Aki titeket megvet, engem vet meg, és aki engem vet meg, azt veti meg, aki engem küldött – Lukács 10,16 (Károli)
Aki titeket elutasít, engem utasít el, és aki engem elutasít, az azt utasítja el, aki elküldött engem – (új ford.)
Szentháromság vasárnap utáni 3. vasárnapon kezdetek és végek különös szellemi körtáncát idézi fel az odafigyelőben Mózes és Einstein. Nem véletlenül említem a választott nép e két rendkívüli fiát.
Nagyon egyszerűen fogalmazva: a zseniális Einstein élete vége felé – amint azt J. R. dos Santos regénye, Az isteni formula sejteti – eljátszott azzal az antrópikus gondolattal, pontosabban nem zárta ki annak lehetőségét, hogy
az univerzumot és a földi valóságot tudatosan tervező intelligens lény hozta létre.
Erre utal a regényben einsteini hagyatékként kulcsszerepet játszó Gottesformel, a titokzatos formula, amivel a relativitás atyja istensejtetéssel tekint körül abban a valóságban, ahol minden finomhangolású. Az erős antrópikus elv feltételezi egy felsőbb hatalom vagy teremtő Isten meglétét, aki beállította az univerzum kezdeti paramétereit, Akit sokan intelligens Dizájn Alkotónak tekintenek. A fundamentális természeti állandók, mint például a fénysebesség, vagy az elektronok stabil kötése az atommaghoz, s más kvantumok, értékek, ha csak kicsit is elmozdulnának, nem alakulhatott volna ki a földi lét, és az élet.
Szóval: Einstein isteni formulája azt sugallja, hogy Isten létének tudatilag belátható valóságára ébredt rá élete vége felé. Amire Einstein élete vége felé jön rá, azt Mózessel Isten Lelke, a nagy felismertető, az intelligens Dizájn Alkotó a Biblia első mondataival kimondatja: Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet (1Móz 1,1).
Ezzel most csak azt az egyszerű és belátható igazságot szeretném reflektorfénybe állítani, hogy milyen döntő jelentősége van annak, amit ez a szó jelöl: Kezdetben.
Ha kezdetben, legyen az a világ keletkezésnek filozófiai, teológiai vagy természettudományos elgondolása, feltételezése, Istent helyezzük ősokként, Teremtőként, Létesítőként, annak ugyanúgy megvan a következménye, mint ha Őhelyette a szükségszerű véletleneket vagy a nagy bummot, az ősrobbanást képzeljük, feltételezzük.
És ennek a láncolati gondolkodásmódnak pontosan az a lényege, hogy a kiinduló gondolatnak vagy ahogyan a régiek fogalmazták: a premisszának megvan a logikai és akár matematikai konzekvenciája, vonzata, láncolata, függvénye, következménye. Ha a létezés létrehívója Isten, annak megvannak a szellem-erkölcsi kihatásai, elvei, parancsolatai. Ha a létezés létrehívója a véletlenszerűen mégis rendre rendeződő anyag, annak úgyszintén. Viszont: akár a tér-idő sor elején Isten áll Mózesnek adott kijelentésével, akár a tér-idő sor, illetve a személyes létezés végén az isteni formula sejtetése áll, mindkettő ugyanarra mutat: Istenre.
Összefüggés láncolati spirituális elv is
Szigorú logikai és anyagmélyi hatás-összefüggések, kvantumok és törvényszerűségek működnek együtt, komplex módon a Lét – földi és univerzumos, galaktikus és extra-galaktikus téridejében. De ez a szigorú összefüggés láncolati elv kitapintható, felismerhető a lelki, spirituális mozgástörvényszerűségekben és ezek folyamataiban is.
Sőt a kijelentés közlési és spirituális mozgásformáiban is. Kevés olyan hely van a Bibliában, ahol ennyire világosan megmutatkozik ez a mély és megtörhetetlen belső kapcsolat, összefüggés, mint abban a felrangosításban,
amivel Jézus szava a mindenkori bűnös embert saját maga fölé emeli, sőt családi és történelmi bűngravitációjával szemben már a jelenvaló világban szabaddá teszi.
Igen, mert ahol az Úr Lelke, ott a szabadság (2Kor 3,17). Ezért amikor Jézus kiküldi a hetven tanítványt, mint bárányokat a farkasok közé (Luk 10,3), akkor olyan védelmi és működési elvvel, szemlélettel ruházza fel őket, ami szinte egy szintre emeli a gyenge, törékeny, bár gondolkodó nádszál embert (Pascal) Istennel, Jézussal.
Olyan világban élünk ma is, s a keresztyének mindig is ilyen világban éltek, élnek és fognak élni, ahol a megvetés és az elutasítás természetes igazolása, visszaigazolása annak, hogy valóban a megváltó Jézus Krisztushoz és a Teremtő, Őt hozzánk küldő Istenhez, Atyához tartoznak.
Hatalmas súlya, nyomatéka és figyelmeztető ereje van annak a felismerésnek, hogy végső soron az isteni láncolatot, az örök szövetségi rendszert, a Szentháromság valóságát támadja minden ember, minden eszme, minden korszak, ideológia, becsmérlő, gúnyos szemlélet, keresztyénüldözés, kirekesztés, diszkrimináció, lenézés, ami Krisztus kicsinyeit, tanítványait, követőit a földön éri. Micsoda emberi méltóság, amit nem csak az ENSZ alapokmány, vagy nemzeti alkotmányok hirdetnek ki, hanem maga Isten Igéje, hogy a Szentháromság Isten szellemi és lelki védelme illet meg mindenkit létezési, teremtési és megváltási alapjogként, aki Isten valóságának élő hitéért, vagy Jézusért, az egyházakért szenved el hátratételt.
Másfelől micsoda hatalmas és semmi mással nem pótolható védelmi rendszer az, kozmikus pneumatikus pajzs, aminek védelme alá Krisztushoz tartozásunk von be minden keresztyént, bárhol és bármikor éljen is a világon.
Mélységesen mély és valóságos tapasztalatot, éppen a fenti lukácsi Ige igazát élte meg és mondta ki a skótok reformátora, John Knox az őt kihallgató rendi gyűlés előtt: Uraim, én Istennel mindig többségben vagyok. Hiszen a Szentháromságos Isten védereje hit által mindig mellette van.
Ezen a vasárnapon ismerjük fel hálás szívvel és Istenre hangolt gondolatokkal: kezdetben és végben, s közben is, ez az erős Isten, az Uraknak Urak, a mennyei seregeknek Istene áll mellettünk.
Ő hozta létre és tartja fenn, védelmezi azt a minden korszerűnél is korszerűbb lelki és emberi méltóságot rehabilitáló, titokzatosan komplex lelki rendszert, amit kegyelemből javunkra összefüggés láncolatként, működő elvként megkreált. Mert Aki Létet létesített, az nem hagyja magára keze alkotásait. Boldogító vasárnapot, Úr napját!
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
