Száz éve hunyt el Fischer-Colbrie Ágoston, a Kassai Egyházmegye korábbi püspöke, aki a történelmi Magyarország széthullása után is hivatalában maradhatott. Ő volt az egyetlen magyar főpásztor, akit az első – gyakran demokratikusnak nevezett – csehszlovák állam nem távolított el tisztségéből. A „lánglelkű püspök” az utolsó magyar főpásztor volt az ország területén, aki a magyar közösség érdekeit is képviselte egy új, gyorsan változó politikai rendben.
Fischer-Colbrie Ágoston 1863. október 26-án született a Garam menten elterülő Zselíz városában. Édesapja Fischer-Colbrie Antal erdész volt, édesanyja Kovař Szerafína.
Gimnáziumi tanulmányait Kremsmünsterben, Pozsonyban és az esztergomi bencés gimnáziumban végezte. 1879-ben került az Esztergomi Szemináriumba, majd teológiai tanulmányait 1882-től a bécsi Pázmáneumban, 1885-től pedig az Augustineumban folytatta, ahol kimagasló arab nyelvű fordításáért elnyerte a Lackenbecher-díjat.
Pappá 1886. március 20-án szentelte fel Simor János esztergomi érsek Bécsben. Tanulmányait 1888. június 25-én teológiai doktorátussal zárta.
1888. július 9-én káplánként kezdte szolgálatát Budapest-belváros plébániáján, majd néhány héttel később, július 28-án prímási szertartó és levéltáros lett Esztergomban. 1889 és 1890 között az érsek személyes titkáraként dolgozott, 1890-ben pedig udvari kápláni címet kapott. Ugyanezen év júliusában kinevezték az Augustineum igazgatójává. Két évvel később, 1892-ben bízták rá Rudolf trónörökös lányának, Erzsébetnek a hitoktatását.
1894-ben pápai kamarás lett, majd 1899 és 1901 között dogmatikai előadásokat tartott a Pázmáneumban. 1902-ben a dogmatika professzorává nevezték ki, valamint az intézmény rektorává választották, mely tisztséget 1924-ig töltötte be. 1900-ban esztergomi kanonokká, valamint pápai protonotáriussá is kinevezték.
Fischer-Colbrie Ágoston fiatal korában (Fotó: Wikipedia Commons)
1904. december 27-én Bubics Zsigmond kassai püspök mellé nevezték ki koadjutornak, teljes utódlási joggal. Röviddel ezután, 1905. január 15-én Rómában részt vett a kassai vértanúk boldoggá avatásának ünnepén.
Pápai megerősítést 1905. január 28-án kapott, amikor dometiopolisi címzetes püspökké is kinevezték. Püspöki szentelésére március 12-én került sor.
Hazatérését követően 1905. április 5-től 1907-ig a kassai papnevelő intézet rektoraként tevékenykedett, majd 1906. február 1-jétől apostoli adminisztrátori feladatokat látott el.
1907. május 22-én nevezték ki a Kassai Egyházmegye püspökévé.
Püspöki hivatását komolyan véve legalább ötévente személyesen felkereste az egyházmegye összes egyházközségét.
1912-ben a Bécsben megrendezett 23. Eucharisztikus Világkongresszus magyar előkészítő bizottságának tagjaként szolgált. 1915-ben a Szent István Akadémia tagjává választották, két évvel később, 1917-ben pedig előremutató javaslatot tett az egyházi birtokok reformjára.
Fischer-Colbrie Ágoston (Fotó: Wikipédia)
Kiemelkedő műveltségű egyházi vezető volt, aki naponta több órát szentelt tanulmányainak, és jelentős irodalmi munkásságot is folytatott. Rendkívüli nyelvtudás jellemezte: egyes források szerint körülbelül tizenegy nyelven beszélt – még saját korában is ritkaságszámba ment ez a nyelvi sokszínűség.
Püspökként fontosnak tartotta a papi példamutatást, ezért külön is szorgalmazta, hogy egyházmegyéjének papjai csatlakozzanak az antialkoholista mozgalmakhoz. Nagy hangsúlyt fektetett továbbá a szociális és kulturális intézmények létrehozására is.
Nevéhez fűződik többek között a Szent József Szegénygyermekek Otthona, a Kassai Patronage, az Átmeneti Fiú Otthon, a Leánymenhely, a Katolikus Tanonc Otthon, valamint egy keresztény iparosok és kereskedők számára alapított fogyasztási szövetkezet létrehozása.
Támogatta a Szociális Missziótársulat munkáját is, amelynek Szikszón biztosított ingatlant. 1907-ben közreműködött a Szent Erzsébet Nyomda megalapításában, és szorgalmazta a Felvidéki Újság kiadását is – ez az orgánum 1919 és 1921 között Esti Újság néven jelent meg, és a püspök atya több írását is közölte.
