Ma van Kodály Zoltán születésnek 128. évfordulója. A Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága az alkalmat kihasználva fordul minden szlovákiai magyar pedagógushoz, iskolaigazgatóhoz és a fenntartó községek, városok polgármestereihez: Alapítsanak minden felvidéki magyar alap-, közép-, és főiskolán énekkarokat! A Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága ez év november 13-án ünnepelte megalakulásának 20. évfordulóját. A jubileum jó alkalom volt arra, hogy mérlegre tegyük közösségünk, a felvidéki magyar zenei élet jelenlegi eredményeit, értékeit és jövőjét. Míg örvendetes tényként konstatáltuk, hogy a kórusmuzsika mellett fejlődésnek indult a hangszeres zene, kiváló fiatal szlovákiai magyar zenészek nevelődnek, addig szívszorítóan aggaszt bennünket a gyermek- és ifjúsági kórusok számának elapadása. Az 1950-es évek szintjére estünk vissza! Míg 1989-ben 72 gyermek- és ifjúsági kórus fejtet ki aktív tevékenységet (beleértve az alsó tagozatokon működő kicsinyek kórusát is), addig ma ez a szám a 35-öt sem éri el.
Éppen Kodály Zoltánnak köszönhetően, a 60-as évek elején indult fejlődésnek ez a mozgalom. Az ő pedagógia értékelésének köszönhetően jöttünk rá mi, akkori pedagógusok, hogy a karéneklés a leghatásosabb eszköze a közösségért felelősséget vállalni akaró és tudó emberpalánták nevelésének. Hiszen ezeken az órákon a klasszikus lovagi nevelés szellemiségéhez jutnak: „Egy mindenkiért, mindenki egyért!” A karéneklés hiánya – Kodály értékelése szerint – önző, csak magának élő embersokadalommal gyarapítja az országot. Tanúi lehetünk ennek a ténynek a mai szlovák társadalom állagában is, de főleg a szlovákiai magyar közösségben. Ezerszámra hagyják el az iskolát a közösségüket (sokszor szüleiket is) megtagadó, csak az anyagi értéket hajszoló „emberkék”, akiket enyhe jelzővel is csak „szakbarbárnak” nevezhetünk. Társadalmunkból hiányzik az alázat, hiányzik a felelősség és a hovatartozás tudata! Összegezve: hiányzik a nevelés! Lehet, hogy oktatni már tudunk, de nevelni elfelejtettünk. Adjuk vissza pedagógusaink kezébe a közös éneklés örömét, azt az eszközt – amely Kodály Zoltánnal bizonyítottan – visszaadja a közösségi felelősség fontosságát és súlyát az iskoláinkon! Nem beszélve az éneklésnek a gyermek egészségre gyakorolt pótolhatatlan pozitív hatásáról, amelyről neves zeneszerzőnk gyakran írt pedagógiai elemzéseiben.
Kérem, aki fontosnak tartja „a magyar Felvidéken” az ép testben ép lélekkel rendelkező magyar ifjúságot, a művelt és közösségéért felelős jövő nemzedéket, csatlakozzon a felhívásunkhoz: Létesítsünk minden magyar tannyelvű alap- és középiskolában, illetve főiskolán énekkarokat!
A Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága nevében:
Debrődi D. Géza, Stirber Lajos és Kazán József
Felvidék Ma
