Megtartani és megmaradni címmel jelent meg a Calvin J. Teológiai Akadémia gondozásában a Böszörményi István-emlékkötet. A szerkesztők, Gyurcsík Iván és Somogyi Alfréd e kötettel állítanak emléket és tisztelegnek a füleki gimnázium volt tanára, losonci helytörténész emléke előtt. Nógrád és Palócföld néprajzának, a losonci református egyház történetének kiváló ismerője 2022-ben hunyt el.
Tisztelői és követői 2023. szeptemberében emlékkonferenciát szerveztek Losoncon, a helyi magyarság országosan is elismert közéleti személyisége tiszteletére, 16 előadó és több mint száz érdeklődő részvételével. Az emlékkonferencia alapján készült a bemutatásra kerülő kötet.
A kötet címe jól tükrözi a tanár, helytörténész, író pótolhatatlan tevékenységét, aki örökségünk megőrzésére, hagyományaink, nyelvünk, kultúránk, identitásunk megtartására törekedett élete során.
A 384 oldalas emlékkötet végül tizennyolc szerző húsz tanulmányát és személyes visszaemlékezését, Böszörményi István hagyatékából két írást, valamint egy Böszörményi István bibliográfiát tartalmaz. A szerkesztők megjegyzik, publikációs értékét emeli, hogy Kolumbán Vilmos József és Buza Zsolt egyháztörténészek, illetve Petheő Attila történész vállalta a kötet szakmai lektorálását.
Az emlékkötet Böszörményi István 2021-ben íródott önéletrajzával kezdődik, melyben bemutatja Losonchoz, Fülekhez és a nógrádi régióhoz fűződő munkásságát.
Gyurcsík Iván, a kötet egyik szerkesztője Böszörményi István Emlékezete című írásában rámutat: bár a szóban forgó kötet alapvetően az emlékkonferencián elhangzott előadások alapján készült írásokat tartalmazza, mégsem konferenciakötet, hiszen a kötetben megjelent tanulmányok „bővebbek és több esetben a tárgyalt témát más szempontból viszik tovább”. Aláhúzza: a kötet szerkesztőinek meggyőződése, szükség van arra, hogy ilyen formán is emlékezzenek Böszörményi István áldozatkész, önzetlen, a közösségéért munkálkodó személyéről.
A kötetben Böszörményi István nővére, Spiegelné Böszörményi Katalin megható visszaemlékezéséből egy végtelenül szerény, szeretetre méltó ember képe rajzolódik ki. Filep Tamás Gusztáv művelődéstörténész közös munkáikat idézte fel, amely 1999-ig nyúlik vissza.
A kötetben szerepel Böszörményi István Losoncot bemutató írása Az én Losoncom címmel, melyben leírja, mit jelent számára szülővárosa. „Nekem elsősorban a történelmi Nógrád nagy múltú, hajdani művelődési és gazdasági központját, egy kálvinista végvárat és ezzel szellemi hátteret, magyar identitásom alapját jelenti. Ez talán furcsán hangzik egy olyan városról, ahol a magukat magyarnak vallók száma alig haladja meg a 10 százalékot” – írta 2007-ben. Az írás Böszörményi István hagyatékából gazdag képillusztrációkkal rendelkezik a régi Losoncról.
Majd Draskóczy István levéltáros, történész tanulmánya olvasható a losonci vándordiákokról Európa különböző egyetemein a középkorban és a kora újkorban, mely tanulmány egyúttal kapcsolódik Böszörményi István munkásságához, aki sokat kutatott és írt Losonc oktatástörténetéről.
Csikány Tamás hadtörténész az 1849-es, Losoncot érintő írásában közli Jeszenszky Soma, Losonc korabeli polgármesterének emlékiratát, amely az 1849. március 15. és augusztus 8. közötti losonci eseményekről számol be, melyek során az oroszok felgyújtották és a földdel tették egyenlővé a várost.
Praznovszky Mihály irodalomtörténész és muzeológus írásában arról emlékezik meg részletesen, hogy Böszörményi István aprólékos és mélyenszántó kutatásai teljesebbé teszik ismereteinket Madách Imrével kapcsolatban.
Tyekvicska Árpád levéltáros és történész a kötetben megjelent írásában az Ipoly mente csehszlovák megszállásának előzményeiről írva az 1918-19-es politikai, társadalmi és katonai változásokra mutat rá Elválás útja címmel.
Somogyi Alfréd, a kötet másik szerkesztője a losonci református teológiáról írva emléke előtt tisztelegve megjegyzi, Böszörményi István több alkalommal is foglalkozott az 1925 és 1939 között működő Losonci Református Teológiai Szeminárium történetével.
Németh Bozó Andrea művészettörténész Böszörményi István munkásságában fellelhető, Petőfi Sándor losonci vonatkozásairól szóló írásában így jellemzi Böszörményit: „Bizalommal lehetett hozzá fordulni. Ez a magatartása magasan föléje emelte a kultúra berkeiben is gyakran zajló kicsinyes konkurenciaharcoknak. Számára első számú szempont maga a kulturális érték volt, ami közkincs, s egész munkásságát ennek rendelte alá.”
A kötetben értékes új forrásanyagot tár fel Bóna László történész, aki Losonc etnikai és politikai viszonyait kutatja tanulmányában a dualizmus korában.
Pulen Csilla, magyar-történelem szakos tanár, újságíró a dualizmus korabeli nemzetiségi szakértőtől, Mocsáry Lajosról írt értekezésében aláhúzza, Böszörményi István munkásságába az államférfi emléke és szellemi hagyatéka is bekerült. Egyúttal arra figyelmeztet, Mocsáry Lajost ma sem övezi kellő figyelem és elismerés.
Duray Éva kordokumentumokkal gazdagon illusztrált írásában Böszörményi Istvánról, mint közösségi emberről és értékmentőről emlékezik meg méltató szavaival.
A kötetben szerepel még Szabó Kinga írása, amely Böszörményi István és a losonci képzőművészet hagyományáról értekezve kiemeli, figyelme kiterjedt a nógrádi művészek munkásságára és emlékére is.
Hermel Éva, a 100 éve született Hermel Ödön lánya a kötetben megidézi édesapja, Losonc képes krónikását a Böszörményi és Hermel család baráti kapcsolata okán. Mint írja, édesapját és Böszörményi Istvánt egyaránt jellemezte a közéleti munkásság és az értékek megőrzése és megtartása – utalva az emlékkötet címére.
Szvorák Zsuzsa, a füleki gimnázium tanára írásában összegyűjtötte kollégáinak Böszörményivel kapcsolatos visszaemlékezéseit. A füleki gimnázium és az egykori losonci híres református líceum, majd az állami gimnázium történetét pedig Böszörményi István mutatja be a kötetben „Ami igaz és szép, azt ápolom” című írásában. Végezetül Balassa Zoltán búcsúzik Böszörményi Istvántól írásával. Az emlékkötet Böszörményi István műveinek részleges bibliográfiáját is tartalmazza.
A kemény borítású kiadvány címlapján Losonc város címerállata, a kicsinyeit saját vérével tápláló pelikán és a losonci reformátusságot jelképező, hamvaiból feltámadó főnixmadár grafikája jelenik meg.
A hátsó borítón az emlékére faragott kopjafa látható, amelyet a losonci Kármán József Alapiskola udvarán helyeztek el. Hrubík Béla alkotása mellett még búcsúzó sorai is olvashatók, ezzel a kezdősorral: „Kidőlt az ezeréves nógrádi tölgy az egyre ritkuló erdőnkben. (…)”
Szalai Erika/Felvidék.ma
