A fenti festményt a finn Hugo Simberg készítette 1903-ban. Elég rég, mégis megrendítően igaz ma is az üzenete. A „megsebesült angyalt” (ez a kép elnevezése) két fiúcska szállítja. Az angyal szárnyain vérnyomok, bekötözött feje is találatot kapott. Egész lénye elesettséget áraszt. A védőangyal hadirokkant?
Akár. De emlékeztet az életre is, aminek védelme, oltalma védőangyalként lenne a feladata. Vagy már az oltalmazó angyalok is áldozatok? A hétköznapi kannibalizmus, az emberben lakozó Káin ennyire visszaköveteli és érvényesíti emberpusztító ösztönét? A diabolikus, Ábel-ölő ősbűnt? Valóban csak a sok ezer éves kaini „jelszó” érvényesülhet az ég alatt: HA BÉKÉT AKARSZ, KÉSZÜLJ A HÁBORÚRA!?
Miközben talán a kainizmus és a válogatás nélkül pusztító kannibalizmus ellensúlyaként alakult ki az emberiségben a legősibb konfliktuskezelési forma: a vallás?
A világvallások. Hogy az ősellenséget szakrális és kultikus, vallási és morális nyomással szorítsák sarokba vagy próbálják az egyéni vallásosságon, az égövi világvallásokon, a szervezeti formákon, az egyre emelkedő és sokrétű vallási eszköztáron keresztül is a gyilkos fenevadat kordában tartani? Sorozatunk korábbi részeiben megismerhettük a világvallásokban rejlő és történelmileg is oly’ nélkülözhetetlen békepotenciált: a buddhizmus, a zsidóság, a katolicizmus fenevad szelídítő, korlátozó eszköztárát.
Szinte egyetemes elvvé rajzolódott ki az alapigazság:
ha az emberi szívben nem születik meg a béke, nem történik meg a gyilkos indulatok, a konfliktuskereső nyughatatlanság, pusztító indulat leszerelése Isten túlereje segítségével, nem lesz tartós béke.
A legfényesebb gondolatok, legdrámaibb sorsköltemények, és a legelrettentőbb szuperfegyverek, titkos arzenálok mesterséges intelligencia által tervezett pusztító csodái sem lesznek képesek arra, hogy elhozzák a minden emberben, minden generációban a személyes létezéshez és a planetáris együttéléshez szükséges civilizált formát, létezésünk alapfeltételét, az annyira áhított BÉKÉT.
Valóban, a digitális kor által megtervezett eszközök révén a lenni vagy nem lenni madáchi dilemmája bőrünkre, sőt a planetáris létre menően ég reánk. Az emberiségméretű fenyegetettség, illetve boldogító, földméretű jövőígéret dilemmájában becsöngettek, s mielőtt végleg kicsengetnének: nincs mire várni, eljött az ideje a békére koncentráló nevelésnek, nemzetközi, szigorú szabályozásnak.
Amikor élesben kerül szembe a halálelvű „ha békét akarsz, készülj a háborúra” elv, koncepció sok ezer éves sztereotípiája az életelvű „ha békét akarsz, készülj a békére” elvével. Napjaink háborús kannibalizmusa mindennél véresebben és pusztítóbban bizonyítja: vagy a békére nevelés digitális világkorszaka jön, és lesz jövő – vagy a háborúra tompított, drillezett éleslövészeti pusztítás, s nem lesz jövő – senkinek sem!
Az igazságos béke bibliai és protestáns elvei, még meglévő eszközei
A protestáns békeetika, jövőetika számára a Biblia jelentette és jelenti a kiindulást. Csak az igazságos békéről akartak tudni eleink, nagyon helyesen az Élet Könyve alapján. Arról, ami az ember Isten-ellenességét, veleszületett hódító törtetését már csírájában igyekszik felszámolni: a szívében, a gondolkodásában, majd az ezek által vezényelt akaratban. Hogy ne a mindent felszámolni képes vak indulatosság vegyen lakozást az emberi lélekben, hanem az az indulat, ami volt Jézusban (Filippi 2,5-11).
Pál abszolút világosan fogalmaz: Krisztus a mi békességünk, aki megölte az ellenségeskedést önmagában (nem az ellenséget, hanem az ellenséges indulatot győzte le!), eljött közénk és békességet hirdetett közelieknek és távoliaknak egyaránt (Efézus 2,14-17).
