenaddig, amíg fel nem került a világhálóra. A dokumentum nagyrészt a legnagyobb állami cégek magánosítását, a Penta csoport befolyását, valamint a nyereségből származó korrupciós ügyleteket feszegeti. A privatizálás végül nem a szervezet elképzelései szerint alakult, mert azt a második Dzurinda-kormány bukása meghiúsította, ráadásul a Fico- kormány véglegesen leállította az említett vállalatok magánosítását.
– Politikai szempontból a SMER eljövendő koalíciós partnereiről szóló latolgatás említhető meg. Fico és Hascák eszmecseréjében a Magyar Koalíció Pártja (az MKP akkor még egységes volt) és a Kereszténydemokrata Mozgalom (akik miatt megbukott a Dzurinda-kormány) szerepelt mint potenciális partner.
– Az MKP akkori politikusait, Bugár Bélát és bizalmasait többször is megemlíti az irat. Külön érdekesség, hogy az érintettek most már egytől egyig a Híd pártot erősítik és annak vezető személyiségei. Világi Oszkár, a legbefolyásosabb szlovákiai magyar vállalkozó és az MKP támogatója pedig jelentős osztalékot kapott az iratban említett állami vállalatoktól.
Ki mint vet, úgy arat!
A parlamenti pártok az első pár napban vagy hallgattak, vagy cáfolták a Gorilla-dokumentum tartalmát, ám ez csak bátorította a sajtót és a feltörekvő pártokat (99%, valamint Egyszerű Emberek és Független Személyiségek). Mikulás Dzurinda (SDKÚ), Robert Fico (SMER) és Bugár Béla (Híd) egyaránt kétségesnek ítélték az irat tartalmát, míg Richard Sulík (Szabadság és Szolidaritás, SaS) kemény kritikával illette korábbi koalíciós társait. Bár a SaS nem volt érintett a Gorilla-ügyben, de a főügyészválasztás körüli átszavazás és a kormány bukásához vezető pénzügyi mentőcsomag szavazásának elutasítása révén korábbi népszerűsége elveszett. Természetesen a Penta cáfolta a vádakat – a csoport minden tagja tagadja az iratban szereplő beszélgetések valóság tartalmát –, tételesen reagált a botrányos privatizációs ügyletekre, és kritizálta a médiából áradó lejárató kampányt is.
A botrány négy fő személyes áldozata korábban a Nemzeti Vagyonalap elnökségének volt a tagja, és szerepelnek a Gorilla dokumentumban. Lemondásukkal lényegében „elismerték” érintettségüket az irat alapján, ami újabb kemény pofont jelentett a legjelentősebb tárcákat betöltő SDKÚ számára, amelynek sokat ártottak már a korábbi megszorítások, a „görög-mentés” és a kormánybukás után.
Eközben a másik kereszténydemokrata párt (KDH), amelynek két tagja szintén lemondott, megőrizte támogatottságát, köszönhetően Lipsic belügyminiszter „detektív” szerepének (felállított egy vizsgálócsoportot) és a vezetőség taktikus nyilatkozatainak is. Ezek után nem volt kérdés Robert Fico és pártja számára a lehengerlő szereplés (sikeresen kimagyarázták magukat a Gorilla-botrányból). A választások legnagyobb meglepetését azonban Igor Matovic pártja (Egyszerű Emberek és Független Személyiségek) okozta.
A párt a jelenlegi parlamenti pártok ellenpontjaként határozta meg magát: bírálják azokat az átláthatatlanság, az embereket kizsákmányolása, az elszegényedés és a cigányság problémái miatt. A választási eredmények alapján szinte a KDH-val egyenrangú pártként kerül majd a parlamentbe. Matovic, aki korábban a SaS listájának utolsó helyéről került befutó helyre, kisebb „politikai ámokfutásával” – a volt kormánypártok szerint – megmutatta, hogy mekkora potenciál rejtőzik egy többpárti koalíciós kormány zsarolásában. Ezzel és a kicsit sem populista választási marketinggel sikeresen felszívták az SDKÚ és SaS csalódott szavazóinak jelentős részét, míg a többiek a SMER-t választották.
Az ellenzék erősen szétforgácsolódott, ugyanis nem igazán akar egyetlen korábbi kormánypárt (KDH, SDKÚ, Híd) sem komolyabban együttműködni sem Matovicékkal, sem a SaS-al. Az SDKÚ, amelyik vezető szereppel bírt három kormánykoalícióban, jelenleg belső és külső válsággal küzd. A párt eddigi vezető személyiségei (Mikulás Dzurinda, Ivan Miklos és Iveta Radicová) mintha kikoptak volna a politikai csatározások során, ráadásul a pártba vetett társadalmi bizalom is megrendült. A jövőben mindenképpen párbeszédekre és alkukra lesz szükség az ellenzéken belül, hacsak a SMER nem ad elég szervező erőt (lásd 2010-es választások), illetve ha nem tanulnak a koalíciós Radicová-kormány hibáiból – márpedig addig
Ficonak áll a zászló!
