A jó módú német eredetű magyarországi bányászcsalád tagjai Körmöcbányáról rajzottak ki. Mint Nagy Iván genealógus említi: „Legtöbbre vitte Hellenbach János-Gottfried, ki 1685-ben már Jenában az orvosi tudorságot nyeré el. Hazajövén, szerencsés gyógyításai az udvarhoz is útat nyitottak neki, és I. Leopold királynak egy baját sikeresen orvosolván, annak kegyelmébe jött, s cs.k. czímet, egyszersmind 1686-ban báróságot nyert.” (Pest, 1859:87.p.)
Valószínűleg így jutottak a Hellenbachok Hont megyében, többek közt Felsőszemeréden is birtokhoz. Ekkor kapta Hellenbach a Patzolai előnevet is. Eme jeles férfiúnak, Hellenbach Jánosnak (1659-1728), aki már Selmecbányán született, számos érdeme volt még, többek közt a bányaművelés, valamint a pénzverés terén is. Később a bányakamara grófja lett; a Rákóczi-szabadságharc idején pedig a fejedelem pénzügyminisztere és háziorvosa volt.
Fiát, I. Hellenbach Györgyöt ott találjuk Mária Terézia Urbéri tabelláiban mint szemerédi földesurat, négy házhellyel, száz holddal, négy jobbággyal és öt zsellérrel. Rajta kívül még szerepel a listán báró Hellenbach Károlyné, Földváryné özv. Hellenbach Polexina is.
A hellenbachok családfája
A híres selmeci orvos, kamaragróf és birtokos unokája, II. Hellenbach György (1734-1804), aki Ujfalussy Polexinát (1747-1779) vette feleségül, még több szállal kötődik Felsőszemerédhez. Hiszen az ő ideje alatt épült 1763-ban az itteni impozáns barokk emeletes kastély, s valószínűleg annak könyvtára is akkor létesült, illetve akkor rakhatták le a később több ezer kötetes gyűjtemény alapjait, melynek különleges darabjai és nyomtatott exlibrise is volt. (Saktorová, H., 2008)
Az utóbb említett Hellenbach György és felesége, Ujfalussy Polexina szintén a szemerédi temetkezési hely kriptájában, annak jobb oldalán, a 26. számú sírüregben kapott végső elhelyezést. Őket, mint az utódok által készített jegyzékben is olvashatjuk, valószínűleg utólag hozták át ide, s talán azért is kerülhettek közös sírüregbe.
Szemeréden van eltemetve a híres orvosdoktor dédunokája, II. György fia, Patzolai Hellenbach József (1767- 1813) és felesége, a híres Kubínyi családból származó Kubínyi Zsófia (1772-1813; más helyeken 1771-1823) is. Ők a kápolna alatti kripta bal oldali, 14. és 15. számú sírüregében nyugszanak. (Talán őket is más helyről hozták át ide.) József idejében építették át a kastélyt klasszicista stílusúvá. Az „U” alakú, középrizalitos építmény timpanonja alatti balkont négy nagy pillér tartja. A horizontálisan tagolt homlokzat földszinti és emeleti részét záróvonalas párkány választja el, alatta és fölötte 15-15 ablaka van. Az alsó ablaksor felett párkánydísz húzódik. A kastély emeleti szalonja porosz mennyezetes volt, helyenként tükrös boltozattal. Az épületet néhány éve még nyeregtető fedte, sajnos, ma anélkül áll a kastély, kitéve az enyészetnek ez is, akárcsak az egykori híres családok temetkezési helye.
A Stainlein-Saalenstein-kripta és temetkezési kápolna egy régebbi felvételen (Csáky Károly repr.)
Paczolai Hellenbach József lánya volt Paczolai Hellenbach Zsuzsanna Rozália bárónő, (1794-1881) az a művelt hölgy, aki aztán a bajor eredetű Stainlein-Saalenstein János Gottlieb Ede (1775 (máshol 1785) – 1833) felesége lett. Így került hát a szemerédi kastélyba hosszú időre ez a család is. Mint már említettük, ők építtették a szemerédi temetkezési kápolnát és kriptát, ahol természetesen az ő földi maradványaik is helyet kaptak. A déli részben, a főfal közepén, a XI. számú sírüregben nyugszanak.
Stainlein (Steinlein)-Saalenstein Eduard Bajorország bécsi követségének a titkára is volt, aki sok jeles személyiséggel kapcsolatot tartott. Így például barátjával, Széchenyi Istvánnal is, aki 1832. július 10-én járt a kastélyban Szemeréden, és kellemes élményekkel távozott a „kiváló emberek” közül.
A selmecbányai Hellenbach-ház ma. (Fotó: Csáky Károly)
Stainlein Ede sajnos korán meghalt, így az öt gyermek: Zsófia Karolina, Lajos Károly, Malvina, Leontine Rozália és Ottó Lajos nevelése elsősorban a nagyasszonyra, Zsuzsannára hárult. Minderre pedig nagy gondot is fordított a bárónő, hiszen a gyermekeknek külön zenetanáruk is volt, ráadásul nem is akárki. 1834-ben például maga Erkel Ferenc, „a magyar opera úttörője”, a híres zeneszerző és zongoraművész, karmester és pedagógus is tevékenykedett itt. 1840-ben Robert Volkmann német származású magyar zeneszerző a kastély zenemestere. Természetesen már előtte is nagy zenei élet volt itt, s több jó zenészt alkalmazott a kastély úrnője, Stainleinné Hellenbach Zsuzsanna. Sok mindenben támogatta Volkmann kibontakozását is, s a mesternek Szemeréden kitűnő lehetősége nyílott a zeneszerzésre is.
Bizonyára a fenti példák is meggyőzhettek bennünket arról, hogy az elhanyagolt szemerédi temetkezési hely és kastély jobb sorsra érdemes. Az épületek felújítására az utódokat feljogosítaná az itt élt sok-sok jeles személyiség emléke, meg az itt zajlott gazdag kulturális élet, amely immár része az egyetemes magyar és európai művelődéstörténetnek is. S akkor az itt megfordult további családok érdemeiről még nem is szóltunk.
