Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a magas rezsiszámlákat illető egyik felvetésre azt találta mondani: „Igen, valóban, teljesen megfizethetetlen rezsiszámlákról van szó, de küldjék ezeket a számlákat Moszkvába, fizessék ki ők!”.
Lassan ott tartunk, hogy uniós és szlovákiai vezetőink szinte naponta szolgálnak olyan kijelentésekkel, melyek hallatán az ember zsebében kinyílna a bicska, ha történetesen hordana magánál. Ha Ursulánk viccnek szánta ezt a kijelentést, akkor nagyon rossz vicc volt, ha meg komolyan mondta, még rosszabb.
Amennyiben az Európai Bizottság elnöke csak ennyit tud mondani az embereknek ebben a kilátástalan, kétségbeejtő helyzetben, mondhatni ez az egyedüli megoldási javaslata, amivel szolgálni tud, az totális alkalmatlanságról és vérforraló cinizmusról árulkodik.
Erre csak azt lehet mondani, hogy akkor bizony nem a kifizethetetlen számlákat kell bárhová is elküldeni, hanem az ilyen alkalmatlan vezetőket, akik bennünket ilyen odaadóan „képviselnek”, arcpirító luxusban élve,
miközben a visszafelé elsülő, átgondolatlan szankcióiknak is nagyban köszönhető energiaválság miatt arról győzködnek, hogy megfelel nekünk télen a lakásban a 19 fok is, mosás helyett pedig elég a ruhákat szellőztetni, hogy csak néhányat említsünk az okosabbnál okosabb, immár szállóigévé vált tanácsok közül.
Tényleges megoldások, a gondok enyhítése helyett nem kapunk mást, mint fölényes kioktatást, felháborító takarékossági tanácsokat, mi, akiket eddig sem vetett fel a jólét, olyanoktól, akik akkor is dúskálnak majd a földi javakban, ha az eddigieknél is jóval többen fognak télen megfagyni, éhezni, hajléktalanná válni, mélyszegénységbe süllyedni. Küldjük a számlát Putyinnak, tegyünk panaszt a sóhivatalban, hiszen ők nem arra vannak, hogy a tömegek problémáival foglalkozzanak, erre sajnos képességeik, emberiességük és igyekezetük híján teljesen alkalmatlanok.
Némi álságos látszatát a humánumnak mindössze Ukrajna irányában mutatnak, de biztosak lehetünk benne, hogy ott sem a háborútól szenvedő nép sorsa miatt aggódnak, hanem „magasabb politikai érdekek” vezérlik őket a szolidaritás, az együttérzés álcája mögé bújva.
Ennek következményeként Európa fizeti meg a háború árát, s az uniós vezetők és az őket fenntartás nélkül kiszolgáló tagországi – köztük a szlovák – kormányok szolidaritás címszó alatt habozás nélkül terelik a szakadék szélére az istenadta népet, zuhanás közben még cinikus tanácsokat kiabálva utánuk.
Magabiztosságuk, elbizakodottságuk pedig olyan határtalan, hogy mindeközben eszükbe sem jut, hogy a nép elkeseredettsége odáig fajulhat, hogy egyszer nekik is benyújtják a számlát és a címzésen bizony nem Moszkva szerepel majd…
(NZS/Felvidék.ma)
