A sikabonyi reptér újra megtelt élettel. Lovasok és sok érdeklődő látogat ki a mai napon megrendezésre kerülő VIII. Felvidéki Vágtára. A kapunyitást követően családi programok kezdődtek, így már …
kultúra
-
-
Művelő
Az érsekújvári Zmeták Ernő Galéria a művész itáliai utazásai által ihletett festményeit tárja a nagyközönség elé
A Zmeták Ernő Galéria csütörtökön megnyitotta a nagyközönség előtt Zmeták Ernő – Itáliai utazások című kiállítását. Mint ahogy arról a kiállítás kurátora, Helena Markusková beszámolt, a tárlat augusztus …
-
Az Esztergomi Várszínház már június végén elindította idei programját, s ezúttal is gazdag, sokszínű műsorválasztékkal kedveskedik a színházkedvelő közönségnek. Lesz zene, tánc, komolyzenei és könnyűzenei programok, valamint vendégszereplők. …
-
A Martosi Hagyományőrző Együttes a közelmúltban ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját a Rendezvényligetben. Az erre az alkalomra készült Martosi menyegző című alkotás óriási sikert aratott, amelyet a helyi Csemadok …
-
Megtartották Budapesten a Magyar Örökség 109. díjátadó ünnepségét. A Felvidékről ezúttal a hanvai Juhász Istvánt, a Nemzet Gazdásza példamutató közösségépítő munkásságát emelték ki. Juhász Istvánt a Magyar Örökség …
-
A Losonci Városi Múzeum folytatja érdeklődésre számot tartó, interaktív művelődési kiállításainak sorozatát a helyi zsinagóga helyiségeiben. Ezúttal a repüléssel kapcsolatos tárgyakat, dokumentumokat mutatják be a nagyközönségnek. Ugyanakkor a …
-
A világ tűzoltóinak legnagyobb baráti találkozóját, a XXIV. Nemzetközi Tűzoltó Csillagtúrát 2024. május 09–12. között – az Önkéntes Tűzoltózenekarok Fennmaradásáért Alapítvány támogatásával – Gyula városában rendezték. Az esemény …
-
Július első hétvégéjén nagyszabású kétnapos operettfesztiválra készülnek Barsbaracskán. A zene mindenkié, a zene nem ismer határokat, ugyanakkor összeköti a nemzeteket is. Tudják ezt a szervezők is, akik nemzetközi …
-
A nyugat-csehországi Karlovy Varyban péntek este ünnepélyes keretek között megnyílt az 58. nemzetközi filmfesztivál, Kelet-Európa egyetlen A-kategóriás nemzetközi filmszemléje. A július 6-ig tartó, ünnepélyes díjkiosztással végződő szemlén idén …
-
Szeretek kicsit előre dolgozni: nem ér meglepetés, ha más elfoglaltság miatt nem marad idő a megszokott sorozat ütemezésére. A kétszázadik cikk már elkészült, mikor rádöbbentem a kerek számra: …