A Pénzpolitikai Intézet 2020-2023-as stratégiai tervezetének felülvizsgálata sok érdekes részletet árul el a kormányzat törekvéseiről. Az államháztartás egyensúlyának alakulásáról, a várható takarékossági intézkedésekről, ami nem csupán a világjárvány okozta válság és gazdasági visszaesés számlájára írható, s nem pusztán annak korrekcióját szolgálja. Reformok olyan sora következhet, amely önkormányzatainkat és népcsoportunkat sok szálon érinteni fogja.
A tervezet „Az önkormányzatok átszervezésének optimalizációja” címet viselő fejezete szerint egy új területi közigazgatási modell 64–396 millió euró megtakarítást hozna évente úgy, hogy források szabadulnának fel általa, miközben az önkormányzati szolgáltatások minősége javulna. Ennek értelmében az új stratégia „olyan területi-közigazgatási reformot javasol, melyben az aprófalvak igazgatása nagyobb egységekben központosulna”. Rövid távon a jelenlegi anyakönyvi körzetekben, középtávon pedig úgynevezett mikrorégiókban. Az utóbbi intézkedés bevezetése időt vesz igénybe, a kormány úgy számol, hogy leghamarabb a helyhatósági választásokat követően, tehát 2023-ban mutatkozhat majd meg a várt megtakarítás is.
A községek kétharmadából már most is utaznia kell a lakosságnak az anyakönyvi hivatalba, tehát a kormány azzal számol, a reform első lépése nem ütközne nagyobb ellenállásba, hiszen az anyakönyvi hivatalok viszonylag egyszerűen elérhetők számukra, s ekkor még csak az ügyintézés koncentrálásáról lenne szó.
Az új területi-közigazgatási reform viszont már rázósabb. A jelentősebb megtakarítással járó „vonzáskörzetek” vagy „mikrorégiók” – magyarul: új helyi önkormányzati egységek (municípiumok) – központjai ugyanis olyan városok lehetnének, ahová sokan ingáznak dolgozni, iskolába vagy egyéb szolgáltatások igénybevétele végett.
Az ilyen központosítás pedig a kisebb települések identitásvesztésével járna, a magyarlakta területeken kétszeresen is.
A helyi anyagi forrásokat a központi település kapná meg, a döntést a településrészek fejlesztésről, az oktatási, kulturális és szociális intézményeik fenntartásáról a mikrorégiós „központ” hozná meg, ami ismerős lehet számunkra a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveinek központosítási gyakorlatából, a fejleszthetetlen, halálra ítélt falvak sorsából.
Hogy ténylegesen milyen reform van készülőben, nem tudjuk. A parlament asztalán fekvő stratégiai anyag homályos utalása, hogy „a jelenlegi falvak képviseletét figyelembe vennék az új önkormányzati egységekben is, és a felszabaduló pénzösszegek kötődnének azokhoz a területekhez, ahonnan a hatékonyabb igazgatás érdekében elvonásra kerültek”, nem sok jóval kecsegtet. Különösen annak a fényében nem, hogy az intézkedési csomag a regionális oktatásügy „racionalizációját” is előirányozza.
Az iskolahálózat 25 százalékát kitevő kisiskolák összevonásával számol, az olyan helyeken főként, ahol 5 kilométeres körzetben van más iskola, mert ezzel legalább 15 millió eurót lehetne évente megtakarítani a személyi kiadásokon.
A vegyes lakosságú területek speciális helyzetéről, a nemzetiségi iskolák jövőjéről nincs szó az intézkedési csomagban, utalás sincs rá. Jelzésnek ez is beszédes.
Kérdés: némák maradunk-e, vagy elkezdjük a tényleges érdekvédelmi munkát…
A szerző az MKP OT elnöke.
