Aki megélte a kisebbségi létet (s vagyunk néhányan), az tudja, milyen élvezet ilyen „státuszban” élni. Az ugyanis nem önkéntes száműzetés a többségtől – az sors.
Az sem mindegy, miféle kisebbségről van szó. A kifejezés értelme szerint az, aki kisebbségben van, az szám szerint van a kevesebbekkel. Pedig „minőségi” kisebbség is létezik. Amikor például a politika vagy a divat miatt kerül valaki ilyen helyzetbe. Nem ellentmondás ez, a politika és a divat nem alábecsülendő módon gyakran föltűnően hasonló hatást vált ki. Ismerős példát idézve: a kommunista rémuralom idején a többség nem osztotta a hivatalos ideológia eszméit, csak kénytelen volt – a hatalom erőszakossága miatt – elviselni azt. Láttuk aztán 1989-ben, ez a kisebbség, amely igazából a többség volt, miként elégelte meg ezt a visszás helyzetet, és söpörte el az elvtársakat.
A valódi kisebbségek persze azok, amelyek számszerűen is kevesebben vannak. Itt viszont meg kell különböztetni a pozitívan értékelhető kisebbségeket a negatívan értékelhetőktől. Nem olyan egyszerű ez. A gyilkosok például szerencsére tényleg kisebbségben vannak, s őket gond nélkül a negatív kategóriába sorolhatjuk. Ám vannak olyanok is, akik megítélése már nem olyan egyszerű és egyértelmű. Sok múlik azon, a társadalom milyen kritériumok alapján ítélkezik – s itt szól bele a divat is.
Például a deviációk. A Popper Péter által szerkesztett Lexikon a szerelemről erről azt mondja, hogy „az általánostól, normálistól eltérő viselkedés … főként negatív értelemben” – azért, mert a deviáció a társadalom által elfogadott értékrenddel ellentétes.
Ebbe a kategóriába tartozik a szexuális aberráció is. Ez még bizonytalanabb talaj: a társadalom ítélete ugyanis változó, ráadásul akadnak erőszakos „népművelők”, akik a változó szemléletet minden áron népszerűsítik, gyakran úgy, hogy aki azzal nem ért egyet, azt nemes egyszerűséggel kiközösítik, s mindenféle negatív jelzővel látják el, mondván, tűrhetetlen, hogy nem képes elfogadni a másságot. Még azt is sugallják gyakran, hogy az aberráció tulajdonképpen normális. Holott, ha mondjuk a homoszexualitás vagy leszbikusság normális tömegjelenség volna, az emberiség régen kihalt volna, vagy létre sem jön. Úgyhogy ez igazán nem így működik.
Viszont érthetetlen, ezt a fölöttébb intim problémát miért kell utcai tömegdemonstráción megjeleníteni. A jelenség persze létezik, s akinek ez kell, ám legyen, de miért lett ebből divatjelenség? S miért gondolják sokan, hogy ebből politikai előnyöket lehet szerezni? Mert az van, hogy ha szexuális aberrációd van, még meg is dicsérnek, megtapsolnak, ez propagálható dolog. Az ilyen nem megváltoztatható, azaz nem betegség (ezért tartják normálisnak), viszont jogokkal jár. Például azzal, hogy gyereket adoptálhassanak. Azzal már viszont senki sem törődik, hogy a gyereknek is joga van: igazi anyukára és igazi apukára.
Minthogy azzal sem törődnek, ha nemzeti kisebbség vagy. Abba is beleszületik ugyan az ember, na de a szexuális aberrációtól eltérően módosítható. Például olyan módszerrel, mint mondjuk a tudatos akkulturáció, vagy a reszlovakizáció (Beneštől ellesett módszerekkel, vagy újabb, modernebb és hatékonyabb fogásokkal). Ha tehát mondjuk transzvesztitának tartod magad, minden lehetőséged megvan, hogy jogaidért – akár valósak, akár beképzeltek – hangosan és nyilvánosan harcolj, manapság ez jó pont, tapsra is számíthatsz, ha emellett kiállsz. De ha mondjuk szlovákiai magyar vagy, esetleg székely vagy pláne katalán, akkor pofa be, semmi követelőzés nem lesz, mert az irredentizmus, hazaárulás, lázadásra való fölbujtás, alkotmányellenesség, szóval egészen egyszerűen súlyos törvénytelenség, amit keményen meg kell torolni. Az egész világ ellened lesz, és jogosnak tartják, ha emiatt megbüntetnek, mert megérdemled, a legjobb az lesz, ha sürgősen megóvják tőled a társadalmat, nehogy megmételyezd, és dutyiba zárnak. Ehhez tartsd magad.
Vagy látta már valaki, hogy Pozsonyban vagy akár Zsolnán a szlovákiai magyarok jogaiért demonstráltak volna? Például hogy töröljék el a nyelvtörvényt, vagy a kettős állampolgárságot tiltó törvényt? Netán demonstráltak már a románok Bukarestben a székely autonómiáért? Vagy a spanyolok Madridban a katalán önállóságért?
