Hát Czeizel Endre is elment! Váratlanul ért, hogy augusztus 10-én távozott. Sok esetben már elgondolkodtam rajta, meg kellene írnom személyes tapasztalataimat egykori barátaimról, ismerőseimről, hogy ha egyszer távoznak, rögtön írni tudjak róluk. Hát ez sohasem sikerül. Valahogy morbid dolognak tűnik. Mintha fölkészülnék a halálukra.Így mindig „megvárom” a váratlan hírt, azután meg napokra lebénulok. Miután feldolgoztam a történteket, elvégeztem a gyászmunkát, le tudom írni emlékeimet.
A múlt század 70-es, 80-as éveiben nagyon népszerű és közismert ember volt tévésorozatainak köszönhetően.Az Öröklődés titkai és Születésünk titkai c. tévésorozatot mindenki figyelte. Majd az utóbbi 1978-ban könyvalakban is megjelent. Ezekben az években dr. Czeizel Endre népszerűségének tetőfokán sütkérezett. Szinte személyes ismerősünkké vált. Rokonszenves, nyitott, megnyerő külsejű szakember szólt az élet és fogamzás titkairól, dilemmáiról. Ez persze egyoldalú ismeretség volt. Akkor jött Kassára több ízben, meg a Somodiban tartott Nyári Művelődési Táborba előadást tartani. Kassán kalauzoltam, így az egyoldalúság megszűnt.Két apróságra emlékszem előadásából. Az orvos dilemmájára tért ki. Egy téli napon fiatal, hálóingbe „öltözött” hölgy jelent meg rendelőjében. Megvizsgálta meddőségének okát és kiderült, az kezelhető. Kisvártatva világossá vált, az illető hölgy a közeli elmegyógyintézetből szökött meg és olyan lelki betegségben szenved, mely képtelenné teszi, hogy gyermekével törődjön és szeretetteljesen nevelje. A kérdés adott. Gyógyítsa ki a nőt és vállalja ennek következményeit? Hallgatóságát megszavaztatta. A többség nemmel szavazott. A másik példája már mulatságos volt. Egy hölgy kereste föl azzal, hogy hiába van férjével egy akaraton, nem esik áldott állapotba. A genetikus megkérdezte, mégis hányszor tesznek valamit ennek érdekében. A lehengerlő válasz: egyszer! További faggatózásra kiderült, hogy egyszer évente. Czeizel elmondta, az orvosnak nem szabad véleményt nyilvánítania páciensei intim szokásaival kapcsolatban, mert ahogy nekik ez megfelel, úgy éljenek vele. De ebben az esetben az asszony észrevette az enyhe megrökönyödést. – Talán gyakrabban kellene? – kérdezte bizonytalanul. – Kicsit! – volt az óvatoskodó válasz.
A táborban lapot szerkesztettünk, főszerkesztőnk Dusza István lett. Döbbenetes élmény. Akkor tapasztaltam közvetlen közelről először életemben, mit tesz az emberekből a „hatalom”. Mondtam Pistának, szívesen csinálok interjút Endrével. Letorkolt: mi vagy te, genetikus!? Megdöbbentem. Hiszen én már hosszabb ideje ismerem, olvasom könyveit, tehát könnyebb szót értenünk, mint másnak. De a főszerkesztő hajlíthatatlan maradt. A minap gondoltam erre a jelenetre, amikor egykori felesége is távozott az élők sorából. Akkor ott a táborban őt is ledorongolta, hogy miért zavarja, nem látja, dolgozik!?Az asszonyt Mihályi Molnár László tette helyre. Azt tanácsolta neki, menjen a feleségéhez és együtt szidják őket. Tragikomikus helyzet. Pünkösdi királyság. Pista hatalmat érzett a kezében és diktátorként érvényesítette azt. Így az interjút Czeizellel nem én készítettem el. Na, soha nagyobb szerencsétlenség ne érje az emberiséget! Ez a hatalmi téboly a rendszerváltás után is erőt vett rajta. Amikor a Független Magyar Kezdeményezés kormánytényezővé vált, Pista reszkető-dadogó hangon csak arra volt képes összpontosítani, hogy most a posztok elosztására kell koncentrálni. Ekkor döbbentem meg igazából. A vér megfagyott ereimben.Hol itt a szolgálat? Kommunista újságíróként sem ez lebegett a szeme előtt!?
