A mai lapokban is (Szabad Újság, Új Szó) megjelenik az MKP közlönye, a Hírvivő, melynek bevezetőjében Csáky Pál elnök írása olvasható – mely a november 14-i megyei választások és a szombati MKP-kongresszus alkalmából írt. A lapban bemutatkozik az MKP valamennyi megyei jelöltje is.
Az élet már csak ilyen: nem enged számunkra huzamosabb nyugalmat. Tavasszal az elnökválasztást állította elénk kihívásul, s mi mintaszerűen megálltuk a helyünket. Utána az európai parlamenti választások következtek. A közvélemény-kutató ügynökségek és a média egy része azt próbálták belénk szuggerálni, hogy nincs esélyünk a sikerre. 6-7 százalékos eredményt jósoltak, azt próbálták meg elhinteni az emberek között, hogy az MKP nem képes mobilizálni támogatóit, örülhet, ha egy képviselőt képes lesz bejuttatni az Európai Parlamentbe. Az eredmény közismert, közel 12 százalékos támogatottsággal, az öt évvel ezelőttinél több elért szavazattal jutott be a két képviselőnk az Európai Parlamentbe. Ráadásul olyan kampányt sikerült megvalósítanunk, amelynek egyéb közösségi hozadéka is volt. Rendezvényeinken öszszesen mintegy ötvenezer polgár vett részt, s csodálatos volt ezen együttlétek légköre. Az emberek jókedvűek voltak, a rendezvények hangulata emelkedett: jó volt magyarként együtt lenni, jó volt örülni egymásnak, jó volt szurkolni képviselőjelöltjeinknek. A finálét sem rontottuk el: a választási eredmény önmagáért beszél.
S még mielőtt kifújtuk volna magunkat, s készültünk volna az újabb megmérettetésre, volt társaink okoztak problémákat. Ok és figyelmeztetés nélkül elhagyták a bástyát, amely magyar közösségünk védelmének leghatékonyabb pillére. Olyat tettek, amit 1990 óta magyar politikus nem tett meg ebben az országban: elhagyták a zászlót, ignorálták választóinkat. Erre a helyzetre is reagálnunk kellett: Érsekújvárba soron kívül kellett nagygyűlést összehívnunk, amelyen meg kellett beszélnünk közös dolgainkat. Impozáns, felemelő találkozó volt, ahol tagságunk két és félezer képviselője jelenlétével, reakcióival fejezte ki hűségét, odaadását ügyünk, zászlónk iránt.
Még le se törölhettük a port a cipőnkről, a szerencsétlen kormánykoalíció ránk erőszakolta a nyelvtörvényt. Próbáltuk ezt a lépést tárgyalásokkal megelőzni, nem volt rá fogadókészség. A kormánykoalíció botorsága miatt így újabb konfliktus keletkezett, amelynek szerves következménye volt a buta törvénnyel szembeni tiltakozás. A nyáron nagyon érződött, hogy az emberekben nő az elégedetlenség. Érződött, hogy fórumot követelnek, ahol kritikájukat kinyilváníthatják. Az MKP vezetésének, ha szinkronban akart maradni választóival és a szlovákiai magyar társadalom túlnyomó többségének akaratával, meg kellett szerveznie a dunaszerdahelyi nagygyűlést. Akkor is, ha egy ilyen összejövetelnek komoly kockázatai voltak. A Sólyom-látogatás augusztus 21-ei elutasítása után azonban biztosak voltunk benne, hogy helyesen cselekszünk. Akkorra mindenkiben megért a gondolat: szabad emberek, igazi demokraták ilyen helyzetben nem hallgathatnak. Akkor ért meg bennünk a szerdahelyi nagygyűlés igazi mottója is: Elég volt! Elég a primitivizmusból, a durva magyarellenességből. Mi nem szolganép vagyunk, velünk így nem lehet viselkedni.
