Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, a kedvezőtlen forgalmi viszonyok miatt nem tudott eljutni a Magyar Kultúra Napja kapcsán tartott Csemadok díjosztó ünnepségére, ezért Haraszti Attila főosztályvezető tolmácsolta levelét a közönségnek. Az elhangzottakat az alábbiakban közöljük:
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Felvidéki Magyar Nemzettársaim!
Szeretettel és tisztelettel köszöntöm Mindnyájukat Magyarország Kormánya nevében a Magyar Kultúra Napjának felvidéki központi ünnepségen, Galántán, a közjogi határon túl, de a nemzet határain belül.
Kodály Zoltán mátyusföldi hazalátogatásáról így vallott: ”Eljöttem Galántára, tovatűnt gyermekkorom színhelyére, egy szerénynek ígérkező, de kedves falusi dalosünnepre. És íme, úgy jártam, mint a bibliai Saul, aki elindult, hogy megkeresse elveszett jószágát, és egy országot talált helyette. Én is egy országot, egy egész birodalmat találtam itt Galántán. Ez a tenger éneklő fiú és leány a mi szebb és igazabb jövőnk, a mi magyarabb magyarságunk. A magyar lélek és kultúra záloga.”
Ma Galántán a fáklyavívő Csemadokkal, az egész felvidéki magyar nemzetrész nevében, de a teljes magyar nemzet ünnepén azért jöttünk össze, hogy felvonjuk a piros-fehér-zöld zászlót, hogy kimondjuk önmagunk és magyar közösségünk számára: fontos a magyarságunk, fontos az anyanyelvünk, fontos a kultúránk! Felelősek vagyunk a magyar közösségünkért, és megerősítjük magunkban, hogy a nemzetünk tagjaira odafigyelünk. Így, együtt vagyunk egy nemzet!
Közel kétszáz évvel ezelőtt január 22-én a pozsonyi országgyűlés egyik tagja magyar érzésekkel a szívében, magyar gondolatokkal a fejében megírta a nemzetünk Himnuszát. A különleges sorokat, amelyben múltunkat megfogalmazva, a Gondviselőhöz fohászkodva fordulunk a jövő felé. Azóta Kölcsey Ferenc verssoraival fejezzük ki együvé tartozásunkat minden számunkra fontos alkalommal.
A krisztusi korban, harminchárom évesen Himnuszt szerző költő a magyar nép zivataros századairól hitét megőrizve szól. Bizalommal kéri a Teremtőt: „Isten áldd meg a magyart!” A hitre, a magyarságtudatra, amely tovább vezet minket ma ugyanígy, vagy még inkább szükségünk van.
A családot, közösséget érő megpróbáltatásokkal kapcsolatban Pál Ferenc atya egyik előadásában a földrengésálló házak példájával a rugalmas problémamegoldásra hívta fel a figyelmet. Amint ezek a házak, a közösségek is a változások rugalmas lekövetésével tudják megőrizni stabilitásukat, épségüket. A rugalmasságunk abban áll, hogy a kihívásnak megfelelő válaszokat meg tudjuk adni. A rugalmasság, nehogy félre értse bárki is: nem az önfeladást jelenti, hanem, hogy az aktuális kihívással szemben megtaláljuk a megoldást, hogy megmaradhassunk azoknak, akik vagyunk, hogy megvédjük magyar közösségeinket, magyar értékeinket.
A magyarság ereje, a magyarság hűsége. A felvidéki magyarok ennek tanúságát számtalanszor bizonyították már. A csehországi deportált családok tízezrei hazatértek szülőföldjükre, Felvidékre. A reszlovakizációt elszenvedő megálazott magyar családok százezrei ismét magyarnak vallották magukat. A háború után bezárt magyar iskolákat újra kinyitották. A magyar kultúra őrlángjainak fényét a Csemadok csoportjai újra felélesztették. Kodály ezért térhetett örömmel vissza Galántára.
A huszadik század kemény kihívásaira a felvidéki magyarság példamutatóan, hűséggel és emberiséggel válaszolt. Az egész nemzet megbecsüléssel adózik ezen tettekért. Esterházy János, a közeli Nyitraújlak szülöttje, akit testben legyőzhettek, de szelleme ma is példát mutat mindannyiunk számára, így vall a hűségéről: „Gyökereim oly mélyen kötnek ide, hogy nem tudnék idegenben élni. Ott felfalna a honvágy, és elveszteném erkölcsi egyensúlyomat, annyira, hogy már nem tudnám szolgálni magyarjaimat. Csak úgy tudok hasznukra lenni, ha itthon maradok.”
Tisztelt Ünneplő Felvidéki Magyar Nemzettársaim!
