Rovatunk újabb írásában a kelet-szlovákiai nagyváros, Kassa történetét ismerteti Dócs András, egyetemista, „Kassa, a Felvidék vesztese” című dolgozatában.
Munkámban szülővárosomat, Szlovákia második legnagyobb városát, Kassát szeretném bemutatni. Ez a város mintegy nyolcszáz éves múltra tekint vissza, de írásos emlékek igazolják, hogy már sokkal korábban is létezett. Történelmi szerepe vitathatatlan, mint ahogy az is, hogy a történelmünk egyik leginkább hányattatott sorsú városa. Ennek következményeképpen tudható be, hogy napjainkra a Felvidék legerősebben asszimilált települése az összes eredetileg magyar ajkú város közül.
Bemutatásom során kitérek a város rövid történetére, történelmi jelentőségére, a kisebbség helyzetére és jövőképére, a város gazdasági, társadalmi és ipari szerepére.
A város elhelyezkedése, demográfiája
Kassa, Kelet-Szlovákia határ menti vonalán helyezkedik. A város a Kassai-katlanban fekszik, a Hernád- (Hornád) folyó széles völgyében, melyet nyugatról a Szlovák Érchegység nyúlványai, keletről a Szalánci-hegység határolnak. Előkelő az elhelyezkedése a szomszédos országok tekintetében is, 15km- re fekszik a magyar, 80-ra az ukrán és körülbelül 90km-re a lengyel határtól. A város központja 208 méter tengerszint feletti magasságban helyezkedik el. Lakosságának száma a legutóbbi, 2006-os népszámlálás alapján 235 ezer fő.
Kassa rövid története
Noha írott emlékeink nyolcszáz évre visszamenőleg vannak Kassáról, a legrégebbi forrásokból mégis nyilvánvaló, hogy ez a térség már korábban is lakott volt. Időszámításunk első századaiban a Hernád völgyébe germán népek vándoroltak, de a hunok emlékét őrző nyomokat is megtalálták. Északon a fehér horvátok telepedtek meg, később a szarmaták, majd az egész térség az avar birodalom része lett. Őket a türk-bolgárok, majd a magyarok követték, de velük egy időben kabar törzsek is érkeztek ide. A térség népéletének és kultúrájának alakulására hosszabb távon az itt letelepedett Bors és Aba nemzetség leszármazottjai hatottak. Kassát, a virágzó kis magyar települést a tatárok is feldúlták, ám az életképes, erős gyökereket ők sem tudták kiirtani. 1230-ban egy latin nyelvű birtoklevélben Kassa („villa Cassa”) már ismét szerepel. Létezésének ez a legrégibb fennmaradt írásos emléke.
A város jelentősebb eseményei
1374-ben Nagy Lajos király országgyűlést tartott itt, melyen a rendek elismerték a leányági örökösödést.
1441-ben sikertelenül ostromolta Perényi Miklós, majd I. Ulászló is. 1449-ben a város alatt verte meg Giskra cseh serege Székely Tamás magyar seregét, a csatában Székely is elesett. 1491-ben Albert lengyel herceg fél évig ostromolta eredménytelenül.
1526-ban a város behódolt I. Ferdinándnak, majd 1536-ban Szapolyai János foglalta el, de 1551-ben ismét Ferdinándé lett.
1604-ben Bocskai István szállta meg. Innen szólította fel a nemességet az alkotmány és a vallásszabadság védelmére. 1606. december 29-én itt halt meg Bocskai István fejedelem, és itt is temették el. Hívei úgy gondolták, hogy megmérgezték a fejedelmet.
1619. szeptember 5-én Bethlen Gábor foglalta el, innen adta ki kiáltványát. Egyúttal itt tartotta esküvőjét 1625. március 2-án Brandenburgi Katalinnal.
1644. január 18-án itt kiáltották ki a rendek I. Rákóczi Györgyöt Magyarország fejedelmévé. 1657-ben a jezsuiták főiskolát és nyomdát alapítottak itt. Az 1670-es években többször eredménytelenül ostromolták a kurucok. 1677. november 26-án a császáriak a lázadó várost elfoglalva a vezetőket kegyetlenül kivégezték.
A császáriak a várostól délre 1670 és 1676 között ötszögű citadellát építettek, melyet Thököly 1682-ben elfoglalt, majd 1685. október 25-én Caprara generális foglalta vissza.
Egyházi vonatkozásban Kassa 1596 és 1700 között az egri püspök székhelye volt. 1703-ban Rákóczinak hódolt, 1706-ban Rabutin sikertelenül ostromolta, végül 1711. április 27-én foglalták el a császáriak. 1713-ban lebontották a citadellát, nyoma sem maradt.
