Botos László 1956-ban kényszerült elhagyni hazáját, Magyarországot. Kanadába talált új életteret. A kiváló sportember, egykori olimpikon éberen figyeli a magyar nemzet sorsának alkulását, ahogy ezt a következő nyílt levele és tanulmánya is mutatja.
Az olvasó kaphatna-e magyarázatot arra, hogy Spanyolországban a katalánok, Nagy-Britanniában a walesiek, a skótok, Franciaországban a gallok, Romániában a csángók és székelyek nyelve, Ausztriában, az egykori magyar Őrvidéken (Burgenland) a magyar, Jugoszláviában, a jelenlegi Szerbiában, ugyancsak a magyar nyelv, és a 16 éve önállósult Szlovákia területén élő, őshonos magyar nyelv majdnem, hogy teljesen kihalt. Mivel magyarázzák ezt a népirtást?
Nekünk, magyaroknak is van több millió ember veszteségünk, de mi még nem is említhetjük sérelmeinket. Az újságok nem veszik át jajkiáltásunkat, csak ellenségeink vádjait hangoztatják. Elképzelhető az, hogy mindezek a népek, egyszerűen megundorodtak ősi nyelvük használatától és önként feladták nyelvüket? Ugye ezt elképzelni sem lehet? Erre a valós és nagyon megalapozott felelet az, hogy ezeken a területeken az idővel hatalomra került soviniszta, nemzeti politikai hatalom fojtotta meg nyelvük használatát és a nép kultúréletét. Ez a támadó, soviniszta nacionalizmus az, ami már az első világháborút megelőző időtől uralja az ezen területeken létesült nemzetpolitikát, és ők fennhangon hirdetik a magyar nép ezer éven át folytatott állítólagos elnyomó politikáját. Senkinek nem tűnt fel, hogy akkor miként maradhattak fenn, és fejlődtek a menekültként érkezett, történet nélküli kis népből, önálló nemzetté? De erre nem válaszolnak, viszont elhallgatják, hogy 1920 óta, a trianoni nemzetcsonkítással több mint ezeréves, jól megalapozott, törvényekkel rendelkező ősi szuverén államot daraboltak szét önkényesen, úgy, hogy a vádlott még nem is védekezhetett. Azóta tart a gyilkos magyarellenesség Szlovákiában, legújabban, az alábbi szlovák sajtószemelvények szerint: (Magyar Jelen, 2010. április.)
„Magyarokat a Duna mögé! – Maďari za Dunaj!”
„Szlovákiában csak szlovákul! – Na Slovensku po slovensky!”
„Ellenzem, hogy a magyar nyelv is hivatalos legyen Szlovákiában! – Som proti zavedeniu madarčiny ako druhého štátneho jazyka na Slovensku! „
„A magyar nem nyelv, hanem torokbetegség! – Madarčina nie je jazyk ale krčná vada!”
„Üsd a magyar fejét, hej-hej-hej! – Bi a bi Maďara do hlavy hej hej hej…
A „demokratikus” Romániában az egyik nemzeti párt ,a Nagy Romániát követelő párt, a román területet a Tisza folyóig akarja kitolni.
Magyarország növekvő nemzetiségi nehézségeinek fő oka a XIX. században a bécsi udvar azon igyekezete, hogy a nemzetiségek lázításával gyengítsék a magyar államot: 1877-ben a románokat, 1848-tól a szerbeket bíztatták terjeszkedési álmaik valóra váltására. Megállapíthatjuk, hogy az oláh ortodox pópáik fáradoztak az ügyért, plébániákat létesítettek, majd a román király és a királynő a kormánnyal egyetértésben folytatta a szervezést. A görög katolikus (ortodox) egyház vezetői korán felismerték a pán-germánizmus és pán-szlávizmus romboló hatását a dunai népek között. Ezért érdeklődésüket ebbe az irányba fordították, és ezen „izmusok” zavarkeltését a saját előnyükre alakították át.
A pán-szlávizmus egy határozott célkitűzésben végződő törekvés, amely – hasonlóan a „német elmélethez” — minden szláv népet egy birodalomban óhajt egyesíteni. Pán-szláv, vagy pán-német történeti fejtegetések bennünket magyarokat okolnak, mondván, hogy Árpád népe leigázta a szláv és német népeket, kik, a vád írók szerint „békében” éltek e területen. A XIX. század közepén a pán-szláv mozgalom beitatódott Oroszország vérkeringésébe és ez tényező lett a népi vélemény formálásában. E véleményezést erősen befolyásolta a francia sajtó, amelyet Izwolszky orosz nagykövet öt éven át erősített és sikerült a célt győzelemre vinnie.
Pontos ismeretünk van Szovjetunióból arról, hogy a pánszlávisták hogyan és mennyit költöttek a francia sajtó lefizetésére. Ezek valós tényezők arról, amelyek Magyarország bűnös nemzet elterjesztésének hírét megvalósították, rögzítették. 1904-ben a sajtó 935 785 frankot; 1905-ben 2 014 161 frankot, 1905 és 1911 között 7 894 360 frankot; 1912-ben 882 140 frankot; 1913-ben 1 102 500 frankot. A felsorolt összegekből 374 000 frankot Izwolszky személyesen adott át egy borítékban.(kinek?), 1914-ben 1 025 000 frankot kaptak. 1915-ben 931 000 frankot; 1916-ban 1 153 225 frankot; ebből 100 000-et kapott az Agence des Balkans. 1909 és 1912 között Szerbia 275 000 frankot adományozott a franciáknak abból a pénzből, amelyet Oroszországtól kaptak. Ebből a pénzből a Le Journal des Débats és Le Temps együttesen 150 000 frankot kaptak. 1913-ban megvesztegetésre is kaptak 700.000 frankot, ebből 237 000 frankot a Le Temps és L’Agence des Balkans kasszírozott be. 1914-ben a 760 000 megvesztegetési frank-ból 437 000 a Le Temps és L’Agence des Balkans-hoz vándorolt; 45 000 frankot kapott a Le Figaro és 15 000-et a Le Radical. Ugyanekkor 50 000 frankot a Le Journal igazgatója, Charles Humbert zsebelt be, míg 60 000 frankot kapott Le Journal des Debats. A párizsi szerb ügynök nyilatkozata szerint a fent említett vesztegetési összegek a béketárgyalások ideje alatt megtízszereződtek. A szerbek, hogy megkaphassák Fiume kikötővárost, a Le Temps-nek fizettek 3 millió frankot. 1932. augusztusában, a jugoszláv párizsi sajtóközpont – 20, boulevard de Courcelles –, 6 millió dinárt kapott. A belgrádi kormánynak ekkor 25 millió frank (60 millió dinár) állt a kül- és belügyminisztérium rendelkezésére, szerb propaganda célokra. Csehszlovákia majdnem a kétszeresét használta erre a célra, mint amit Jugoszlávia. Itt nem számítjuk azt az alapvető összeget, amelyet a kisantant államok gyűjtöttek össze Genfben, 1934-ben, melyet Benes intézett. „Húsz évvel ezelőtt az orosz „borítékokat” négyszemközt továbbították rendeltetési helyükre.”
A szlavofilek létrehozták az Agence des Balkans kiadóvállalatot, amely a Le Temps napilap egyik ága volt. A két szervezet összehangolva dolgozott. Ha javaslatukat el akarták fogadtatni a néppel és a cikk túl hosszúra sikerült, akkor elosztották a szöveget a két kiadó között. Megállapíthatjuk, hogy kik voltak az igazi háborús bűnösök. (Pozzi, 145) Ezek a tudósítók, pénzért tudatosan hamisítottak és szétrombolták Európa egyik legősibb nemzetét, Magyarországot, amely védte Európát egy évezreden át. Pozzi így ír: „Csak undort és megvetést érezhetünk, ha a világháború kitörésétől számított egy évre visszamenőleg átlapozzuk „Le Temps” –„Le Journal” – „L’Éclair”—„Le Matin” – „Le Journal des Debats” – „L’Echo de Paris” és a „Figaro” számait.
