Dr. Horváth István Emléktúra megnevezéssel tartottak december 9-én előadással egybekötött túrát Ipolyságon. Horváth István tanárnak, gimnáziumi igazgatónak, régésznek az emlékét hűen őrzik a városban. November végén állítottak emléktáblát …
Múltidéző
-
-
A Fórum Kisebbségkutató Intézet által készített „Muszkaföldön“ című filmet a Komáromi Szalon rendezvénysorozat részeként mutatták be a közönségnek.
-
A Szent Korona ferde keresztjének valódi története a történelem homályába vész, éppen ezért legendák, találgatások táptalaja. Vannak, akik Ottó, bajor herceghez kötik a kereszt elferdülését, aki az Árpád-ház …
-
Irodalmi kapcsolatokkal foglalkozó munkáim I. kötetében (Dunaszerdahely, 2004) említettem, hogy Krúdy Gyulát, a XX. századi magyar széppróza nagymesterét is szoros szálak fűzték a mai Szlovákia területéhez.
-
A máig nagy tiszteletnek örvendő Gajdár Jenő, egykori kántortanító emléktábláját avatták fel a Nyitracsehi Alapiskola udvarán.
-
A felvidéki Hont megyéből indult Ipolyi Arnold jeles alakja volt a magyar egyház- és művelődéstörténetnek. A hajdani besztercebányai és nagyváradi püspök szellemi életünk sokoldalú képviselőjeként vált híres személyiséggé.
-
A Reviczky Társulás helytörténeti szakosztálya szervezésében december 1-jén PhDr. Vincze László, a lévai levéltár munkatársa tartott előadást Zachár Ádám egykori lévai esperes-plébánosról a lelkiatya születésének 133. évfordulóján. Zachár …
-
A Selmec-patak völgyében települt, nyelvhatár menti, zömmel katolikus lakosságú Egeg községnek gyönyörű középkori eredetű, gazdag berendezésű temploma, számos szakrális kisemléke s két temetője van.
-
A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának november 30-án nyílt kiállítása a német, magyar és szlovák otthonok rekonstrukcióiba ágyazva, autentikus dokumentumok, tárgyi emlékek és szemtanúk elbeszélései alapján veszi sorra a …
-
Királyfiai báró Jeszenák János nevét nem sokan ismerik, kivéve persze, akik behatóbban foglalkoznak a történelemmel. Tavaly, amikor október 6-án Horváth László tanár úr beszédében megemlítette az 1848/49-es szabadságharc …