Mindenképpen megszívlelendőek a szlovák kulturális minisztérium egyházügyi főosztályvezetőjének minap elhangzott szavai a nemzeti-kulturális identitás ápolásáról és az ehhez való viszonyunkról. Csak remélni tudom, hogy főnökei is így gondolják.
Ján Juran ugyanis az erdélyi Nagylakon élő szlovákok – kiknek ősei a 19. század elején érkeztek a városba s jelenleg a 7 ezer fős település 47 százalékát teszik ki – körében járva, a nagylaki evangélikus templom alapkőletételének 200. évfordulójára emlékezve a nemzeti identitás megőrzésének fontosságáról és annak helyi „specialitásairól” beszélt. Mindenekelőtt arról, hogy a külhoni szlovákok sokkal jobban tisztelik nemzeti, szellemi és kulturális tradícióikat, mint a Szlovákiában élő nemzettársaik. Ennek okát Juran abban látja, hogy távol a hazától, mintegy szigetként a helyi szlovákoknak az életük részét kell hogy jelentse a hagyományőrzés és az identitás megtartása, nem pedig csak afféle „ünnepi hozzáállás”. Azt is hozzátette, ebben minden segítséget megad részükre a szlovák állam.
Ez nagyon szép dolog a szlovák államtól, hiszen mi mást is tehetne az anyaország, minthogy óvja, védi, támogatja a hazától távol élő nemzetrészeit, közösségeit. Ebből kiindulva aztán feltételezem, hogy Szlovákiától távol áll a kettős mérce alkalmazása és semmi kifogása nincs az ellen, ha a magyar állam is hasonlóképpen tekint saját nemzetrészeire – éljenek azok bárhol a világon. Alkalmasint épp itt, ebben a csodálatos országban – Szlovákiában. Hiszen mi is egy sziget vagyunk voltaképpen, még ha mesterséges sziget is, melynek további elszigetelésébe Jurina felettesei oly sok munkaórát fektettek már.
De legyen a minisztérium hivatalnokának idézett gondolata üzenet nekünk, szigetlakóknak is. Nemzeti, szellemi és kulturális identitásunkat, hagyományainkat úgy éljük meg, mint a lélegzetvételt: ugyanazzal a természetességgel és ugyanazzal a nélkülözhetetlenséggel.
Hogy ne végezzük indiánokként…
Szűcs Dániel, Felvidék.ma
