A három műszakban, megszakítás nélkül serénykedő szlovák történelemkészítő- és javító manufaktúra remekeiről időnként hírportálunk hasábjain is hírt adunk. Csak hogy számon tartsuk, mennyivel gyarapodtak szlovák felebarátaink s ezzel egyenlő arányban mennyivel maradt nekünk, magyaroknak kevesebb.
Emlékezhetünk rá, miként íródott arany betűkkel a szlovák hadtörténet vaskos könyvének lapjaira Skultéty László élete. Miután gyakorlatilag tolvaj módjára kikaparták a földből „a világ legöregebb huszárjának” holttestét (együttműködve a másik nagy tolvajjal), szlovák katonai repülőgéppel szállították Szlovákiába, hogy ott szlovák katonai tiszteletadás (?) mellett helyezzék örök (?) nyugalomra (?).
Skultéty azonban csak az egyike azon történelmi személyiségeknek, akik egyfelől az orwelli princípiumnak, másfelől pedig a szlovák történelemalkotásban alkalmazott territorialitás elvének estek áldozatául. Ez utóbbi lényegében annyit jelent, hogy szlováknak minősül minden olyan történelmi személy, aki Szlovákia területén született és nem Esterházynak hívják. Így került a szlovák panteonba mások mellett például František II. Rákoci, Štefan Anián Jedlík, Andrej Hadik, Moric Beňovský vagy éppen Matej Bel.
Vannak aztán az olyan „nehézfiúk”, akiket ugyan nem lehet a fenti elv alapján bezsuppolni a tananyagba, valamit azonban mégis muszáj kezdeni velük. Ilyen Szent István király vagy például Kossuth Lajos személye, akiről hivatalosan még nincs eldöntve, hogy utálnia vagy épp ellenkezőleg: sajátjaként tisztelnie kell-e egy jó szlováknak. Erre is, arra is születtek már elképzelések, elég csak a komáromi Szent István-szobor körüli „vitára” gondolni. De hasonló dilemmázás ment Kossuth rozsnyói szobra miatt is.
Ám az igazán nagy vadak nem boršai fejedelmecskék és pláne nem holmi zemnéi szódagyárosok. Hanem az uralkodók. Svätopluk I. kétségkívül nagy szolgálatot tett nem csak a fehér lóval kupeckedő kurtalábúaknak, de az ő véréből való kései utódoknak is, hiszen az első igazán nagy szlovák királyra mégiscsak büszke az ember.
Csakhogy az is igaz, hogy a morva törzsfőnök mítosza az idők során meglehetősen elhasználódott, ráadásul nem is mindenkit egyformán érdekel az őstörténet, azonkívül egy király még nem király.
Így jönnek a képbe a régi (amúgy elnyomó) Magyarország koronás fői, közülük is különösen azok, akik koronázási ceremóniájukat az ősi szlovák fészekben – s immáron fővárosban – Bratislavában tartották. Ennek állítanak emléket a 2002 óta előadott Koronázási Ünnepi Játékok, melyek keretében válogatás nélkül koronázzák újra a Szent Korona aranyozott másolatával az egykoron Pozsonyban királlyá kent uralkodókat.
Azért mondom, hogy válogatás nélkül, mert tavaly júniusban például nyugodt szívvel parádéztak annak az I. Lipótnak az „újrakoronázása” alkalmából, aki viszont legalább ugyanilyen nyugodt szívvel vezette be a kőkemény abszolutizmust, küldte gályára a protestánsokat és végeztette ki a mindezek ellen hangjukat felemelőket (bővebben ld. Wesselényi-felkelés).
Idén egyébként az ő csemetéjének, I. Józsefnek volt a koronázási bulija Pozsonyban. Annak az I. Józsefnek, akinek pedig a Borsiban született, Kassán nyugvó (tehát szintén szlovák) Rákóczi Ferenccel nem volt szerencséje, midőn az általa vezetett szabadságharc során 1707-ben trónfosztották.
A magyar Szent Koronával ékesített jeles vagy kevésbé jeles történelmi személyiségekkel azonban nem csak a fent említett Koronázási Ünnepi Játékok szervezői kívánták szorosabbá tenni a kapcsolatot. A manufaktúrába nem kisebb intézmény, mint maga a Szlovák Nemzeti Bank is beszállt a maga szerény eszközeivel. A Bratislavában koronázott uralkodók tiszteletére a jegybank rendszeresen kiad egy 100 eurós névértékű, 900 ezrelékes tisztaságú aranyból készült érmét. Kapott már ilyet I. Lipót, II. Mátyás és III. Károly is, legutóbb, tavaly novemberében pedig Miksa. Az érme egyik oldalán az uralkodó arcképe, mellette az 1563-as koronázási évszám, körben pedig a felirat: „Korunovacia Maximiliána. Bratislava.” A másik oldalon a Szent Korona, a 2013-as dátum és a felirat látható: „Slovensko. 100 euro”.
Természetesen nem gondoljuk, hogy jelen közállapotok mellett szlovákok százezrei fogják rávetni magukat a Szent Koronával, Slovenskóval, Bratislavával ékesített aranyérmékre, vagyis nem feltétlenül ez a szlovák történelemgyár pusztító ágyúnaszádja. De az azért feltétlenül említésre méltó, hogy például a Miksa-Slovensko-Bratislava-Szent Korona érmét a mai napig forgalmazzák Magyarországon is. Az árban van némi szórás, alapesetben 168 ezer forint, de akciósan már 148 ezerért is hozzá lehet jutni ehhez kedves kis emléktárgyhoz.
Tekintve, hogy Bratislava városa számos király koronázásának adott otthont, a jövőben is számíthatunk hasonló kiadványokra. 2018-ban lesz II. Ferdinánd koronázásának 400. évfordulója, ami kihagyhatatlan. Ez ráadásul időben is közel van (július 1.) a Koronázási Ünnepi Játékok szokásos nyári időpontjához, tehát már most érdemes bevésni a naptárba a négy év múlva eljövendő esemény időpontját.
Aki nem bírja ki addig, az már jövőre is örvendhet egy viszonylag kerek koronázási évforduló kapcsán: decemberben lesz III. Ferdinánd koronázásának 390. évfordulója. És így tovább…
Emlékérmék, történelmi játékok, tankönyvek vagy éppen falinaptárak: egy a lényeg, és ezt már Orwell 1948-ban hibátlanul papírra vetette: „Aki uralja a múltat, az uralja a jövőt is; aki uralja a jelent, az uralja a múltat is…”
Szűcs Dániel, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”47975,40331,46507,40345″}