1788-ban itt jelent meg az első magyar nyelvű folyóirat, a Magyar Museum. 1802-től püspöki székhely. A városfalak a 18. század végétől 1856-ig fokozatosan lebontásra kerültek, csak a Hóhér-bástya és kisebb falszakaszok maradtak.
1848. december 8-án és 1849. január 4-én is a város közelében verte meg Schlick tábornok a magyar honvédsereget, amely a kassai ütközet néven vonult be a történelembe. 1849.február 15-én vonultak be a honvédek a városba, amit június 24-én az oroszok szálltak meg.
1906-ban épült meg Rákóczi rodostói házának másolata, a fejedelmet is ekkor temették el a dóm kriptájába.
Az 1910-es népszámlálási adatok alapján 44 211 lakosából 33 350 magyar, 6547 szlovák, 3189 német, 453 lengyel, 227 cseh és 210 ruszin volt.
1918-ban elfoglalták a csehek, amit 1919 nyarára már a magyar Vörös Hadsereg foglalta vissza. Ezt később a Ferdinand Vyx által kiadott jegyzék módosította.
1920. június 4-én trianoni békeszerződéssel hivatalosan is Csehszlovákiához került. Regionális központi szerepét Magyarországon Miskolc vette át.
1938-ban az első bécsi döntés értelmében visszakerült Magyarországhoz. 1941. június 26-án bombatámadás érte, melynek következtében Magyarország hadat üzent a Szovjetuniónak.
1944-ben foglalta el a szovjet hadsereg, ekkor újra Csehszlovákia része lett. 1945. április 4-én itt hirdette meg Beneš elnök a hírhedt kassai kormányprogramot, amelyet a felvidéki magyarság mind máig nehezményez és az utóbbi idők újból fellángoló problémája.
De ha már Kassánál tartunk, mindenképpen érdemes megemlíteni a napjainkig nagy visszhangot kiváltó kormányprogramot és Edvard Beneš elnöki dekrétumait, ugyanis ezek a Kassán napvilágot látott dekrétumok pecsételték meg a szlovákiai magyarság sorsát.
A kassai kormányprogram és a Beneš-dekrétumok
Moszkva 1943-tól támogatta Edvard Beneš háború utáni rendezési terveinek a csehszlovákiai németekre és magyarokra vonatkozó részét. A Németországgal és Magyarországgal háborúban álló Nagy-Britannia a csehszlovák-szovjet szerződés után szintén felkarolta a német kisebbségek eltávolítását szorgalmazó elképzelést.
Beneš Moszkván keresztül érkezett 1945. április 4-én Kassára, ahol másnap meghirdették a kassai kormányprogramot. Ennek VIII. pontja fejtette ki a tiszta szláv nemzetállam megteremtésének tervét: „A cseheknek és szlovákoknak a német és magyar kisebbséggel kapcsolatos szörnyűséges tapasztalatai a megújított Csehszlovákiát mély és végleges beavatkozásra kényszerítik.”
Alapelvként a kormányprogram a következőket jelölte meg:
1. az 1938 előtt is csehszlovák állampolgársággal rendelkező, lojális és hűséges német és magyar nemzetiségű polgárok büntetlenségét és állampolgárságuk visszaadását, az elmenekült antifasiszta németek és magyarok visszatérésének engedélyezését.
2. a többi német és magyar állampolgárságának megszüntetését és individuális elbírálását, a bűnösök megbüntetését, csehszlovák állampolgárságuk megvonását, és az ország területéről való kitiltását.
3. az 1938 után csehszlovák területre betelepültek azonnali kiutasítását.
Kollektív bűnösség:
Edvard Beneš, köztársasági elnök 1945. május 14. és 1945. október 27. között 143 dekrétumot bocsátott ki. Ezeket az 1945. október 28-án megalakult ideiglenes Csehszlovák Nemzetgyűlés 1946 márciusában, visszamenőleges hatállyal törvényerőre emelte. A 143 dekrétumból 13 vonatkozott közvetlenül a német és a magyar kisebbségre, s jó néhány további közvetve szintén tartalmazott olyan rendelkezéseket, amelyek összefüggtek a két kisebbség kollektív bűnösként való elmarasztalásával.
Az 1945. május 19-én kiadott 5. számú elnöki dekrétum „az elnyomás idején végrehajtott egyes vagyonjogi ügyletek érvénytelenségéről, továbbá a németek, a magyarok, az árulók és a kollaboránsok, valamint egyes szervezetek és intézetek vagyoni értékeinek állami kezeléséről” rendelkezett. A dekrétum 4. §-a kimondta: „Állami szempontból megbízhatatlannak kell tekinteni a) a német vagy magyar nemzetiségű személyeket, b) azokat a személyeket, akik a Csehszlovák Köztársaság állami szuverenitása, önállósága, egysége, demokratikus köztársasági államformája, biztonsága és védelme ellen irányuló tevékenységet fejtettek ki.”
