Svetozár Hurban Vajanský regénye azért tanulságos olvasmány, mert segít megérteni a sokszázados együttélés miatt kulturális értelemben a térségben hozzánk talán legközelebb álló, a mindennapok politikája miatt mégis sokszor mérhetetlenül távolinak érzett szlovákok világlátásának gyökereit.
Ha egy országot meg akarunk érteni, legjobb, ha futballjával, gasztronómiájával és irodalmával kezdjük az ismerkedést. E félkomoly meghatározás bölcsességét máris jobban értékeljük, ha északi szomszédunk példáját vesszük. Rendszerint politikai síkon próbáljuk értelmezni a magyar-szlovák viszony éppen aktuális botrányait, pedig ily módon mindig csak a probléma felszínét fogjuk kapargatni. Ha viszont mélyebbre akarunk ásni, nem spórolhatjuk meg magunknak a szomszéd nép irodalmának, kultúrájának legalább vázlatos megismerését. Mivel azonban Magyarországon sajnos még az iskolarendszer lázas átalakítása során sem merül fel soha a szomszéd országok nyelvének széleskörű tanítása, rá kell hagynunk magunkat a közvetítők elszánt, de meglehetősen kicsiny csapatára. Ilyen elszánt „tolmács” Ábrahám Barna történész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szlovák tanszékének tanára, aki a szlovák irodalom egyik, magyarul eddig soha nem olvasható alapművét, Svetozár Hurban Vajanský Száraz hajtás című munkáját fordította le és jelentette meg nemrégiben a Magyar Napló kiadó gondozásában.
Az először 1884-ben megjelent regény írója a szlovák „nemzetébresztő triász” egyik tagjának, Jozef Miloslav Hurbannak a fia, s így alighanem már a regény olvasása előtt kikövetkeztethető a szlovák-magyar együttélés megközelítése. A realista nagyregény egyik fő problémája: nemzetté válhatnak-e a szlovákok, s kialakulhat-e a folyamathoz nélkülözhetetlen, gazdasági és szellemi értelemben is autonóm elit. E kérdéssel vívódnak a főhősök: Vanovsky, az öntudatos, polgárosult nemesember, Tichý, az álmodozó, költői ambíciókat dédelgető tanító és a messzi idegenből az ősi birtokra hazatérő, művészkedő Rudopolský. Az elengedhetetlen szerelemi szálakkal átszőtt nemzetté válási dilemma mellett a másik fő téma a magyar nemzet. Ez annál is furcsább, mert a regény lapjain egyetlen egy magyar sem tűnik fel. Csupán magyarónok, azaz a magyar nemzeti célokkal azonosuló szlovákok. Akik természetesen a szerző szemében renegátok, ennek megfelelően egytől-egyig ellenszenvesek. Mint a fordító gondos jegyzeteléséből kiderül, a szlovák nyelv külön szót – „odrodilec” – használ például arra a regénybéli iparosra, aki részegen nevetséges kiejtéssel kiabálja: „Íljen a madjar!”. A regény summázata egyértelmű: a szlovák nemzet csak a magyarral szembeni önmeghatározás és konfrontáció révén fejlődhet ki. A huszadik század ugyan elhozta a nemzetté válást, de a kollektív tudat beidegződéseinek megváltozása jóval hosszabb folyamat. Az a szorongás és ingerültség, amely a regény lapjairól egyrészt a szlovákok esetleges felolvadása, asszimilációja, másrészt az arrogánsnak érzett magyar nemzetiségpolitika miatt árad, másfél évszázaddal később is tapintható.
Svetozár Hurban Vajanský regénye azért tanulságos olvasmány, mert segít megérteni a sokszázados együttélés miatt kulturális értelemben a térségben hozzánk talán legközelebb álló, a mindennapok politikája miatt mégis sokszor mérhetetlenül távolinak érzett szlovákok világlátásának gyökereit. Bár ez a megértés nem feltétlenül kellemes, mindenképpen hasznos folyamat.
Forrás: Heti Válasz, Ablonczy Bálint