A sabbat-törvényt, a sabbat-évet, a nagy ünnepi évet, az elengedés évét, a 7. napot, a 7. évet, illetve az ötvenedik év törvényét nyugodtan nevezhetjük gazdaságtörténeti, vallástörténeti, szakrális csúcsnak, amihez fogható az ókorban nem adódott.
Ezzel a törvénnyel indul el Istenre figyeléssel az emberi oldalon, és teljes tervszerűséggel az isteni oldalon a világtörténelem útjain az öko-szociális, a természettel teremtéstársi viszonyban álló emberi gazdálkodás szemléletmódja és gyakorlata. Nemcsak a munka-pihenés isteni létritmusát hozta be földi létünkbe a Kijelentés az idő tagolásával (hat nap – hetedik nap), hanem az ünnep-hétköznap, az Úr ünnepnapjai, meg az emberi hétköznapok kreativitását, regenerációt segítő ritmusváltását is.
Így a Biblia fantasztikus esélyt adott a teremtett világ, az emberi társadalom életerejének megújításához, aminek aztán ugyancsak felülmúlhatatlan szakrális és gazdasági gyümölcse lett az igazságosság és az elengedés követelményrendszerének összehangolása és arányosítása. E szemlélet csúcsán az újszövetségi Kijelentésben ez áll: „A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért” (Márk 2,27), mivel „az Emberfia ura a szombatnak is” (2,28). Ha ehhez hozzávesszük a szombatnapi nagy rendelkezéseket 3Mózes 23-25-ben, kimondhatjuk: nincs végtelen természeti és emberi kizsákmányolás, ennek maga az Úr szab határt törvényével. Ószövetségi unikum, páratlan sajátosság, hogy az ember és a föld sabbatja öko-sabbat is: „Legyen nyugalma a földnek is az Úr nyugalomnapjához hasonlóan… a hetedik esztendő legyen teljes nyugalma a földnek” (3Mózes 25,2;4). Idézett fejezetben olvasunk az 50. esztendő megszenteléséről is, amit az Úr rendelt el. Ekkor az ország minden lakosának kivétel nélkül felszabadulást kellett hirdetni, azzal a céllal, hogy jusson hozzá újra mindenki a birtokához (3Móz 25,8-10).
Ez totális rehabilitáció esélyét jelentette, továbbá az élet új kezdetét, hogy a nincstelenséget, a társadalmi alacsony helyzetet ne adják át a következő generációknak. Nem volt kiváltságmanifesztáció, rögzített jólét keveseknek, szegénység sokaknak! Óriási dolog, hogy Isten gazdaságtanában eleve adott a vertikális mobilitás, és esélytelen a keleti típusú kasztrendszer mindörökre bekategorizáló embertelensége. Ezzel összefüggésben hangzik el a korrupciós kísérletek kivédésére az intés: NE CSAPJÁTOK BE HONFITÁRSAITOKAT! (3Móz 25,17).
De azt is olvassuk, hogyan védte a Kijelentés az embereket a teljes nincstelenné válástól: „A földet senki se adja el véglegesen, mert enyém a föld, ti csupán jövevények és betelepültek vagytok nálam” (3Móz 25,23). Ha valakinek nem volt pénze a föld visszaváltására, visszavásárlására, akkor az örömünnepen, ötvenévente lehetőség adódott arra, hogy ismét övé legyen a földje. A testvérétől, a honfitársától, ha elszegényedik, vagy tönkrement, mintha jövevény vagy betelepült lenne, nem volt szabad kamatot vagy uzsorát szedni (3Mózes 25,35). Ha a honfitárs mintegy rabszolgaként, napszámosként dolgozott valakinél, az örömünnep végéig ott marad, aztán szabadon távozhat, hogy hozzájusson ősei birtokához (3Mózes 25,39kk). Rabszolgák vagy napszámosok legfeljebb a környező népek közül legyenek, testvéreiteken, Izrael fiain, egymáson ne uralkodjatok kegyetlenül (3Móz 25,43kk).
Az ilyen az örömünnep évében gyermekeivel együtt váljék szabaddá (3Mózes 25,54). Ez a remény mobilitása! Óriási vívmány – élet- és gazdasági esély mindenkinek! 2000 évvel később Kálvin hasonlót valósított meg genfi theokratikus köztársaságában, amikor a francia földről elüldözött hugenottákat befogadta ezerszámra, és letelepedési, meg életkezdési támogatást adatott nekik a bankárokkal 5 évre. És megtiltotta az uzsorakamatot.