Látod Endre, ilyesmik jutnak eszembe, miközben tudom, Te nagyobb kereszteket hordoztál, melyek a genetikával kapcsolatosak, de ezekről soha nem beszéltünk, mert nem volt alkalmunk rá. Már csak azért sem, mert ezek jó részéről később szereztem tudomást.
A somodi táborban beszámoltál egy esetről, amikor egy hölgy megtermékenyítése sehogyan sem sikerült. „Nagy disznóság az Úristentől, hogy ezt nem tette lehetővé” – mondottad. Ekkor ez a mondatod nagyon szíven szúrt. Azután a tévében láttam egy filmet, mely arról tudósított, hogy egy asszony többször elvetélt, de végre megszületett a várva-vár gyermek. A nézők fellélegeztek. Happy end? Aligha: Adolf Hitlernek hívták! Azt akartam Neked megírni, hogy honnan tudhatod, a „kicsikart, kierőszakolt” gyermeknek milyen sorsa lesz? Nem jobb az emberiség vagy egy közösség számára, ha nem születik meg? Lenin, Sztálin, Gottwald, Rákosi, Ceausescu, Husák… szülei tudták, milyen embereket nemzenek és nevelnek!? Lehet, hogy végül megírtam ezt a levelet? Nem emlékszem, mert válasz nem érkezett. De sokáig nyomasztott az általad megfogalmazott vád. Lehet, hogy ezért szakítottad meg velem a kapcsolatot?
Egy alkalommal magaddal hoztad a Szekfű Gyula által szerkesztett Mi a magyar? c. kötetet. Tudtam, benne Gerevich Tibor A magyar művészet szelleme c. tanulmánya található, mely Kassa művészettörténeti kincseivel foglalkozik. Téged is ez a tanulmány érdekelt, mert akkoriban azt fejtegetted, hogy a középkori festményeken az emberek testtartásából bizonyos genetikai rendellenességekre lehet következtetni. Akkoriban ez a kötet félig-meddig tiltott műnek számított. Megkértelek, ezt a tanulmányt fénymásold le számomra. Nem válaszoltál kérésemre. Miskolcon azután sikerült megvásárolnom az antikváriumban és azóta reprintben is megjelent.A kassai dómban egyes képeket emiatt alaposan tanulmányoztad. Amikor évek múlva egy csoportot vezettem és erről szóltam, az egyik orvos leintet, ez távolról sincs így. Részletekbe nem bocsátkozott, mert erre nem volt idő. Foglalkoztál a magyar festőművészek, zenészek, matematikusok családfájával, a tehetség öröklődésével és Ady Endre nemi betegségével is.
A táborban Endre megnézte a Feldúlt törvényeink c. előadást, melyet a kassai Pinceszínpad adott elő. A darabban én is szerepeltem. A műsor után kötetlen beszélgetés kezdődött az előadásról, amelyen ő is részt vett. Vita témáját képezte,
hogy kiteregetjük-e a szennyest, vagy sem. Este azután az egyik szállodaszobában beszélgettünk. Nyilvánvalóan a genetikával kapcsolatos kérdésekről és a magyarországi szellemi életről. Endre a legnehezebb dilemmákat érintette. Emlékezetessé mégis az tette az együttlétet, hogy késő este szóltak, lent a bárban néhány táborozó elénekelte a magyar Himnuszt és emiatt kivonult a titkosszolgálat. Mire leszaladtunk már semmi „gyanúsat” nem tapasztaltunk. Később Bičkoš őrnagy engem is faggatott. Mondtam, nem kell nagy ügyet csinálni belőle. Néhány beborozott magyarországi énekelni kezdte, akkor a többiek mit csinálhatnak? Hát felállnak. Tudomásom szerint ennek nem lettek komoly következményei. Úgy hallottam, hogy az egyik túlbuzgó leányzó, akiről ezt sohasem tételeztem volna föl, hívta föl a rendőrséget telefonon. Így történt-e, nem tudom.
