Jövő hétfőn írhatják alá a magyar–ukrán határforgalmi megállapodást, új határátkelő nyílhat a két ország között – derült ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki Facebook-bejegyzéséből. Szijjártó Péter azt írta: …
Ukrajna
-
-
A szlovák kormány dolgozik az április 10-ére, Nagymihályba tervezett közös szlovák–ukrán kormányülés előkészítésén – mondta Robert Fico kormányfő a kétnapos brüsszeli EU-csúcs után. Megismételte, a szlovák hadsereg készleteiből …
-
Magyarország álláspontja eltér „a brüsszeli háborús héja” állásponttól, és úgy gondolja, hogy az orosz–ukrán háborúnak csak diplomáciai úton lehet véget vetni, amit egy fegyverszünettel kell megkezdeni – jelentette …
-
Az Európai Unió Külügyek Tanácsa 5 milliárd eurót (mintegy 1900 milliárd forint) különített el az Európai Békekeret keretében Ukrajna katonai támogatására – közölte az uniós tanács hétfőn. A …
-
Ferenc pápa az ukrajnai békés rendezésről szólva a Nyugathoz fordult, amely Ukrajnát eszközként használja fel céljai eléréséhez – jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő az ANSA olasz …
-
Kitekintő
Szijjártó Péter szerint mindent meg kell tenni a NATO és Oroszország közötti konfliktus elkerüléséért
Mindent meg kell tenni a NATO és Oroszország közötti konfliktus elkerüléséért – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Szijjártó Péter úgy fogalmazott: …
-
Az Európai Parlament keddi strasbourgi plenáris ülésén jóváhagyta a hétéves uniós költségvetés félidős felülvizsgálatát, benne az Ukrajnának szánt, 50 milliárd eurós, hosszú távú pénzügyi támogatást. Az uniós parlament …
-
Az Ukrajna támogatásával kapcsolatos véleménykülönbségek ellenére is van értelme és jövője a visegrádi együttműködésnek – jelentette ki Orbán Viktor kedden Prágában, a négy visegrádi ország kormányfőinek csúcstalálkozója után …
-
A V4-es kormányfők keddi, prágai csúcstalálkozójukon egyetértettek abban, hogy az Ukrajna elleni orosz agresszió a nemzetközi jog súlyos megsértése, és Ukrajnának segítségre van szüksége, amiben mind a négy …
-
Szlovákia és Ukrajna kormánya együttes ülést tart április 11-én Kelet-Szlovákiában – jelentette be Robert Fico (Smer-SD) miniszterelnök a visegrádi négyek (V4) miniszterelnökeinek prágai csúcstalálkozóján. A két kormány mindkét …