Ugyanezen dekrétum azt is meghatározta, kit kell német vagy magyar nemzetiségűnek tekinteni.
Az 1930. évi népszámlálás nemzetiségi adatai alapján magukat a két kisebbséghez sorolók egésze mellett gyakorlatilag valamennyi két világháború között, a csehszlovák hatóságok által bejegyzett, s így legitim módon működött német és magyar politikai párt és szervezet (így például a parlamenti képviselettel rendelkező Egyesült Magyar Párt) tagságára is kiterjedt a szóban forgó dekrétumok hatálya.
A nemzeti kisebbségi csoportokat kollektív bűnösként kezelte a többi 12 elnöki rendelet is. Közülük a 12. számú dekrétum a németek, magyarok mezőgazdasági vagyonának elkobzásáról, a 16. számú pedig a náci, valamint a háborús bűnösök megbüntetéséről, a rendkívüli népbíróságok létrehozásáról intézkedett.
Ezek voltak azok a momentumok, előzmények, amelyek előre megpecsételték a szlovákiai magyarság sorsát. Innentől kezdve valóságos fogyatkozásra volt ítélve a magyar ajkú népesség. A kassai polgárok helyzete nehezebb volt, mint a többi magyarlakta település lakóinak, elvégre ők voltak legközelebb a tűzhöz. Másrészt azt tudni kell, hogy Kassa lakossága sokkal módosabb volt az országos átlagnál.
Ezt igazolta Márai Sándor is az „Egy polgár vallomásai” című könyvében. A XX. század elején Kassa egy háromszínű város volt, melyet egyenlő arányban magyarok, zsidók és svábok laktak. Kedvező földrajzi elhelyezkedését kihasználva, leginkább a kereskedelemre és a pénzügyi szektorra épített, ami meg is mutatkozott a város fejlettségén és arculatán. Komoly jelentősége volt Ungvár közelségének, ami szintén egy főleg kereskedelem által motivált város volt, a II. világháborúig a zsidóság fellegvára. A két város máig testvérvárosi kapcsolatokat ápol. Így joggal félthették a kassai magyarok a vagyonukat az állami konfiskálástól.
A 20. század második fele a szovjet megszállás utáni szocialista érában zajlott, így a város fejlődése kényszerűen letért a saját fejlődési pályájáról. A város további fejlődése onnantól kezdve a tervgazdálkodás sikerének függvényében változott.
Kassa ipara és gazdasága
Kassa a térség legfejlettebb városa. Ezt a pozíciót a Kelet-szlovákiai Vasműnek köszönheti a város. Az előző rendszerben még olyan állami nagyvállalatok működtek, mint a VSS, Východoslovenské Strojárne (Kelet Szlovákiai Gépgyár), a ZTS, Závody Ťažkého Strojárstva (Nehézgépipar).
A szocializmus idején Csehszlovákia a nehézipar országa lett. Olyan gyárak épültek, mint fegyvergyárak, tehergépkocsi, személygépkocsi gyárak, stb. Csehszlovákia büszkesége volt az előző érában, hogy az összes gépipari termék mintegy 75%-át nálunk gyártották. A Szovjetunió széthullása után viszont ezek a termékek már nem voltak gazdaságosak és versenyképesek a nyugati gépekkel szemben, így sorra be is zártak.
Kelet-Szlovákia gazdaságában a Kassai Vasmű meghatározó súllyal rendelkezik. A Vasműt 2000-ben a kormány eladta az amerikai U. S. Steel cégnek. A fénykorában 26 ezer dolgozót foglalkoztató vállalat a privatizáció idején 18 ezer embernek adott munkát.
A vasmű idő közben sajnos Pozsonyba tette át székhelyét, ami a kassai régió adóbevételének és régiófejlesztési képességének megcsappanásához vezetett. A privatizáció után folytatódott a munkaerő leépítése, az amerikai befektető a megígért helyi fejlesztésekkel szemben inkább a külföldi terjeszkedést részesítette előnybe. Egyetlen régiófejlesztési tevékenysége a kassai Steel Arena megépítése volt, ami egy amerikai mintára megtertvezett multifunkcionális létesítmény, ami Közép-Európa legmodernebb stadionja, jelenleg a kassai jégkorongcsapat, a HC Košice használja.
Az utóbbi időkben több külföldi nagyvállalat helyezte ki Kassára a gyárrészlegét. A közelmúlt nagyobb invesztíciója, a várostól 15 km-re létesített ipari park volt Kenyhecen, ahol folyamatosan bővül az új gyáregységek száma. Mindezek mellett jelentős a szolgáltatások és a bank szektor szerepe.