Veszteség lett volna, ha kétezer ember jön el. A szlovák nacionalisták a szemünkbe nevettek volna. Baj lett volna az is, ha provokátorok vagy felelőtlen egyének ellenünk fordították volna a rendezvényt.
Hála Istennek, nem ez történt. Aki ott volt, megerősítheti: 1990 óta olyan erős közösségi élményt, az összetartozás oly elemi erejű megnyilvánulását nem éltük meg, mint most Dunaszerdahelyen. Aki legalább ízelítőt szeretne kapni hangulatból és tartalomból, honlapunk segítségével megteheti azt. Ha bárki azt kérdezné, de mi volt ennek a hozadéka, elmondom: egyelőre nem alkalmazzák a törvényt, nem büntetnek. (A sors szomorú pikantériája, hogy néhány polgármester, vállalkozó, rendezvényszervező s néhány volt MKP-s politikus-kollégánk is elébe megy az eseményeknek, s maguk kezdték el túllihegni a törvényt, ott és akkor is szlovákul beszélve, ahol arra semmi ok. Ez nem jó, ez önmagunk rontása!)
Az EBESZ főbiztosa óvatosan bár, de kimondta: nem jó a törvény. Ám a legnagyobb győzelem mégiscsak az, hogy nemzetközi nyomásra maga a szlovák kormány kért európai normakontrollt a törvény ügyében az Európa legjobb jogászait felsorakoztató Velencei Bizottságtól. Ők pedig nem csupán a törvény végrehajtását fogják figyelemmel kísérni, mint az EBESZ, hanem a törvény tartalmát összevetik Szlovákia nemzetközi kötelezettségeivel. S ha csak annyit fognak kimondani, amennyit eddig az Európa Tanács kimondott, már az is a törvény legalább részleges megváltoztatását, s a mi nyelvi jogaink bővülését eredményezheti.
Mindezt minek köszönhetjük? Fontos, hogy mellénk állt a demokratikus világ, mellénk a nyelvészek, mellénk a világ magyarsága. Kiemelkedően fontos volt Szili Katalin személyes szerepvállalása és az ötpárti magyarországi támogatás. Fontos, hogy a magyar kormány szakértői is olyan elkötelezetten tegyék a dolgukat, mint azt a legutóbbi pozsonyi vegyes bizottsági tárgyaláson tették.
Ám a legfontosabb az érintettek kiállása volt Dunaszerdahelyen. A képek, a felvételek bejárták a világsajtót, megjelentek az összes diplomáciai jelentésben. 10-12 ezer ember demokratikus akaratkinyilvánítását nem lehet ignorálni az EU-ban sem. Azt sem rejtjük persze véka alá, hogy a nyelvtörvénnyel szembeni aktivitásainkat folytatni fogjuk. Ezt a törvényt mi ebben a formában soha nem fogjuk elfogadni. Hiába ideges Fico miniszterelnök, Gašparovič elnök vagy Madarič miniszter, a problémát ők okozták. Ha Fico betartotta volna 2006-os ígéretét, hogy kisebbségi ügyekben érintetlen marad a status quo, most teljesen más viszonyok uralkodhatnának ebben az országban. Ő vette be azonban kormányába a Szlovák Nemzeti Pártot, ő ácsolt ezzel a lépésével piedesztált Slota alá. Mi viszont nem azért csináltuk végig az elmúlt 20 évet, hogy egy kommunisztikus diktatúra után egy nacionalista diktatúra igájába hajtsuk a fejünket. Aki úgy gondolta, hogy az ilyen békákat lenyeljük, nagyot téved, nem ismer bennünket: a mi több mint ezer éves történelmünk itt, a Kárpát-medencében nem erről szól. Minket nem tudott megtörni sem a tatár, sem a német, sem a török, sem a szovjet. Miért éppen Slota vagy Fico előtt hajtanánk fejet?
***
Nos, itt tartunk most. Lassan a célegyenesbe fordulunk, az elkövetkezendő 14 hónapban még háromszor kell megmutatnunk erőnket a választási urnáknál. Mind a három alkalommal komoly a tét, mind a három alkalommal az életünkkel kapcsolatos testközeli döntések befolyásolásáról van szó.
Tudjuk, sokan közülünk nem a legjobb lelki kondíciókban vágnak neki ezeknek az akadályoknak. Tudjuk, hogy sok emberben ott van a gazdasági-szociális helyzet generálta kétely, mások kiégtek, érdeklődés nélkül néznek a világra. Ismét másokat lefaragott az asszimiláció, a különböző ígérgetések hazug hatásai. Több helyütt ez ellenünk felállt szlovák nemzeti fal bizonytalanít el néhányakat. Sok helyen pedig volt kollégáink jönnek szembe velünk.
Nekünk nem marad más, mint újra és újra helytállni. A történelem arról szól, hogy aki elpuhul vagy feladja, elvész. Minden kétely és probléma ellenére ott a helyünk a választási helyiségekben november 14-én is. S a mieinket kell támogatnunk, a szlovákiai magyarság egyetlen hűséges, megbízható csapatát. Arra kell kérnünk az embereket, hogy ne csemegézzenek a felkínált jelöltek közül. Nem hiszem, hogy sokan vannak, akik úgy gondolják, hogy a velünk konkuráló szlovák pártok képviselői majd éppen a mi érdekeinket fogják képviselni. Az MKP-ból kivált jelöltek megbízhatósága is kérdéses: kilépésükkel éppen azt mutatták meg, hogy saját érdekük fontosabb, mint a közösségi érdek. Ugyenez mondható el az ún. független jelöltekről is: mitől lennének függetlenek? Sajnos, inkább az önös érdekek képviselőit sejthetjük bennük is.
Az MKP képviselői mind az öt megyében, ahol érintettek vagyunk, odaállnak az emberek elé, és tisztességesen elszámolnak tevékenységükkel az éppen lezáruló időszak vonatkozásában. S mindenütt csapatként fognak kampányolni, nem kizárólag önmagukért, sehol sem csupán a saját nevükben, a saját érdekükben. Ezzel is különbözni fognak az összes többi jelölttől: még a magyar nevűektől is, akiket velünk szemben indítanak mások. Nem hibátlan párt az MKP, tudjuk, de egy vonatkozása megkérdőjelezhetetlen: a szlovákiai magyarság egyetlen megbízható, kipróbált csapata – s az is marad. S erős marad, ha választóink is úgy akarják.
Újabb kemény küzdelembe indulunk, mert ezt kéri tőlünk a sors, ezt diktálja az élet. A küzdelmet nem adjuk fel, a szebb jövőbe vetett hitünket nem adjuk el. Akkor sem, ha pénz, hatalom, árulás, nemzeti fal vagy primitív hazugságok sorakoznak fel ellenünk. Akkor sem, ha a legtöbb régiónkban két tűz között vagyunk, ha volt kollégáink és az úgymond függetlenek jönnek velünk szemben az egyik oldalon, a másik oldalon pedig a szlovák nemzeti összefogás nevet a szemünkbe.
Tudjuk, hogy nem sokban bízhatunk, de reméljük, hogy eddigi leghűségesebb támfalunk velünk marad: választóink bizalma és elkötelezettsége. Tudjuk, ha sikeresek leszünk, sikerünk közös lesz. Reméljük, a szlovákiai magyarok továbbra is a szívükre és az eszükre hallgatnak majd, s nem hagyják magukat elcsábítani álságos szirénhangoktól. A választófülke magányában csak a lelkiismeretük lesz velük.
Együtt mondunk nemet a magyarellenességre, együtt mondunk nemet azoknak, akik csak a saját egyéni és csoportérdekeik érvényesítése miatt kérik szavazatainkat, s utána elárulnak bennünket. Az MKP a hűséges társ, az MKP soha nem árulja el választóit. Ezért állunk ki most is mellette.
CSÁKY PÁL