Beszélgettünk Hankiss Ágnes Martinovics-tanulmányáról. Elmondta, ez értelmiségi körökben nagy visszhangot váltott ki. Martinovics Ignác reformálni akarta a felvilágosult abszolutizmust, titkos társaságot hozott létre, de egyben besúgó is volt, így akarta információival kizsarolni a társadalmi változásokat. A hatalomnak természetesen sokkal több eszköz áll rendelkezésére, mint az egyénnek, így nem kétséges, hogy ennek a játszmának ki lesz a vesztese. De ami igazándiból érdekessé tette, az az, hogy ez a tanulmány egyben a Kádár rendszernek behódoló értelmiség kritikája is volt.
Endre egyszer elmondta, amióta népszerű lett, több kollégája irigykedik rá. „Megnyugtattam”, ez ennek az ára. Nehezen tért e fölött napirendre. Furcsának tartotta azt is, hogy kollégái társaságában az egyik jelenlévő egy tanulmányában megbírálta, de az előzetes találkozás alkalmával erről egy szót sem szólt. „Pedig ez nem szokás köreinkben” – mondta tanácstalanul.
Több kassai ismerősömnek voltak genetikai jellengő egészségügyi gondjai, így közvetítettem. Bemutattam neki őket és félrevonultam. Miről volt szó, soha nem kérdeztem. Biztos segített, mert azután gyermekeik megszülettek. Örömükre, közösségünk szolgálatára? – tépelődöm most.
Löffler Béla szobrász egyszer megkért, hogy előadás után hívjam meg hozzájuk, mert nem tudnak elmenni. Egy kellemes beszélgetést folytattunk. Löffler valamilyen oknál fogva rátért az egykori kassai rosszlányok emlegetésére. Elmondta, megismert egy fiatal cseh lányt, aki rimánkodott neki, szabadítsa ki, mert erőszakkal tartják a vörös lámpás házban. Történetét nem hitte el, ám mégis igaz lehetett, mert nemsokára rendőrök vitték el a nőt. Czeizel ezek után kíváncsi volt, hogy a hölgyek mennyire rendelkeztek hivatástudattal. Mennyire volt fontos számukra, hogy vendégeik óhajainak eleget tegyenek. Béla bácsi félreértette a kérdést és egykori emlékeit elevenítette föl, amire felesége, Klári néni csak annyit jegyzett meg: Béla, már megint sokat ittál!
Egy alkalommal Endre panaszkodott, hogy a kassai üzletekben nem hajlandók magyarul kiszolgálni. – Tedd azt, amit székely barátaim! Ha nem hajlandók magyarul kiszolgálni őket, egy olyan cifra káromkodást vágnak le, hogy rögtön megszólalnak magyarul! Azt, hogy „jótanácsomat” megfogadta-e, nem tisztáztuk, de láthatóan nem volt elragadtatva. Ma már ez aligha működne.
1981-ben, amikor Kassán járt, a felesége halt meg. Másodjára az édesapja volt éppen beteg és aggódott. Tudat alatt az analógiák működnek. Telefonáljon haza, vagy sem? – kérdezte. Azt tanácsoltam neki, ha ez megnyugtatja, tegye meg, de szerintem nem kell aggódnia. Szó nélkül letette a kagylót és persze nem történt baj.
Egyik sikeres előadását a Művészetek Háza kistermében tartotta, melyre nagyon sok érdeklődő jött el. A magyarság genetikájáról beszélt. Elmondta, a magyarok éppen azért tehetségesek, mert sok néppel keveredtek. Az előadáson nyilvánvalóan besúgó is lehetett, az meg alaposan félreérthetett valamit, mert a neves orvos-genetikust kitiltották Csehszlovákiából azzal az indokkal, hogy rasszista előadást tartott.
Könyveit rendszeresen megküldte, a címzéshez mindig odabiggyesztette a doktori titulust, mert hivatalos küldeményként juttatta el hozzám. Meg is köszöntem neki az orvosi kinevezést. Egy alkalommal a Kritika c. lapnak azt a számát küldte el, melyben Fábry Zoltán: A vádlott megszólal c. írása szerepelt. A titkosszolgálat egyből érdeklődött nálam, ki küldte a lapot, mintha nem tudták volna. Megmondtam. Amúgy is azt gondoltam, tehetnek neki egy szívességet, ártani aligha árthatok. Nem is volt számára ennek semmilyen következménye.