Összegezve a város gazdaságát, infrastruktúráját levonható a következtetés, Kassa jó úton halad az európai szintű gazdasági légkör megteremtéséhez, az európai integrációhoz.
A kassai magyarság helyzete
A magyar lakosság aránya a 2001-es népszámlálás szerint Kelet-Szlovákiában, Rozsnyó járásban a legmagasabb, 30,6 százalék, tőketerebesi járásban 29,3 százalék, a kassai kerületben 11,2 százalék és Kassán 3-4 százalék.
Gyakran találkozom elmarasztaló ítéletekkel a kassai magyarságot illetően. A kassai magyarokat többen megalkuvóknak és gyengének tartják, pont az erős asszimiláció miatt. Legtöbben abból indulnak ki, hogy a századforduló elejéhez képest milyen radikálisan megcsappant a magyar ajkú lakosság száma a „köpönyegforgató” városban. Nem szabad viszont megfeledkezni egy nagyon jelentős tényről. A szocializmus becsengetése után erős iparosítási hullám kezdődött, ami egyúttal jó asszimilációs projektnek is bizonyult. Ahogy korábban említettem, több nehézipari központot is létesítettek Kassán, ami rendkívül megnövelte a munkakínálatot.
A 60-70-es években tömegével özönlöttek be a környék szlováklakta falvaiból és városaiból a munkások, akik később le is telepedtek. Ezzel egy időben, nyitották meg az ország legnívósabb műszaki egyetemét és gépészeti technikumait, ahová több száz kilométeres távolságból is jöttek a diákok, zömmel szlovák ajkúak, akik később ugyancsak Kassán telepedtek le. Országos viszonylatban itt történt a legerősebb iparosítás. Ez igazolja, hogy az asszimiláció legkiválóbb eszköze egy adott térségben az életszínvonal gyors emelkedése. Ennek lett áldozata a kassai magyarság, akik egy évtized alatt elenyésző kisebbséggé zsugorodtak a lakosságát megsokszorozódó városban. Ez adott szabad utat a szlovákság felülkerekedésének.
A kassai „reszlovakizáció” nem volt agresszív, vagy erőszakos, csak taktikus, és alaposan megfontolt. Innentől kezdve nem lehet csodálkozni a magyarok fogyatkozásán. Minden nemzedék egy része hajlandó megválni a nemzetiségétől, vallásától, és ez a szlovákosítás eszköze. A csallóközi magyarok csak most jutottak el erre a pontra. Most kezdik igazán furcsállni, hogy honnan ez a sok csallóközi szlovák. Az iskolákban is egyre többen beszélnek szlovákul, és az utcákon is egyre gyakoribb jelenség. Ez is a fejlődésnek köszönhető, Pozsony közelségének. Az új kor divatja szerint az emberek java a fővárosban látja a legjobb lehetőségeket, és így tömegesen az annak közelében fekvő magyarlakta falvakban, városokban telepednek le.
Ma még sokan kételkednek benne, de ötven év múlva valószínűleg Komárom is Kassa nyomdokaiba lép majd. Mert hiába a határ közelsége, ma már a komáromi gyerekek félelmetesen nagy része szlovák általános iskolába jár és a szüleivel is szlovákul beszél.
Mindezeket mérlegelve, kiállok a kassai magyarság mellett, mert korlátozott lehetőségeik dacára a mai magyar közösség, kicsi, de roppant erős közösség. A népszámlálások szerint mintegy nyolcezren vallják magukat magyarnak. Ez a létszám mégis elegendő ahhoz, hogy magyar óvoda, általános iskola, gimnázium és szakközépiskola működhessen a városban már hosszú idők óta. Valamint a magyar sziget kellős közepén lévő Komárom után csak Kassa büszkélkedhet vele, hogy saját működő színháza van a túlnyomóan szlovákoktól ölelt városban. Továbbá az egyetlen református templom is a magyar gyülekezeté, amely már többször ki volt téve a szlovák reformátusok kisajátítási törekvéseinek.
Ez köszönhető a kassai magyarság azon felismerésének is, mely szerint szlovákiai kisebbségként csak úgy lehet megmaradni, ha kooperációs alapon megtanulunk együttműködni a többségi nemzettel, és nem a provokáció és a támadás politikáját választjuk. így elkerülhetővé válnak a magyarverések, az emlékművek megrongálásai és a magyar intézmények manipulatív leépítései. Sokak szemében ez a megalkuvás, pedig ezt a kassai magyarság csak a saját fennmaradása érdekében teszi, mert Márai városa nem megalkuvó, csak egyszerűen a Felvidék vesztese.
Dócs András
