Történelmi adósságot törlesztettek Tornaújfalu lakosai február 14-én, mikor a történelmi egyházakkal közösen emlékeztek meg a község egyik legnagyobb tragédiájáról. 70 évvel ezelőtt 1944. február 14-én és 21-én a szovjet csapatok NKVD-s egységei 18-tól 50 éves korig deportálták a község férfilakosait a „malenkij robot”-ra.
A Felső-Bódva-völgyből és Kassáról összegyűjtött férfiakat Kassán keresztül vitték a sanoki gyűjtőtáborba. A deportált polgári lakosság köréből itt szedte első áldozatait a flekktífusz. A foglyokat Sanokról, ötvenesével kényszerítve be marhavagonokba, leírhatatlan körülmények között deportálták a Szovjetunióba kényszermunkára.
A végső megállóhely a Kaukázusban lévő nuzali munkatábor lett. Az éhezéstől, betegségektől legyengült, mindenfajta egészségügyi ellátás nélküli körülmények között bányamunkára kényszerített foglyok sokasága lett áldozata járványoknak, baleseteknek. A „szerencsésebbeket”, tehát kényszermunkára már alkalmatlan betegeket csak 1946 tavaszától kezdték hazaengedni, míg az utolsó túlélők csak 1949 decemberében tértek haza. Gyakran csak Magyarországról titokban átszökve jöhettek, mivel a pánszláv hangulatban élő Csehszlovákia nem akarta visszafogadni a Szovjetunióból hazatérő magyar és német foglyokat. Az elmúlt szocialista rendszerben említeni sem lehetett sorsukat, így az elmúlt 70 évben értük csak a harangok szóltak.
A megemlékezők a római katolikus templomban gyászmisén emlékeztek meg a deportáltak sorsáról. A községi temetőben közel százan, közöttük a valamikori deportáltak leszármazottai gyűltek össze a megemlékezésen. A történelmi egyházak képviselői közösen tisztelegtek a 70 évvel ezelőtti tragédia mártírjainak emléke előtt.
Vargha Balázs szádelői református tiszteletes emlékezett meg a deportáltak sorsáról. A deportálás áldozatainak nevét megörökítő emléktáblát dr. Juhász Attila tornai római katolikus plébános szentelte fel. A szepsi Lukács János által alkotott emléktáblához a megemlékezés koszorúját a helyi önkormányzat képviselői helyezték el. A megemlékezésen a helyi férfi dalárda énekelt.
Csak a templomban már kimondott kérdés maradt megválaszolatlan: „Nem tudathasadásos állapot-e, amikor ugyanabban a községben emlékszünk meg a valamikori deportálás mártírjaira, ahol két emlékmű is hirdeti a deportálóknak, tehát a szovjet Vörös Hadseregnek örökös dicsőségét?”
További képek megtekinthetők a Képgalériában ITT>>>.
Szilágyi, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”51414,51258,50164,49916″}