Amíg huszadik század erőszakkal keltett viharokat térségünkben, a mai időkben az asszimiláció nemzetünk egyik legnagyobb kihívása Felvidéken. Amint a bibliai Jelenések könyvében a gonosz két megnyilvánulási módja is az erőszakos vadállat és a hamis próféta. Ne engedjünk a hamis próféta csábításainak! Őrizzük meg hűséggel magyar nyelvünket, éljük meg gazdag magyar kultúránkat!
Milyen az asszimiláció természete? A nyáj széléről ragadja el a gyengébb bárányokat. Azokra támad, akik eltávolodnak a közösségtől, akik elbizonytalanodnak magukban. Mi az ellenszere, mi a megfelelő válasz? Az erős összefogás. A figyelem a peremvidékre, szórványban élőkre. Ezért kell megfogni egymás kezét, ezért fontos intézményrendszerünk: a magyar iskolák, a működő Csemadok hálózat, a folklórcsoportok, a cserkészet és minden magyar közösségi tér, ideértve az anyanyelven használt világhálót is. Ezért fontos Martos és Gombaszög. Meg kell fogalmaznunk mindnyájan és el kell mélyítsük magunkban, hogy a magyar nemzethez tartozunk, a magyar kultúra értékei a sajátjaink.
Annál inkább szükséges ez, hiszen a közel félmillió felvidéki magyar ember életét keseríti meg, alacsonyítja másodrangú polgárrá a demokráciaellenes nyelvtörvény vagy az alkotmányellenes állampolgársági törvény. Ki kell harcoljuk, hogy egyetlen magyar ember se élhesse meg nemzetünkhöz tartozását másodrangú polgárként, mint ahogy a magyarországi törvények és alkotmányunk is biztosítja az itteni szlovákság egyenjogúságát.
A magyar iskolák kapcsán, amelyek kultúránk bölcsőjét jelentik, és az anyanyelvünk legfontosabb védővonalát képezik, nyomatékosítani szeretném, hogy a Magyar Kormány folyamatos figyelemmel kíséri helyzetüket, és lehetőségeink szerint segítő kezet nyújt számukra. Együttműködünk a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségével, és velük karöltve minden magyar oktatási intézménnyel. Ezen a héten jártam Szepsiben, ahol a Magyar Kormány támogatásával épülhet fel a Boldog Salkaházi Sáráról elnevezett szép, új, egyházi magyar iskola. Szepsiben találkozhattam szádudvarnoki magyarokkal is, akik örömmel számoltak be az Államtitkárságunk támogatásával indult magyar iskola népszerűségéről. Fontos visszajelzések ezek mindannyiunk számára. Éppúgy, mint minden külhoni magyar észrevétele.
Tisztelt Ünneplő Felvidéki Magyar Nemzettársaim!
Kós Károly írónk ma arra int minket: „Az lesz a mienk, amit ki tudunk küzdeni magunknak. A bátraknak kiáltunk hát, a harcolni akaróknak, a kötelességtudóknak, a látni akaróknak, az előre nézőknek. Álljanak elő! Az Élet nem vár, az Élet rohan.” Ezt hívó szót sokan hallják ma is.
A Magyar Kultúra Napján hagyományosan Galántán közösen mondunk köszönetet a felvidéki magyar nemzetrészben magyar kultúránkért tevékenykedőknek. Tisztelet és megbecsülés minden díjazottnak! Egyben köszönet minden felvidéki magyarnak, aki a magyar kultúráért, magyar közösségért tesz, illetve személyével hozzájárul annak gyarapításához. Csak így, közösségünk belső erőforrásait mozgósítva, csak munkával és áldozathozatallal lehet magyar jövőnk a Kárpát-medencében. Magam is, a Magyar Kormány is, és nemzetünk sorában munkálkodó tízezrek azért dolgoznak, hogy nemzetünk külhoni közösségei erősebbek legyenek.
Hamvas Béla felvidéki gondolkodónk mondta: „Nem akkor érsz célhoz, ha mindent kimerítettél, hanem ha megtalálod a kimeríthetetlent. Aki a kimeríthetetlenből indul ki, megtalálja a dolog lényegét.” Ma a magyar himnusz soraival érhetünk közelebb a kimeríthetetlenhez, a lényeghez: magyarságunk nemzeti létéhez, és az ehhez szorosan kötődő keresztényi erkölcsi alapértékekhez. Ebből nyerhetünk erőt, ahhoz, hogy megmaradjunk, ahhoz is, hogy a vadócba rózsát tudjunk oltani. Hrubík Béla, korábbi Csemadok elnök, verssorát felidézve így „fogunk mi még menni új virágvasárnapok elébe!”
Isten adjon ehhez erőt és áldást minden felvidéki magyarnak!
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.” – írja Potápi Árpád János.
Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”51406,50532,50183,49656,49275″}