Pályája ebben az időszakban fölfelé ívelt. Azután kapcsolatunk megszakadt. Hogy pontosan miért, nem tudom. Leveleimre már nem válaszolt. Az internet megjelenése után is írtam neki. Nem reagált. Kapcsolatunk megszakadása után kezdődött életének válságos korszaka, amit már csak távolból figyelhettem. Ekkor nemtelen támadások is érték. Élénken emlékszem egy sajtóban közzétett levélre, mely azt rótta föl neki, hogy a tanácsadáson egy párnak nem ajánlotta az utódot, mert nagy valószínűséggel valamilyen rendellenességgel fog megszületni. Ők mégis vállalták és egy csodálatos, egészséges gyermeknek örülhettek. Ahelyett, hogy hálát adtak volna az Úristennek, hogy ez így történt, a genetikust marasztalták el. Ez bizony felbosszantott. A valószínűség-számítás konkrét esetben nem használható.
A továbbiakban nemcsak memóriámra támaszkodom, hanem Téglásy Imre, az Alfaszövetség elnöke tanulmányára is. Ez az önkéntesekből álló szövetség a magzati élet védelme céljából jött létre.
Dr. Czeizel Endre egyetértett azzal, hogy az emberi élet a fogantatás pillanatában kezdődik. Ennek azután fontos következményei vannak. A megfogant embert, mely éppen embrionális szakaszában él, nem szabad (vagyon)tárgynak tekinteni. Nem adható-vehető, mint a kutya vagy macska függetlenül saját érdekeitől. Balczó András öttusázóval kérdezhetjük: Egy kiló magzathús hány dollárba kerül!? Ezt az erkölcsi dilemmát a tévénézők könnyedén figyelmen kívül hagyták. 1997. január 26-án a MTV 1-es csatornáján sugárzott műsorral kapcsolatosan szavazni lehetett. 6217 néző úgy vélte, a magzatot családban kell tartani, ám 6509-en (51,1%) viszont az eladhatóság mellett döntött.
Endre az Egészséget mindenkinek! c. ismeretterjesztő tévéadásban (1991) a meddőségről beszélt. Ennek egyik megoldása szerinte a dajkaanyaság/béranyaság. Vagyis egy nő odaadja a méhét, hogy egy pár megtermékenyített petéjét kihordja. A gyakorlati gondokra is rámutatott. A dajkaanya meggondolja magát és nem adja oda gyermekét, vagy fogyatékos kisbaba születik és akkor már senkinek sem kell. A másik oldalon ilyen esetben anyagi elvárások is fellépnek a dajkaanya részéről. Más adásban arról számolt be, hogy a nem kívánt terhességet akarta így a genetikus „megoldani”. Ezzel kapcsolatban két civil szervezet panaszt nyújtott be a Magyar Orvosi Kamara Semmelweis Orvostudományi Egyetem Tagozata Etikai és Fegyelmi Bizottságánál. Azért is, mert az abortusztabletta előnyeit említette csupán és az örökbe adást vagy béranyaságot reklámozta. Az etikai bizottság elmarasztalta az orvos-genetikust.
Majd a béranya-programról adott tájékoztatást, mely a lombik-bébi program segítségével valósul meg. A „magzatkezdeményt” (!) beültetik a dajkaanya méhébe. Ezt „szövetbeültetésnek” (!) nevezi. Ám ha az élet a megtermékenyítéssel kezdődik, akkor itt nem holmi személytelen „kezdeményről” vagy „szövetről” van csupán szó. Ezért is panaszt emeltek az Etikai Kamaránál.