Tardieu 1914. március 11-én tartott bukaresti előadásának már a címe – „Erdély: Románia Elzász-Lotaringiája” – kihívás volt Ausztria részére. Tardieu ezzel az előadással az oláh sovinisztákat és imperialista csoportot akarta meggyőzni az orosz és szerb pánszlávista mozgalom támogatására. Izwolszky és Veznics beavatták Tardieu-t és Sazonovot a belgrádi Fekete Kéz terveibe. Tudták, a háború beindítása csak napok kérdése, és Tardieu mindent elkövetett, hogy a kitöréskor Románia az orosz és szerb oldalon legyen.
Hogyan fogadhatták el hivatalosan a Clevelandi „Egyezményt” (1915. majus 17) ,ahol csak az Amerikába vándorolt szlovák emigráltak szavazhattak a szlovák függetlenségért? Mi történt a magyar szavazati lehetőséggel? A magyarok felvidéki jelenléte 30 %. Egy kivándorolt liga közössége hogyan szavazhat otthoni nép nevében?
1924-ben Masaryk így nyilatkozott:
„1918. július 30-án ellenjegyeztem Pittsburghban azt az ’egyezményt’, amelyet Amerika tót és cseh emigráns szövetségeinek kiküldöttjei kötöttek meg Clevelandban, 1915. május 17-én. Ez a szerződés egy kis szláv csoport igényeinek a kielégítésére szolgált. Ezek Isten tudja miféle gyerekességekről ábrándoztak. Holmi Szlovákiáról: amelynek autonómiája, saját közigazgatása, önálló parlamentje és bíráskodása, saját iskolái stb. legyen. . . Habozás nélkül hozzájárultam a cseh nemzet nevében ezekhez a tót követelésekhez.” (A római kongresszus másnapján Masarykot a londoni, párizsi, amsterdami és genfi cseh nemzeti bizottságok köztársasági elnökké választották meg. Ilyen minőségben írta alá a pittsburghi szerződést.)
„A ’szerződés’ u. i. egyszerű magánegyezmény jellegével bírt, amelyet csupán néhány emigráns kötött. Ezek is – kettő kivételével – honosított amerikaiak voltak. Semmilyen akadálya nem volt, hogy ezt az értéktelen darab papirost aláírjam. Miután ugyanis a ’szerződést’ ünnepnapon ’kötötték’, ez – amerikai törvények szerint – amúgy is érvénytelen volt.”
Masaryk szerint „értéktelen darab papirost” fogadtak el Trianonban, mint hivatalos népakaraton nyugvó döntést, Felvidék Csehszlovákiához való csatolása alapjául. Masaryk elhallgatta az igazságot, mert a tót amerikaiak Clevelandban és Pittsburghban független Szlovákiát követeltek Csehszlovákián belül. Az aláírás alkalmával ezt el is fogadták. Itt a bizonyíték: „Az amerikai-szlovák liga ma kiáltványt adott ki, melynek értelmében hajlandó együttműködni a csehekkel, amennyiben: a cseheket, morvákat, sziléziaiakat és a szlovákokat magában foglaló cseh állam szövetségi alkotmánya biztosítja a tót autonómiát.”
1918. október 16-án I. Károly császár (IV. Károly magyar király) minden kisebbségnek megígérte az autonómiát, és ezzel véget vetett mindennemű kisebbségi követelésnek. Ez ígérettel keresztezte a szlávok tervét a Monarchia felosztására. A szlávok nagyon megtorpantak, s még nagyobb erőfeszítéseket tettek ez ígéret megvalósítása ellen. Figyelmen kívül hagyták és egyszerűen a háború kitörésének vádjával jöttek elő. (Pozzi, 250) Masaryk Washingtonban kijelentette az elnöknek, hogy a Pittsburghi Egyezményt nem lehet érvényteleníteni. Erre válaszul Wilson tudatta a császárral, hogy a Pittsburghi Egyezmény végleges, és a Monarchia nem maradhat fenn, a népszavazás nem engedélyezhető. A magyar honvédség és vezetői bíztak a népakaraton nyugvó döntésben, vagy elrendeződésében, ezért előbb már letették a fegyvert.