Történelmi érvényű szemlélet: az emberi zűrzavarban Isten előrelátása érvényesül
A Biblia minden mással szemben alternatív gazdaságszemléletet fogalmazott meg. Ennek lényege: az ember termelési kapacitása Isten ajándéka, ezt nem szabad és nem lehet mindörökre privatizálni, sem államosítani, visszatartani egy hatalmi kör ragadmányaként. Ha a bibliai cirkulációs gazdaságszemlélet, a sabbat-évek logikája érvényesül, akkor mindenkinek jut annyi, hogy ne kilátástalan egzisztenciális vergődés legyen földi sorsa.
Összegezve és röviden így fogalmazhatjuk meg a bibliai gazdaságszemlélet hátterét, ami a későbbiekben a reformátorok által kidolgozott elvek gyakorlati lecsapódásaként jelent meg: innovatív istenhit, radikálisan másfajta gondolkodás, mint az ókori vagy később a katolikus gondolkodású népeknél. Eckhart Tolle, a 2000-es éveket megelőzően, kanadai spirituális íróként tapasztalati alapú, bibliai koordináták hálózatában kikristályosodott ökonómiai szentenciáját így írta le: „A boldogtalanság elsődleges oka sohasem a szituáció, a helyzet, amiben élsz, hanem az, ahogyan gondolkodsz róla”. Aki tud másként gondolkodni, az tud változtatni is. Mentális, gondolkodásbeli megújulás egyik igazodási pontja ez: „Újuljatok meg lelketekben és elmétekben…” (Efézus 4,23), a másik: „Változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi Isten akarata… ami jó, neki tetsző, tökéletes” (Róma 12,2). Tolle tézisét továbbgondolva kimondhatjuk: a pénztörvényeken, a gazdasági törvényeken alig lehet változtatni, de a hozzájuk fűződő viszonyunkon, viszonyulásmódunkon igenis lehet. És ez nagyon fontos.
Alapvetően két típusa a viszonyulásmódnak: 1. a dependencia vagy a függőség, 2. az independencia, a függetlenség szellemileg, a belső térben ezektől. A függetlenségben, amit a belső tér tágassága és a kritikus távolságtartás („megítélhessétek”- dokimandzete a görögben, ami a reformamini, az értelmi megújulás, reformáció alapja az Ige szerint – Róm 12,2) teszi lehetővé, hogy döntési mozgásterünk, szabadságunk van. Így képesek vagyunk a mentális, gondolkodásbeli három lépés távolság felvételére. Ez pedig döntő cselekvési alapállás. Az egoista, öncélú, csak magára gondoló, csak magát építő („én vállalkozásom, én családom, én csoportom, én képességem, én hasznom, én sikerem…”) vulgárkapitalista típusú, ma is veszedelmes harácsösztön alapképlete, az Istentől és embertől elidegenedett gazdaságszemléleté, ami még a legkifinomultabb formák mélyén is fellehető, ez: P-M-P = Pénz-Munka-Pénz.
A bibliai, reformátori, etikus gazdaságszemlélet és piacértelmezés alapképlete pedig ez: H-M-P-M-H = Hála-Munka-Pénz-Munka-Hála. Kiváltképpen mély lelki okot jelöl meg ennek az attitűdnek a jellemzéseként a világ reformátusságának klasszikus szimbolikus irata, a Heidelbergi Káté több mondata. Így például: „EGÉSZ ÉLETÜNKKEL ISTEN IRÁNT VALÓ HÁLÁNKAT AZ Ő JÓTÉTEMÉNYEIÉRT MEGMUTATJUK, ÉS ŐT DICSŐÍTJÜK” (86.). Azt a belső gátat, amit a létbizonytalanság okoz az embereknek a Biblia szerint, a kálvinizmus azzal oldotta fel és tette pozitív hajtóerővé, hogy az abszolút istenhitet, a feltétlen bizalmat, a sola fide elvet tette a földi eligazodás és eredményesség belső hajtóerejévé. Ebben a páli Ige vezette: „Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással (görög fordításban: meta eukharisztiasz – latinul: cum gratiarum actione) tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt” (Filippi 4,6).
Ezt látva és láttatva, hirdetve és megélve, világgazdasági fixponttá és személyes reményelvvé tehetjük a bibliai alapú életbölcseleti szentenciát: in confusionem hominis – Dei providentia – az emberi zűrzavarban Isten előrelátása, gondviselése tart meg és visz tovább minket. Ezért soli Deo gloria! Egyedül Istené a dicsőség.
Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma
