Egy képzőművészeti kiállítás megnyitóján hangzott el baráti társaságban, hogy ha valaki a Híd nevű párt emblémáját megfordítja, akkor sokkal találóbb az üzenete: olyan mint egy vályú.
És valóban, jó szeme van a poén kitalálójának, mert egyelőre szinte csak olyanok arcát, nevét köthetjük az új párt alapításához, akiknek Bugár Béla elnöksége idején jól ment, mert közel voltak a vályúhoz.
Ilyen annak a törpepártnak az elnöke és néhány szervező embere, akik minden bizonnyal a politikai süllyesztőbe kerültek volna, ha nem alakul meg az MKP.
Vagy akit egyenesen miniszternek hívtak a pártba, hogy aztán kiderüljön róla, milyen jó szervező, a saját járásában sikerült az MKP-hoz tartozó sok közéleti személyt lecserélni a saját vállalkozása beszállítóira, hogy aztán teljes anyagi függőségben legyen tőle az MKP járási struktúrája, sőt a szomszédos járásoké is.
És folytathatnám a sort a nagymihályi járás leggazdagabb polgármesterével, aki néhány éve még művirágot gyártott a saját kis garázsában, aztán komája lett Bugár Bélának és kinyújtott keze több nyugat-szlovákiai befolyásos vállalkozónak. Neki is sikerült elhallgattatnia maga körül a közéletben korábban őszinte odaadással tevékenykedőket.
Néhány pozsonyi fiatal nevét sajnálattal olvastam, érthetetlen, hogyan hihetik, hogy ott a helyük. Nem Mede Vencelre gondolok, mert ő megérdemli, hogy Simon Zsolttal és Bugár Bélával egy pártban legyen, bizonyára ugyanolyan jól szót ért majd velük, mint az MKP-ban, amikor kölcsönös bírósági feljelentgetésig fajult Mede és Simon kapcsolata. Komáromban, a Bugár Bélát leváltó kongresszus küldöttei közt pedig Mede minden erőt bevetve gyűjtötte Bugár ellen a szavazatokat. Most közösen hidat vernek, hídfő nélkül.
De azért ne csak az egyik oldalt lássuk. Minél többször hallom, hogy az MKP nem fog koalíciót kötni a Híddal, annál inkább valóságosnak tűnik az a lehetőség, hogy már a megyei választásokkor lesznek olyan járások, ahol együtt fognak működni MKP-sok és egykori MKP-sok.
Mert azt is borítékolni lehet, hogy nem azokkal lesz több bajunk, akik nyíltan vállalták, hogy átállnak az új pártba, hanem azokkal, akik maradnak az MKP-ban téglának, hogy belülről segítsék a Hidat.
A Híd honlapján egyelőre a szervezők nevei, telefonszámok, elektronikus levélcímek találhatók, program még nem. Hacsak a néhány jelszót nem gondolják annak. Egyébként a megnyitásakor automatikusan szlovák nyelven szólítanak meg, hogy klikkeléssel támogathatom a kezdeményezésüket. De immár gondosan, szó szerint lefordították magyar nyelvre is, jó hogy az MKP elnöke figyelmeztette őket, nem illik mást mondani a szlovákoknak és mást a magyaroknak.
Az „együttműködés pártjának” sokszor hangoztatott nyitása a szlovákok felé a június 14-i meghívóval félresikerült, és a köztársasági elnök inaugurációjával kapcsolatos döntése is zavaros volt. Mert hogy is van az, hogy a szlovákokkal állítólag háborúzni akaró Csáky mégis csak elment a Gašparovič beiktatásának hivatalos aktusára, sőt Iveta Radičová is kötelességének érezte, ehhez képest Bugár Béla és társai Mečiarral együtt tüntetőleg távol maradtak?
Ezután talán világos, hogy környezetemben sokunk számára nem úgy vetődik fel a kérdés, hogy belépjünk-e az új pártba? Inkább az a dilemmánk, hogy az egyik oldalon van az MKP, amelyet Bugár Bélának sikerült teljesen a saját képére formálni, a másik oldalon a Vályú, amihez soha nem lesz közünk. A kérdés: hova álljanak a belgák?
Egyelőre sajnos Csáky Pál is azzal tölti az időt, hogy meggyőzze a világot: nem változott semmi az MKP-ban 2007 óta, az elnökcserével. A vasárnapi televíziós interjúban többször elárulta, hogy az a néhány határozottnak tűnő nyilatkozat a részéről (mert lépésről, intézkedésekről nem beszélhetünk, minden a kommunikációról szól egyelőre), alulról jövő nyomásra hangzott el. Például, hogy annak ténynek a felismerése sem tőle ered, hogy a tárgyalásokat csak addig lehet folytatni, amíg az egyik partner sem alázza porig a másikat. Csáky büszke arra, hogy jól tűrte a megalázást, és folyamatosan azoknak tett gesztusokat, akikről lerítt az együttműködés határozott elutasítása. A másik ilyen döntés, hogy az országos tanács felszólította a pártot elhagyó parlamenti képviselőket, adják vissza a mandátumukat. Csáky azonban inkább elkerülte volna ezt, legalábbis ez derült ki a televíziós beszélgetésből. Mindenki számára világos, hogy nem mondanak le képviselői kiváltságaikról, az OT határozata arról szólt, legalább legyen egyértelmű, mi lenne a tisztességes lépés.
Azt is lehetetlen értelmezni, miért „esküdözött” Csáky Pál a riporternőnek, hogy Duraynak az MKP-ban semmi befolyása nincs „mert az MKP elnökségében normális emberek vannak”. Tájékozatlan szlovákokat és magyarokat is sikeresen lehet Durayval ijesztgetni, hiszen ez folyik már 40 éve, de hogy ennek a provokációnak még az MKP elnöke is bedől?
Berényi József ugyanebben az időben egy magyar portálnak már finomította az álláspontot, szerinte minden politikus próbál a pártjában befolyásra szert tenni, még ő is.
Hozzátehetjük: A szlovákiai magyar közösségnek az az érdeke, hogy a politikus társai hallgassanak Durayra, fogadják meg a tanácsát, és ne örüljenek, hogy az MKP megalakulásakor nem akart jobban az előtérbe kerülni. Mert világos, hogy akkor ma több eredményt mutatna fel az MKP. Ha Duray nem tartotta volna folyamatosan az MKP egységét, és abban néhány fiatalabb – ám tájékozatlan, tapasztalatlan – politikusocska könnyen megszerzett pozícióját szem előtt, akkor nem itt tartanánk. Nekik Durayra akkor van szükségük, amikor már teljes a zűrzavar, és maguktól nem akarnak megoldódni a problémák.
Az MKP-n belüli kapcsolatokról az is sokat elárul, hogy mindez Duray számára egy igencsak embert próbáló időszakban hangzik el, amikor közeledik az SNS kontra Duray per feljebbviteli tárgyalása, a kerületi bíróságon, június 18-án. Másfél évvel ezelőtt volt az elsőfokú bírósági per, amit az SNS nyert meg. Politikustársai akkor nem szólaltak meg, talán majd most … Ha valami csoda folytán a szlovák „független” bíróság Duray Miklós javára dönt.
Felvidék Ma