Majd Ruman részről így folytatódtak a tárgyalások:
Sazonov kérdezte Bratianu-tól, hogy milyen feltétellel üzenne hadat Ausztria-Magyarországnak. „Bratianu kész elhatározással állott elő . . . Románia egész Erdélyt, a magyar Bánátot és az osztrák Bukovina felét kéri azért, hogy Szerbiát és Oroszországot támogatja Ausztria-Magyarország ellen. Ezen felül Oroszország tartozik garantálni Románia területi integritását, fedeznie kell továbbá felfegyverkezésének költségeit is.” Június 24-én Take Ionescu titkos sürgönyben tudatta a „sikeres” egyezséget Tardieu és Edgar Roels-szel: „Teljes megegyezés Sazonov és Bratianu között.”
Ha elfogadnák a valóságot, hogy az Ausztria-Magyarország ellenes szövetség Oroszország és Románia között már megvolt jóval a háború előtt, akkor kiderülne, hogy Oroszország egy jól kidolgozott terv szerint készült fel és okozta a háború kitörését. Ez azt eredményezné, hogy a háború előkészítésének vádja Oroszországra esne. Ha az előfeltételek köztudottakká válnának, hogy Románia azzal a feltétellel lépett a háborúba az oroszok oldalán, hogy szolgálataiért megkapja Erdélyt és az összes oláhlakta területeket, akkor nyilvánvalóvá válna, hogy amit magyar területek „visszacsatolásának” és az ún. „igaz háborúnak” neveztek, nem más, mint egy erőszakos, megszervezett honfoglalás. Ezt mindenképpen el kellett hallgatni.
Azóta is tart a magyarellenesség, mert félnek a magyar nép és állam erőre kapásától, hogy a nemzet visszaköveteli ősi jogán, ősi földjét. Azóta mindenkinek lehet ocsmány jelzővel leállítani a magyar erőre kapást. 1945 óta először feljövő demokratikus magyar patrióta pártot (Jobbikot) nevezhetik anti-szemitának, soviniszta német nacionalista pártnak, és minden egyébnek, pedig mi sehol egy szóval sem emeljük magunkat mások fölé, mint azt a németek tették, (Deutschland, Deutschland űber alles) mert a magyar nemzeti szemléletünk az egymás mellé helyezés elvét vallja és vallottuk mindig.
A szlávok és a magyarságot ocsmányló bértollnokok nem veszik figyelembe Nisbet Bain, az angol múzeum nyelvészének észrevételét, hogy a magyar nyelv egy csodálatos szóalakulat. Ebersberg, osztrák nyelvész szerint a magyar nyelv olyan tökéletes, mintha egy csoport nyelvész alkotta volna ilyen tömörnek, folyékonynak, harmonikusnak, pontosnak és világosan kifejezőnek. Giuseppe Mezzofanti (1774-1849) bíboros, olasz író és nyelvész, aki arról volt híres, hogy 58 nyelvet beszélt folyékonyan és 100 nyelvet ismert, kijelentette, hogy a latin és görög nyelv után a magyar nyelv a legzeneibb és legalkalmasabb a verselésre. L. K. Grimm, német nyelvész a magyar nyelvet világnyelvnek javasolta. George Bernard Shaw, drámaíró az amerikai CBC-nek adott interjújában mondta: „Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek titkos rezdüléseit.” Grover S. Krantz, amerikai kutató: „A magyar nyelv ősisége Magyarországon . . . meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor kezdetét. . . Az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégibb.”
Önök állandóan hivatkoznak az amerikai demokrácia szólásszabadságára. Akkor ennek jegyében kérem, hogy hozzák le ezen tanulmányt.
Tisztelettel:
Botos László
Források:
Pozzi Henri: Századunk bűnösei. Fordította Dr. Marjay Frigyes, Budapest, 1936. 142. Izwolszky Sazonovhoz. 1912. Dec. 5. Fekete könyv.
U.o. 148. Fekete Kéz: nagy-szerb katonai terrorista szövetség. Vezére Dimitrievic Ápis ezredes a szarajevói gyilkosság megszervezője.
Pozzi, Henri: Századunk Bűnősei 248. Masaryk T. J.: The Making of a State, London, 1924, 229.
U.o. 248–249. Le Temps, 1910. február 4, La Guerre Sociale, 1915, II. 3.
Pozzi: I. m. 189. Sazonov: Hat nehéz év, Berlin, 1927, Memorandum a cárnak, 1914. június 24, Orosz diplomáciai levéltár.
