Isten, a mindenség és benne arasznyi létünk alkotója képes volt arra, hogy a föld és kozmosztörténet hajnalán, időindító csupa titok pillanatokban, halk és szelíd hangon szólaljon meg. Amikor az ősanyag roppant robajlással tágulásnak indult, Lelkével előbb szótlanul, majd egyetlen szóval öntötte hangba jelenlétét: Legyen! És lett… (1Móz 1,3).
E teremtő szűkszavúság és halk tömörség mögött roppant szellemi és fizikai erő húzódott meg. És őseredeti isteni humor is: Fecseg a felszín és hallgat a mély. Azóta is az igazi erőt, a létteremtő, létformázó, létőrző erőt nem a hangerő decibelével mérjük. Ugyanis az emberi sorsot akkor és azóta is megrendítő, igazán nagy isteni kérdés az Édenkertben akkor hangzott el, amikor az Úristen szellős alkonyatkor sétált a kert fái között. Az ember után kérdező Isten akkor is röviden, velősen, lényegre törően szólt: Hol vagy? (1Móz 3,9). Kérdése ellenállhatatlanul előhívta a bujkáló, rejtőzködő embert.
Amikor pedig Illés próféta fáradtan, népében és önmagában is csalódottan elvonult a Hóreb-hegynél egy barlangba, s látomása volt az Úr jelenlétéről, rájött: sziklatördelő tomboló szél, földrengés, tűz sem volt képes hordozni Őt. De ezek elvonulása után jött az Úr nagy jelenete: halk és szelíd hang hallatszott, a mindenség és Illés szíve Uráé (1Kir 19). Jób is erre a halk, tiszta, egyértelmű, erőt adó hangra vágyódott.
Nem a csalfa vox humana-ra, amibe mindig vegyül valami hamis hangzás az emberi esendőségből. A létbehívó vox divina-ra vágyott a teremtés időalkotó milliomod másodpercében a tudattalan anyag éppúgy, mint az első emberpár.
Vox divina-ra, fenséges Isten-hangra vágyott Illés, Jób, s maga Jézus is, amikor próbáiban imádkozott. És az időfolyam újabb és újabb sorsállomásán, esztendőfordító pillanatokban, majd utána is – mindnyájan erre vágyunk. Még ha nem is vágyunk erre. A vox divina-ra, melyben megtisztul, harmonizálódik, teljességre jut, felcsendül az igazi vox humana.
Isten-némaság, emberség-süketség? Mi legyen napjaink léttónusa?
Mit jelent ez? Megpróbálom körülírni anyanyelvünk szavaival. Valahogy így: szólj, Uram, létalkotó, sorsformáló szent szavadat szeretném hallani, meghallani 2022 minden napján. Hogy egyetlen pillanatban se legyen Isten-némaság, emberség-süketség. Hallani szeretnénk, mit mondasz Te rólunk, hogyan látsz minket, mit vársz el tőlünk 2022-ben. Mit cselekedjünk magyar népedként, hogy megfeleljünk Neked? Szólj, hogy el ne vétsük az Utat, ki ne forgassuk az Igazságot, meg ne rövidítsük az Életet. Sem a magzatét, sem az öregekét. Sem kegyetlenkedő indulatokkal, gyűlölettel a felnövekvőkét és az élet derékhadában versengőkét. Hogy ne a testvértelen versengés mindenen átgázoló önzése, hanem a szabályszerű küzdelem legyen napjaink léttónusa. Mindenben és mindenek fölött a vox divina-t, a Te hangodat szeretnénk meghallani…
Sok hír, sok hordalék – mi végre?
A napi információáradat hord sok mindent: szennyet, értéket, talmit és igazit. Sok hír – sok hordalék. A hírek fejünk fölé nőnek, fuldoklunk az információáradatban. Hullámtörő Kősziklánk, Jézus Krisztus, Rád támaszkodva, Igéid kőszikláira állva keresünk majd menedéket. Amikor a hír értékesebb lesz, mint az ember.
Amikor a vox humana-t a vox diaboli, az ördögi hangorkán üvölti túl, vagy a rafinált hazugság bájolog lelkünk körül: kérünk Téged Jézus, aki egyetlen szavaddal lecsillapítottad a háborgó tengert, szólj hozzánk szívünkig érő szóval.
Legyen beszéded iránytűnk, Lelked átláttató, jót és gonoszt megkülönböztető. Szólj, hogy meghalljuk szódat, s utánad menjünk, ne a bérelt béresek szirénhangjai után. Amikor a gyorsaság, a lendület, a pörgés démona elragadna, Te szólj ránk megállásra hívó hangon. Mát és holnapot Veled számolva engedd megtervezni. Nehogy éppen Téged, a mikro- és makrokozmikus Tervezőt és Gondviselőt felejtsünk ki lázas tervezgetésünkkor. Mit akarsz, hogy cselekedjünk?
Béke-hidakat találni
Ha Te megszólalsz, Uram, és mi meghalljuk életben tartó, örök életre segítő szavad, akkor egyénileg, közösségileg, magyarként, nemzetként megtaláljuk rohanásunk, egymásnak feszüléseink közben is a békehidakat, amelyeket nem azért épít Lelked, hogy leromboljuk azokat, hanem hogy elinduljunk rajtuk – Feléd és egymás felé. Vésd a szívünkbe a teremtés útját: csak ha Feléd elindulunk, jutunk közelebb egymáshoz. Ha Ádámot, embert kereső szavadat meghalljuk, ébredünk rá embervoltunk fontosságára, értékére. Ha bennünk él a jóbi, illési nyitottság, meg fogjuk hallani győzedelmes, feltámadást, új kezdetet, innovációt hozó szavad: Békesség néktek! És ha szavadra odatelepszünk boldogmondásos lábaid, szentlelkes jelenléted hitében Elébed, akkor fogunk igazi oltalmat, védelmet, rejteket találni mindennemű külső, belső veszedelmünk közben.
Mások hite, bizonyságtétele által…
Vannak előképeink, példáink családban, nemzetben, gyülekezetben, Kárpát-medencében, akiknek szavai, írásai, történetei, mártíromsága, helytállása, mondásai igazi iránytűvé lehetnek számunkra 2022-ben is. Ezek bátorítanak, erősítik hitünket, vigasztalnak. A Te magyar csodáid. Egyszerűen példázzák: érdemes Istenre várni, a vox humana-t beleszőni a vox divina-ba. Érdemes beszédünket, gondolatainkat igei magasságokba emelni. Lelkében csak erős nemzet képes csodadolgokra – a digitális világban is.
Luther megértette halk szavad mélységeit, s így válaszolt Neked: „Ha csak Te vagy nekem, akkor mindenem megvan, Uram”. Ő volt az is, aki látta előre fogyasztói, pazarló vásárlásainkat századokkal előre. Amikor a korabeli Auchan, Tesco plázából Wittenbergben kijött, semmit sem vásárolva, az eladó csodálkozására csak ennyit mondott: „Most már tudom, mi mindenre nincs szükségem”.
Isten előhangja, prelúdiuma 2022-höz ennyi: „Ha nincs kijelentés, elvadul a nép, de boldog lesz, ha megfogadja a tanítást” (Példabeszédek 22,18).
Még szól Isten halk, életteremtő, életfenntartó szava. Jóbbal mondom én is szívemben, egyházamban, házamban, hazámban: Te szólj, Uram, és én hallgatlak! Csupán ennyit kérek tőled (Jób 39,7) – 2022-re is.
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