Az I. világháborút megelőző években erősödő türelmetlen nemzetiségi politika az „idegen nyelvű” lelkipásztorok üldözéséhez is vezetett, amit Fischer-Colbrie Ágoston határozottan elutasított.
Következetesen kiállt papjai mellett, függetlenül azok nemzetiségétől vagy anyanyelvétől. Politikai nézetei a keresztényszocializmus eszmeiségéhez álltak legközelebb.
Ő fordította magyar nyelvre az utóbbi időben sokat emlegetett XIII. Leó pápa „Rerum novarum” című társadalmi enciklikáját, amely a modern keresztényszociális gondolkodás egyik alappillére.
Fischer-Colbrie Ágoston püspöki címere (Fotó: Wikipédia)
1917-ben egyházi földreformot javasolt, az 1918 utáni években pedig számos tanulmányban foglalkozott társadalmi kérdésekkel, különös figyelmet fordítva a nők helyzetére és a munkásosztály problémáira.
1919-ben, miután letette a hűségesküt az újonnan megalakult csehszlovák államra, a hivatalában maradhatott – egyedüliként a magyar püspökök közül.
Ugyanezen esztendőben október 25-én a csehszlovák állami hatóságok felkérték őt, hogy mutasson be ünnepi egy szentmisét az ország megalakulásának első évfordulója alkalmából. A főpásztor azonban határozott, ugyanakkor méltóságteljes választ adott: szívesen celebrál gyászmisét, mivel a szlovákiai katolikus közösséget az elmúlt esztendőben oly sok sérelem és igazságtalanság érte, hogy szerinte nincs ok az ünneplésre.
1920-ban aktívan részt vett a Keresztényszocialista Párt megalakításában, amit a csehszlovák hatóságok bizalmatlanul figyeltek, és vélhetően kísérletet tettek elmozdítására. 1921-ben redemptorista szerzeteseket hívott Sztropkóra, ahol a volt ferences kolostorban kaptak otthont. 1924. január 24-én ő is aláírta azt a szlovákiai püspökök által jegyzett memorandumot, amely a szalézi rend intézményeinek létrehozását sürgette az egyházmegyékben.
Az új államhatárok következtében a Magyarországhoz tartozó Sátoraljaújhelyen vikariátust szervezett.
Tevékenységét és szolgálatait számos kitüntetéssel ismerték el:
1909-ben I. Ferdinánd bolgár cár a Polgári Törekvés Rendjének nagykeresztjével tüntette ki, míg az akkori magyar uralkodó, Ferenc József 1915-ben a Vaskereszt Renddel jutalmazta. 1916-ban Rozsnyó városa díszpolgári címmel ismerte el munkásságát, 1917-ben belső titkos tanácsossá nevezték ki, majd 1918-ban megkapta a Polgári Katonai Rend első osztályát.
A kassai Szent Erzsébet-dóm egy régi képeslapon (Fotó: archívum)
Márai Sándor az Egy polgár vallomásai című önéletrajzi művében így emlékezett Fischer-Colbrie Ágostonra:
„Nagyúr volt és lelkes, szigorú aszkéta pap. Hosszú élete végéig elrejteződött a tömeg elől, nagy ünnepeken látták csak hívei, s akkor rendkívüli egyházi pompával jelent meg. Máskülönben láthatatlanul élt, katonai vaságyban aludt, mint a császár vagy mint a szegény, szigorú rendtartásra nevelt szerzetesek.”
Egy alkalommal, mikor Márai követve látta sétáját a város utcáin, a püspök megállította, megkérdezte a nevét, és kézen fogva hazakísérte, ami mély megtiszteltetésként hatott rá.
„Ez a kitüntetés elmondhatatlan büszkeséggel töltött el, sokáig lázasan meséltem mindenkinek, aki hallani akarta, hogy a püspök, egy igazi püspök kísért kézen fogva haza. Rajongásomban el is határoztam, hogy hálából, szíves viszonzásul pap leszek”
– írta Kassa egyik leghíresebb szülöttje.
Fischer-Colbrie Ágoston – bár német származású volt – mind a magyar, mind a szlovák híveit elkötelezetten támogatta Kassán. Valószínűleg ennek is köszönhette, hogy az államfordulat után egyedüliként maradhatott hivatalában a felvidéki magyar püspökök közül. Noha a hatóságok állandó megfigyelés alatt tartották, és halála előtt már új, szlovák püspök kinevezését kezdeményezték.
Temetésén Francesco Marmaggi apostoli nuncius is jelen volt. A szertartást Csárszky József rozsnyói apostoli adminisztrátor és Takács Menyhért jászóvári apát végezte. A kassai Szent Erzsébet-székesegyház altemplomában helyezték örök nyugalomra.
Bartalos Nikolas/Felvidék.ma
