A napokban emlékezett a világ a holocaustra. Arra a tragikus és embertelen korra, amikor a politika a háttérhatalom parancsára a huszadik században másodszor küldte vágóhídra a katonákat és a civil lakosságot, és munkatáborokat szervezett a politikailag és vallásilag másként gondolkodók elszeparálására, megsemmisítésére. A zsidók e kegyetlen időszakot vészkorszakként tartják számon, ahogy mindazok, akik az embertelenséget megtűrhetetlennek, aljasnak és örökre megszüntetendőnek tartják.
Ez a korszak nem csupán egyetlen vallási közösség vagy nemzetiség tragédiája, hanem az egész emberiségé, úgy erkölcsileg, mint gyakorlatilag, hiszen az emberiség nem volt képes akkor arra, hogy azt a gyilkos, vérgőzös politikát megállítsa.
Ma sem képes rá, és ma is épp olyan világot élünk, csak a főszereplők mások. Az áldozatok ma is, ugyanúgy, mint akkor: az emberek, az emberiség. Vallásra, korra, nemre, és nemzetiségre való tekintet nélkül. És a mai vészkorszakot is ugyanazok irányítják, mint akik akkor… csak a személyek változnak az ő köreikben is szükségszerűen, az idő haladtával.
A holocaust rémségeiből az ember nem tanult. Az egyik politikai szellemiség százmilliókat irtott ki, a másik újra táborokat épít, immár saját népe számára, s központi hatalom parancsára úgy idomítják a nemzeteket, mint a rendőrkutyákat… azzal a különbséggel, hogy a rendőrkutyának több szabadsága van.
Igen, akkor bevagoníroztak ártatlan embereket, korra, nemre, vallásra, nemzetiségre tekintet nélkül, ha nem értett egyet a vallásra tekintettel elhurcoltak ellen elkövetett merénylettel. Így kerültek börtönbe, koncentrációs táborba, gyilkos fegyverek elé azok is, akik mentették az üldözötteket vagy szembe mertek szállni az üldözőkkel. Mert az emberiesség nem szűnt meg a legaljasabb időkben sem, mint ahogyan ma sem szűnhet meg. S ma is csak kevesen mernek szembeszállni azzal a hatalommal, amely egy új világot álmodott meg saját magának, s amely új világ nem az emberiség javát szolgálja, hanem csak azokét, akik a józan ésszel, az emberi történelemmel és az isteni teremtés logikájával szemben, egy elfajzott és az ismert szodomai és gomorai világhoz hasonló sátáni veszedelmet akarnak erőszakkal ráerőltetni a világ népeire. A hitleri és sztálini kor folytatása ez, vagonok és táborok nélkül, de ugyanazzal a halállal fenyegetve az emberiséget, ugyanazzal az embertelenséggel fellépve az emberiség ellen, mint tették 1944-ben…
A holocaust nem a vagonoknál kezdődött, hanem akkor, amikor az európai zsidóság megsemmisítését eltervezte a láthatatlan hatalom, hogy hivatkozási alap legyen évszázadokra az ő ártatlan haláluk, hogy az emberek százmillióit lehessen később kollektív lelkiismeret-furdalással megterhelni, hogy az emberiség elveszítse önvédelmi reflexét, ha idegenek támadnak rá. S lám, a borzasztó kísérlet sikerült.
Ma a zsidósággal együtt mindenkit fenyeget egy új, egy még borzasztóbb, egy még embertelenebb kísérlet, amelynek sokszor annyi támogatója, és sokkal aljasabb tematikája van, mint volt azokban a vészterhes időkben, amelyekre emlékeztünk a minap.
Ahogyan számos nép esetében folyamatossá vált sokkal régebbi koroktól fogva, úgy a holocaust nem szűnt meg 1945-ben. Hiszen, korábban vagonok nélkül kerültek más országok elnyomó közegébe a magyarok, majd jöttek újabb és újabb vagonok, amelyek a Felvidékről Szibériába vagy Prága környékére deportálták a magyarokat, más vagonok Erdélyből vitték a halálba nemzettársainkat, s megint más vagonokkal vitték hortobágyi disznóólakba a magyarokat. És ahol vagonok sem kellettek –, az Andrássy úton kínok között halt meg zsidó, keresztény, vallásos és vallástalan. Mert német volt, mert nem volt kommunista, mert pap volt, vagy, mert miniszterként ellentmondott a moszkovita diktátor elképzeléseinek.
A holocaust az én olvasatomban tehát, nem egy egyszer megtörtént embertelenség, hanem maga az embertelenség, amely minden nép históriájában ott szerepel. Ország-rablással, vagonokkal, sárga csillaggal és nyelvtörvénnyel. A holocaust maga, a primitív ember ámokfutása, az embertelenség dáridója, sátáni időszak.
Amikor tehát emlékezünk egy néppel, vallási közösséggel együtt az őket ért tragédiára, amikor saját nemzetünk drámai korszakaira emlékezünk – amelyben a holocaust is benne foglaltatik –, s amikor látjuk, hogy belső-, és külső ellenségeink ma ugyanazt a hatalmat szolgálva, ugyanúgy ölnének, mint tették saját vörös és liberális történelmük során, akkor komolyan el kell gondolkodnunk azon, hogy csak egy-egy internetes hozzászólással harcolunk-e (aminek semmi értelme nincsen), vagy lesz-e végre valaki, aki tényleg győzni akar a rossz, az embertelenség, a gyűlölet, a keresztényellenesség és a hazaárulás fölött?… mert a magyarok elleni holocaust ma is folytatódik, táborok és vagonok nélkül a szülőföldön – egyre embertelenebbül. Amint folytatódik a zsidók elleni holocaust is a „művelt” Nyugaton.
Mert a háttérhatalom számára egyetlen nemzet égő áldozata sem érték… azzá kell tehát, tennünk – együtt!
(Stoffán György/Felvidék.ma)