A magyar érdekeltségű pártok szereplését lényegében igazolták a korábbi felmérések. Az előrehozott választásoktól nem is kívánhattak volna jobbat Berényiék, ám hiába fordított nagy erőket az MKP a saját arculatának átalakítására és új jelöltek állítására, mindez nem hozta meg az 5% feletti támogatottságot. Ennek oka leginkább a magyarság által lakott dél-szlovákiai járások alacsony részvételi arányával magyarázható, ugyanakkor az MKP stabilan megőrizte a 109 ezer fős támogató bázisát. Bár a Híd bejutott, de vesztett 30 ezer szavazót, így vezetői nem lehetnek teljesen elégedettek. Ráadásul a pártnak most ellenzékben kell bizonyítania, ami nem lesz egyszerű egy abszolút többséggel rendelkező kormánnyal szemben. Továbbra sem mutatkoznak békülésre utaló jelek a Híd és az MKP viszonyában.
Szlovák-magyar kapcsolatok: verseny vagy status quo?
A SMER lényegében a 2010-es választási programjának külpolitikai terveit melegítette fel 2012-ben, minimális módosításokkal. A párt Szlovákiát a régió példás országává akarja formálni, legfőképp az uniós ügyekben, és a lehető legnagyobb mértékben használnák ki az OECD nyújtotta gazdasági lehetőségeket. Ez egyértelműen egy átgondolt terv része, szemben a 2006-os választási programban megfogalmazott komolytalan külpolitikai fejezettel. Bár külön hangsúlyt kaptak a bilaterális szomszédsági kapcsolatok – ezen belül is a Visegrádi Együttműködés és a magyar elnökség által elindított Duna Régió Stratégia– és a nemzeti kisebbségek védelme, feltehetően az EU-s szereplés jelentősen háttérbe fogja szorítani mindkettőt.
Robert Fico első nyilatkozataiban két jelentős utalást is tett a szlovák-magyar viszony kapcsán: először is a szlovákiai magyarok esetében „semmit sem fogunk megváltoztatni (valószínűleg pozitív irányba sem – a szerző megjegyzése) .. a status quo, úgy, ahogy ez 2010 és 2012 között létrejött, megmarad”, másodszor pedig az államközi kapcsolatokat illetően elmondta, hogy „számos gazdasági, társadalmi és pénzügyi feladat vár ránk, amelyekben Magyarországgal mint déli partnerünkkel, akivel érdekünk a jó kapcsolat, nagyon hatékonyan együtt tudunk működni”.
Ezekből a nyilatkozatokból és tervekből kiindulva két forgatókönyv valószínűsíthető: a külpolitikai status quo vagy a versengés. Mindkét esetben kiemelten fontos a kisebbségi status quo betartása és a belpolitika értelmezése, hiszen ezek határozzák meg a szlovák-magyar államközi kapcsolatok alakulását. Az első forgatókönyv kapcsán a második Fico-kormány saját ígéretét egészen érdekesen értelmezi, hiszen megszüntették az első Dzurinda-kormány (1998) idején alakult emberi jogi és kisebbségügyi miniszterelnök-helyettes posztját és magát a hivatalt is.
Ez az intézmény volt az egyik sarokköve a szlovák-magyar kapcsolatnak, így megszüntetése egyáltalán nem a status quo fenntartását jelenti! A második forgatókönyv a reálpolitikai helyzetből indul ki, vagyis abból a kérdésből, hogy egy gazdaságilag gyengélkedő és az EU-val vitás viszonyban lévő Magyarországgal mit tud kezdeni az ambiciózus szlovák kormány. Brüsszelben most lehet Ficóéknak keresnivalójuk, hiszen az európai tűzfal megszavaztatása, az EU-s tervek támogatása és egy hazai kiadáscsökkentő, megszorító csomag (amely valószínűleg alig ártana valamit a SMER népszerűségének) elfogadása révén Szlovákia megőrizheti a „bezzegország” címét. Ráadásul a SMER minden bizonnyal 2016-ig kormányozhat, így jelentős befolyással bírhat majd a szlovák soros elnökség prioritásainak kialakításában. Sok függ majd elsősorban a brüsszeli szlovák diplomáciától, illetve a nyugodt hazai közélettől – és ezt egy megosztott ellenzék nem is segíthetné jobban.
Mindemellett Magyarországnak békülékenyen, de leleményesen kell alakítania Szlovákiával való kapcsolatait. Németh Zsolt egy márciusi nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy „Budapest nem a status quo fenntartásában, hanem a problémák megoldásában érdekelt”. Az első Orbán-Fico miniszterelnöki találkozó idején várhatóan jóval több kártya kerülhet felfedésre mindkét oldalon!
Hangácsi István, Méltányosság Politikaelemző Központ
Felvidék.ma
