A közép-európai Mária-út szent kútjait és ismert zarándokhelyeit mutatja be a Zarándok – Jel – Kép Út című kiállítás, mely jelenleg az ipolysági Menora Saag Centrum Artis kiállítóhelyen látható. A panelkiállítás ismerteti a magyarországi és a Kárpát-medencei zarándokhelyeket.
Mint a január 30-ai megnyitón elhangzott: a Palócföldet mélyen hívő katolikus népesség lakja. Így a Mária-kultusznak is jelentős hagyományai vannak mind a környéken, mind pedig Ipolyságon. A plébániatemplomot is Mária tiszteletére nevezték el. Mindamellett a Fő tér éke Szűz Mária szobra.
„Mindez arra mutat, hogy van létjogosultsága annak, hogy Ipolyság szerepeljen a Mária-úton, amely Közép-Európa egyik legfontosabb zarándokútja”
– szögezték le a megnyitón.
A tárlaton jelen volt Pongrácz János, Kemence polgármestere, a Mária-út Közhasznú Egyesület tagja, aki kifejtette, hogy az egyesület
jelenleg azon dolgozik, hogy minél több kegyhelyet, zarándokhelyet térképezzen fel és kapcsoljon be a Mária-út hálózatába.
Mint elmondta, ezt a térséget, Nógrád és Hont megyét az észak-déli irányú Mária-út érinti.
„Azt szeretnénk elérni, hogy a Mária-út bekerüljön az európai kulturális útvonalba, ahová az El Camino zarándokút is tartozik” – szögezte le Pongrácz. Jelezte, a zarándokútvonal fejlesztésével a térség turizmusa is fejlődik. Az útvonal menti települések előtt óriási lehetőségek állnak – tette hozzá.
A mai világban szükségünk van arra, hogy közelebb kerüljünk Istenhez, a zarándokút során elmélyedve, magunkba fordulva gondolhatjuk át életünket – jegyezte meg a megnyitón.
Az Ipoly mentén is vannak olyan zarándokhelyek, melyeket be lehet kapcsolni a Mária-út zarándokút-hálózatába. Elég ha a Medve-kútra gondolunk, ahol éves szinten több zarándoklatot is szerveznek, legközelebb február 2-án, vasárnap kora délután tartanak misével egybekötött zarándoklatot az erdő mélyén lévő kegyhelyen. Ipolyság és a Palásthoz közeli Babba-kápolna között szintúgy évente szerveznek zarándoklatokat.
A panelkiállítás főleg a magyarországi szenthelyeket, kutakat és zarándokhelyeket mutatja. Minden egyes panelen az adott zarándokhely alapinformációi, valamint a helyhez kötődő lélekerősítő idézetek olvashatóak. Mások mellett a Nógrád vármegyei Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely is bemutatkozik a panelkiállításon.
„Arra hívunk, hogy próbálj kilépni abból az élethelyzetből amibe most vagy, engedd, hogy a képek és az inspirációk megszólítsanak. (…) A Mária-út több mint turistaút, több mint zarándokút, több mint kulturális és természeti értékek gyűjteménye, több mint önismeret útja… több mint 2200 kilométer. (…)
Az út mindenki előtt nyitva áll, aki ki akar szakadni a mindennapokból, aki szépségekből akar erőt meríteni, vagy egy közösség tagja akar lenni”
– fogalmaz a kiállítás bevezetőszövege.
Mint megtudtuk, a magyar és angol nyelvű tárlat Ferenc pápának a 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából tett magyarországi látogatására készült. Az elmúlt időszakban számos magyarországi és külhoni településen állították ki.
A csütörtök délutáni megnyitót a Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola tanulói szavalattal és egyházi népénekkel tették még meghittebbé. Egy hónapon át Ipolyságon látható a lelki feltöltődést is adó kiállítás. A Mária-útról az alábbi honlapon és közösségi oldalon olvashat bővebben, a felvidéki szakaszáról további információk az alábbi közösségi oldalon találhatóak.
Pásztor Péter/Felvidék.ma