Ezután jönnek azonban a még meredekebb etikai kérdések. A meddő anya ugyanis hozzájárul, hogy petesejtjeit testéből kiemeljék, megtermékenyítsék és egy másik nő méhébe ültessék, aki majd kihordja és megszüli. Eddig még ez rendben lenne. De azt is el kell fogadnia, hogy a nő, aki „gyermekét” megszüli, ugyanúgy az anyja mint az, aki a petesejtet adta! A gyermeknek tehát két anyja lesz! Nincs az a Salamon, aki ilyen esetben meg tudná mondani, kié valójában a gyermek. De a java ezután jön! A genetikai anyának tudomásul KELL vennie, hogy egyszerre több megtermékenyített petesejt beültetése miatt az orvos (!) néhány magzat életét „megszakítja”. Beszéljünk nyíltan: megöli! Nesze neked hippokratészi eskü! (Kevesen tudatosítják, ma már az orvosok csonkított formában tesznek fogadalmat! Nem az eredetire!) Sőt, ha az egészséges gyermek megszületik, akkor a genetikai apával együtt KÉRI, a fagyasztott megtermékenyített petesejtek megsemmisítését! Ez nem gyilkosságra való felbujtás!? A dajkaanya méhébe több megtermékenyített petesejtet ültetnek be, hiszen nem tudni, melyiket sikerül életképesen beágyazni, ám ha a többes ikermagzat veszélyt okoz, akkor annyi magzat életét „szüntetik meg” (értsd: ölik meg), amennyi feltétlenül szükséges az egészséges gyermek kihordásához! Ez olyasmi, mint amikor a többi testvért megölik, hogy csak az egyik ülhessen a trónra. Biztos akad olyan „ember”, aki ezt a „racionális” elhajlást elfogadja, de nekem borsódzik a hátam.
A béranyaság vállalása, vagyis a méh bérbe adása, anyagi ellenszolgáltatás fejében, eltárgyiasodáshoz vezet, ahhoz, hogy a gyermek jogfosztott árucikké válik, akár egy rabszolga. Viszont legtöbbször az ezért járó összeget „szemérmesen” elhallgatták, de ez mindkét fél számára kiszolgáltatott helyzethez vezet. Annyi azért tudható, hogy ez 15 és 80.000 dollár között mozgott az Amerikában exportált magzatok esetében.
Nemzetközivé akkor vált az ügy 1991-92-ben, amikor Gáti Mariann, alias Rosenstein Rózsa „üzletasszony” örökbefogadásokat szervezett az Egyesült Államokban és Kanadában. Ezek akkor még törvényesen zajlottak. Ám a magyar örökbefogadási törvényt 1995 májusában szigorították, amit az érintettek nem vettek figyelembe. Hiszen az anyagi ellenszolgáltatás komoly haszonnal járt. Ez legalább 360.000 dollárt jövedelmezett a Gáti házaspárnak.
A bűnüldöző szervek egy konkrét eset nyomán kezdtek nyomozni. Egy asszony áldott állapotban utazott ki az Egyesült Államokba, de gyermek nélkül tért haza. Felmerült a gyanú, a nő megölte gyermekét. Ezért jelentették föl. A hivatalos vizsgálat kiderítette, a gyermeket örökbe adta. 1996. január 4-én így indult a Czeizel-ügy. 1998-ban 17 örökbe adó anyával szemben indult eljárás „családi állás megváltoztatásának bűntettével” kapcsolatosan. Czeizelt és munkatársát hat rendbeli, szervezet keretében elkövetett emberkereskedelemmel vádolták, mely az előbbi bűntetthez vezetett. Amerikai-magyar állampolgárságú társa ellen Kaliforniában indult eljárás illegális bevándorlók törvénybe ütköző befogadása miatt. A magyar sajtóban száznál több ilyen illegális ügyletről számoltak be. Minden résztvevőnek közös érdeke, hogy erre ne derüljön fény. Így ezek pontos száma kideríthetetlen. Gátiné vádalkut kötött és 20 esetet ismert be.
Számos érdekes kérdést vet föl ez az eljárás, mely távolról sem csupán jogi természetű. Az anyaméhben kicsempészett gyermek sérti a magyar állam szuverenitását, a vérségi kapcsolatot szünteti meg, a másik oldalon viszont megfontolandó, hogy jó-e a gyermeknek, ha születése óta más család körében nevelkedik és most abból kiszakítják, visszaperelik. És néha a gyermek új „szüleinél” a legjobb körülmények között van. Feloldhatatlan dilemmák, mert sorsuk átláthatatlan. Jobb lenne, ha visszakerülne? Mi történik vele, ha marad? Jövője szempontjából mi a jobb?
