Illusztráció (Fotó: MO SR)

Biztonságpolitikai hazardírozás lenne Szlovákia semlegessége, emellett óriási többletkiadással járna a védelmi kiadások terén – figyelmeztetett a védelmi minisztérium az ország semlegességéről és a NATO-ból való kilépésről beszélő közszereplők megnyilvánulásaira reagálva. A minisztérium azt is megjegyezte: egyszerűen nem létezik az a lehetőség, hogy Szlovákia semleges ország legyen.

„Egy ilyen forgatókönyv közvetlen biztonsági fenyegetést jelentene, sőt az ország létét sodorhatná veszélybe” – szögezte le a védelmi tárca a közösségi hálón. Hozzátette, a NATO a legnagyobb, legerősebb és legsikeresebb védelmi szövetség a világon, és a szlovák védelmi erőkkel együtt az ország biztonságának garantálója.

A tárca azzal folytatta, hogy

a NATO-tagság a biztosíték, hogy senki nem meri megtámadni Szlovákiát.

„Oroszország azért mert rátámadni Ukrajnára, mert az semleges ország, nem védi közvetlenül a szövetségi ernyő” – közölte a tárca, 1968-ra figyelmeztetve.

Emellett óriási többletkiadással járna a semlegesség, példaként említette, hogy a semleges Svájc védelmi kiadásai évente 6 milliárd euróra rúgnak, Szlovákia 2023-ban 2,45 milliárdot költ erre. „A semlegességre fordított kiadások, melyek a védelmi tárcához kerülnének, más fontos ágazatokból hiányoznának, mint például az egészségügy és az oktatás” – magyarázta a minisztérium.

Milan Uhrík, a Republika elnöke egy televíziós vitaműsorban erősítette meg, hogy pártja négy éven belül népszavazást akar a NATO-ból való kilépésről.

A Hlas-SD erre azzal reagált, hogy soha nem lép koalícióra a Republikával. A Smer-SD azt hangsúlyozta, meg kell őrizni az ország külpolitikai irányultságát és teljesíteni az EU- és NATO-tagságból eredő kötelezettségeket.

(TASR)