Robert Fico csalódott, mert nem Szlovákiában, hanem Szlovéniában lesz az Európai Energiaszabályozói Együttműködési Ügynökség székhelye. De nem csak csalódott, hanem – íme egy újabb epitheton ornans – arcátlan is, jó szlovák politikai-diplomáciai szokáshoz híven.
Tessék hát megkérdezni, hogy mi is volt e döntés oka. Minthogy a diplomácia egy taszítóan hazug és álszent műfaj, nyilván mosolygós, semmitmondó válaszon kívül aligha kaphat mást. Azt azonban mindenünnen hallani lehet, hogy tán a magyarokhoz fűződő különleges viszony, az európai szellem által áthatott nyelvtörvény, vagy a magyar köztársasági elnököt Komáromban ért baráti fogadtatás (satöbbi, satöbbi, satöbbi…) áll a döntés hátterében.
De ha már a megszegett ígéreteknél tartunk: vajon ki lehetett az a szlovák miniszterelnök (nem nehéz kitalálni, nem volt olyan sok az ország „történelme” során), aki bizonyos nemzetiségi status quo fenntartását ígérte a hatalomra jutásakor? És ki az, aki ezt a nemzetiségi status quo-t – ami persze eleve egy ostoba fogalom, de itt ennyire futja csak – lépten-nyomon felrúgta, megsértette? Ki az, aki az ország valós problémáit elleplezendő folyamatosan a magyar kérdésre tereli a figyelmet és az őslakos magyar közösségbe való rugdosással szerez jópontokat a hozzá hasonló értelmi színvonalon vegetáló plebsznél?
A minimum az, hogy Magyarország a világon semmit nem támogat, amit ennek az agresszív törpeállamnak a kormánya el akar érni. Csakis a teljes kiközösítés lehet a megfelelő válasz az olyan politikára, amely nyilvánvalóan ellentétes a legalapvetőbb emberi tisztességesség, erkölcs és jog normáival. Márpedig Fico politikája éppen ilyen
És végül: az, hogy a Fico által nyújtott kezet egyáltalán még elfogadják, korunk dekadenciáját, erkölcsi nívójának alacsony mivoltát bizonyítják. Régen a Fico-féléket legfeljebb ha kocsihajtónak alkalmazták volna a ma vele kezet rázók elődei. Boldog, régi szép idők…
Szűcs Dániel, Felvidék Ma