Amikor már folyt a per Endre ellen, a tévé nyilvánossága előtt elmondta, őt a jóakarat vezette, mert sokkal jobb, ha a nem kívánt gyermek megszületik, nevelőszülőkhöz kerül, akik fizetnek ezért és nem abortusszal vetnek véget életének, mely ma már a szervkereskedelem sötét ága. Ez a hamis alternatíva túszhelyzetet teremt. Létezik ugyanis az anyagi ellenszolgáltatást teljesen kizáró lehetőség is, mely elsősorban a gyermek érdekeit érvényesítő örökbe adást helyezi előtérbe.
A másik oldalon számolni kell a fellépő lelki sérülésekkel. Ezekről viszont a lombik-bébi programok kapcsán alig beszél valaki. Egy esetben a méhét bérbe adó anya vissza kívánta gyermekét szerezni. Az örökbefogadók is néha összetörnek, mert áruként vásárolnak maguknak gyermeket. Minden résztvevő lelkileg károsul. A vér szerinti szülők és testvéreik egyaránt nehezen dolgozzák föl a gyermek „eltűnését”. A remélt nyereség helyett súlyos veszteségeket kell elkönyvelniük. Az anyaság prostitúcióvá válik, a gyermek elvesztése az apát is megviseli, környezetük megveti őket, ha tudomást szerez róla, párkapcsolati zavarok lépnek föl…
Mindez Endre életét is súlyosan érintette. Öt év tárgyalás után 2003-ban végül 200.000 Ft büntetésre ítélték.Kennedy-díjat kellett volna kapnia, majd ezt követte volna a megosztott Nobel-díj Smithells professzorral a magzatvédő vitaminok alkalmazásáért, amivel sok százezer magzat fejlődési rendellenességeit lehet megelőzni. A Kennedy család tudomására jutott, a professzor emberkereskedő és Richard W. Smithells is 2002-ben meghalt. A Kennedy-díjat ugyan még megkapta (2000), de az átadó ünnepségre inkább nem ment el. Így nem lettem egy Nobel-díjas ismerőse.
Kedves Endre, néhanapján eszembe jutottál, mert sok mindenről szerettem volna Veled beszélni még, de erre már soha többé nem lesz mód. Érdekes, egy-két nappal halálod előtt ismét eszembe jutottál. Gondoltam, írok Neked, de azután valami miatt ezt nem tettem meg. Mintha éreztem volna, ennek már semmi értelme.
Azt sem tudom, hogy miért nem készítettem több fényképet. Egy maradt, melyen a Szeplőtelen Szűz szoborcsoportja előtt állsz. Még arra sem emlékszem, hogy elküldtem-e Neked. Látod, Endre, ezt nem így utólag kellene említenem, amikor már Te nem pontosíthatod, egészítheted ki azt, amit leírtam. Naplót egy rövid időszakot leszámítva sohasem vezettem, mert nem akartam tudatosítani, sok esetben történelmet rögzítenék. Így most már csak megbízhatatlan memóriámra hagyatkozhatom.
A fényképen középütt Te állsz, vidáman, gondtalanul. A jobb szélen Cservenka József, a kassai ipari egykori igazgatója, akit az 50-es évek elején bilincsben vittek el, mert bátran átvette a magyar osztályokat az ipariba, mivel a magyar általános iskolát még nem engedélyezték megnyitni. Hozzád is láthatatlan béklyók kötnek, melyekről sokáig nem vettem tudomást.Csak most, hogy távoztál és már nem tudsz válaszolni. Ezt nagyon fájlalom, de a felelősség kettőnk között oszlik meg. Életem részévé váltál. Akarva, akaratlanul. Távozásod mindezt fölkavarta bennem. Köszönöm! Nem mondom, hogy hiányozni fogsz. Ám vitatkozom Veled. Zavarban vagyok, mert felkavartad azt a múltat, amely megváltozhatatlan és pontosíthatatlan.Küszködtem Veled, hogy leírjam-e búcsúszavaimat, de a halottakról vagy igazat, vagy semmit. Igazat írtam? Én így ismertelek. Isten Veled!
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