Ezért adta a jövőőrző életprogramot és békeprogramot mind az Ószövetség, mind az Újszövetség ekként: „Törekedj a békességre és kövesd azt!” (Zsoltárok 34,15) – „Aki szeretne örülni az életnek és jó napokat látni, forduljon el a gonosztól, és cselekedjék jót, keresse és kövesse a békességet” (1Péter 3,10-11).
A személyes életben bekövetkező potenciális változások dimenzionálisan megsokasodnak és felerősödhetnek tehát közösségformáló erővé, főként a családi, iskolai nevelés, a konfliktuskezelés kultúrájának a köznormává tételével, s átformáló erővel beleszivároghatnak a gazdasági, politikai struktúrákba is.
Ott lesz ennek a pacifizmus passzivitását messze meghaladó közösségi értéke és normatív szabályozó hatása, ahol egyénileg és nemzetileg, akár a nemzeti tantervprogramban is, kezdik újra felfedezni, értelmezni a mélységes összefüggését: „Szeretet és hűség találkoznak, igazság és béke csókolgatják egymást” (Zsoltárok 85,11).
Luther Wittenbergben már elmozdult az igazságos háború problematikájától a sokkal fontosabb és igazi nevelési koncentrációt igénylő, jövőt ígérő szemlélet felé. Kategorikusan kimondta: „Aki háborút indít, az jogtalanságot követ el. A világi felsőbbséget (kormány, király, parlament – drbl.) Isten nem azért hozta létre, hogy az megbontsa a békét és háborút indítson, hanem azért, hogy fenntartsa a békét és a háborúskodóktól megóvjon”.
Csak az életvédő önvédelmi háborúnak van létjogosultsága a reformátor szerint. A kikényszerített honvédő háborút nevezte kényszer hadviselésnek. Kálvin Genfben hasonlóképpen érvelt: „A közhatalom vezetői és a fejedelmek nemcsak arra kapták a fegyvert, hogy magánszemélyeket zabolázzanak meg törvényszéki ítéletekkel, hanem arra is, hogy az oltalmukra bízott országokat, amennyiben ellenségesen megtámadják, háborúval megvédelmezzék” (Institutio, IV. 20,10-12).
Legújabb kori protestáns törekvések – a háborút kiiktatni!
1948-ban Amszterdamban alakult meg az Egyházak Világtanácsa. Első világgyűlésén még abban az évben több száz millió protestáns nevében kimondták: „Isten akarata nem engedi meg a háborút”.
Arra kérték a tagegyházakat, hogy mindent tegyenek meg az igazságos béke tanításának, gyakorlatának, nevelési eszközeinek, közmorállá formáló lehetőségeinek a kidolgozásáért. Az elrettentés fegyverkezési doktrínáját és stratégiáját egyértelműen elítélték.
Végső céljuk az volt, hogy a föld minden lakosa, vezetője és vezetettje számára evidenciává tegyék: az évmilliós kannibalizmus csak azzal törhető meg és számolható fel, ha a háborút kiiktatják az emberiség politikai konfliktusrendezésének az eszköztárából.
A politikai béke biztosításának abszolút prioritást kell kapnia, a tárgyalásoknak az utolsó pillanatig erre kell törekedniük minden szinten (Heidelbergi tézisek, 1959). Az igazságos békének a koncepciójában a bibliai shalom/eiréné/pax tartalmát bontakoztatták ki, abban a kölcsönösségben, hogy igazságosság nélkül nincs béke, béke nélkül nincs igazságosság, planetáris jövő.
Azt is jelenti ez, hogy szemben a katonai és erőszakos konfliktusrendezéssel, mindenképpen elsőbbséget kell kapnia az erőszakmentes és civil konfliktusfeldolgozásnak. Ez a hatalom jog általi szabályozottságát is jelenti. Az igazságtalan viszonyokat, helyzeteket kell felszámolni ahhoz, hogy mindenki számára fair fejlődési esélyeket lehessen biztosítani. Mind a gondolkodásban, mind a diplomáciában, mind a gazdasági és katonai erőpotenciál növekedése közben az erőszak minimalizálásra kell minden félnek törekednie.
A mindennapi és a strukturális lehetőségekkel, hazai és külföldi történelmi és gyakorlati példákkal, illetve a világszerte elterjedőben lévő civilizációs hexagon-szemlélettel, hatszög tanulságaival másik írásban foglalkozunk…
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
