Május 23-án, pénteken izgatott gyerekzsivaj töltötte be a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara és Pedagógiai Kara tantermeit. A Katedra Polgári Társulás szervezői itt rendezték meg a Katedra …
Felvidék.ma
-
-
A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) szerint Szlovákiának joga van pénzügyi kártérítést követelni Ukrajnától. Ezért arra kéri Robert Fico (Smer-SD) szlovák kormányfőt, hogy az Európai Tanács soron következő ülésén …
-
Az Oszakai Világkiállítás nemcsak inspirál, hanem utakat is mutat, cselekvésre is ösztönöz – hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök szombaton a világkiállításon, megnyitva a magyar nemzeti napot. Az államfő …
-
A szólásszabadság és a demokratikus értékek védelméről szóló közös nyilatkozatot fogadtak el a Patrióták Európáért európai parlamenti képviselőcsoport tagjai athéni kihelyezett frakcióülésükön – tájékoztatta a Fidesz-KDNP európai parlamenti …
-
Júniustól életbe lép az 50 százalékos vám az Európai Unióból az Egyesült Államokba érkező áruk után a jelen állás szerint – jelentette ki Donald Trump elnök pénteken a …
-
Szerintem
Magyarország félreállításával próbálják benyomni az EU-ba Ukrajnát – Fico lenne az utolsó reményünk?
Ha valaki tíz évvel ezelőtt azt mondja, hogy Robert Fico valaha is Magyarország megmentésére siet – akár csak egy pohár langyos csapvízzel –, valószínűleg körberöhögtem volna, majd kértem …
-
Ha másban nem is, a közösségi média szabályozásában világelső lehet az Európai Unió: egy új javaslatnak köszönhetően ugyanis jelentősen korlátozhatják a gyerekek, fiatalok közösségimédia-használatát. Amint arról a Politico …
-
Kedd éjféltől a Szlovákia, Magyarország és Ausztria közötti határátkelők újra ellenőrzés nélkül lesznek átjárhatók a száj- és körömfájás betegség terjedésének megakadályozására hozott intézkedésekkel összefüggésben. Erről a pozsonyi rendőrség …
-
„Római püspökként egyik prioritásomnak tartom, hogy keresem a teljes és látható közösség helyreállítását mindazok között, akik ugyanazt a hitet vallják az Atyaistenben, a Fiúban és a Szentlélekben.” E …
-
Figyelemre méltó, sőt szívet melengető elemzés/vágyálom látott napvilágot a Magyar Nemzet hasábjain Felföldi Zoltán tollából. A szerző a szlovák–magyar történelmi kiegyezés nagyon is valós alapjaiból kiindulva eljut egy …