Két héttel a békeszerződésnek nevezett okmány aláírása századik évfordulója előtt nem gondoltunk arra, hogy az évfordulón túl más esemény is felkavarhatja a felvidéki iszapos állóvízet.
Az egyik ilyen esemény volt az egységesnek hitt Magyar Koalíció Pártjából 2009-ben kiszakadó Most-Híd párt tisztújítása, 2020. május 30-án.
Elküldték a francba Bugár Bélát a párt éléről, aki a felvidéki magyar politikai közélet elmúlt száz évének egyik legkártékonyabb szereplője volt, rosszabb, mint Dénes Ferenc, az ötvenes évek első felének legszemetebb szlovákiai magyarja.
Nem véletlenül volt rosszabb, hiszen politikai pályafutásának kezdetét még csak nem is elkötelezettségének, hanem a kommunista politikai rendőrség egyik korábbi ügynökének, Püspöki Nagy Péternek köszönheti, a folytatás pedig mindig valakinek az érdekében állt.
Kezdetben a magyarországi SZDSZ-nek és a hozzá kapcsolódó FIDESZ-szárnynak, melynek elsősorban az Antall-kormány kinyírása, emellett a csehszlovákiai Együttélés lehengerlése volt a célja. Később az összes szlovákiai politikai pártnak ez volt az érdeke, mert Bugár manipulálható volt, az Együttélés pedig nem. Bugárral még szlovák hastáncot is járattak egy szilveszteri műsorban 1997-ben. Ő pedig boldogan nyalta a hátsó felét a kenyéradóinak, hóna alatt érezve a felvidéki magyar milliomos, vagy milliókra vágyakozó támogatóinak a tenyerét. Ettől az embertől szabadult meg a Most-Híd, aki nélkül talán nem is létezne. De dicséretes, hogy megszabadult tőle.
Az elmúlt két hét másik meglepetése az volt, hogy Szlovákia miniszterelnöke meghívott száz szlovákiai magyar közéleti embert egy találkozóra, június 2-ára a Trianon 100 alkalmából. Ez több volt mint meglepetés, nemcsak azért, mert az elmúlt száz évben ez volt az első ilyen, szlovák–magyar együttgondolkodásra esélyt adó összejövetel, hanem az egész térségben is az első és egyetlen volt.
Lehet belemagyarázni politikai „hátsógondolkodást”, meg hátsóba illeszkedő elméleteket, de akkor is ez volt az első ilyen az elmúlt száz évben. A Trianon 100 kapcsán a szlovák politikában nem az akkori szlovák önrendelkezés eszméje uralkodott el, hanem az együttműködés lehetősége. Erre vágytunk sok-sok éve.
A harmadik meglepetés azért volt meglepetés, mert más volt mint, váratlan. Annak ellenére, hogy a szlovák kormány miniszterelnöke az eddigi hagyományoktól eltérően, nem várt módon I. Károly, azaz Károly Róbert Anjou-házi királyunkhoz emelkedve egy térséginek is nevezhető találkozót kezdeményezett, a felvidéki magyar politikai gondolkodók vagy észbontók egy részének mégis más jutott az eszébe. A párbeszéd elfogadása helyett memorandumot, azaz egyoldalú beszédet szorgalmaztak. Ráadásul az 1861-es bécsi memorandum mintájára. Ettől nagyobb butaságot el sem tudok képzelni.
2020. június 2-a történelmi fordulópont lehetett volna a szlovák–magyar párbeszéd megkezdésére Szlovákiában. A Magyar Közösség Pártja ezt memorandummal vezeti be, ami nem a párbeszéd, hanem a jegyzék minősítésébe tartozik.
Ezen talán érdemes lenne elgondolkodnia az MKP-nak, hogy aki ennek a kezdeményezője volt, a továbbiakban ne befolyásolhassa „zseniális” ötleteivel a közéletünket.
A negyedik meglepetés csupán meglepetés volt. Szlovákia miniszterelnöke az MKP butáinak ellenére június negyedikéről ötödikére fordulóban ismételt baráti kéznyújtást tett.
Az ötödik pedig legyen meglepetés mindannyiunk számára ebben az évben. Az MKP és a Most-Híd kezdjen egy olyan tárgyalássorozatba, ami az újraegyesüléshez vezet és ehhez csatlakozzanak a többiek is.
A kérdés: nekünk, felvidéki magyaroknak mit kell tennünk ennek érdekében?
A válasz egyszerű: észszerű és egyetemességre alkalmas közéletet kell kialakítani. Hasonlót, de jobbat, mint ami sikerült 1998-ban. Az alapja legyen a Magyar Közösség Pártja, hiszen ennek vannak 1990-ig nyúló gyökerei, amelynek közösségszervező gyökerei az 1960-as évekig nyúlnak vissza. Akkor az sikeres volt, most miért ne lehetne az?
Esterházy János Magyar Pártja 1936 viszonylatában is ezt üzeni mindannyiunknak.
