A közös agrárpolitika, közismert rövidítéssel KAP, az Európai Unió folyamatosan változó szabályrendszere, mely a közösség vidékpolitikájának, agrártermelésének és élelmiszer-biztonságának alapvetését is jelenti.
Nem véletlen, hogy ez az a szakterület, amely a legnagyobb vitákat eredményezi minden tervezési időszakban, ha meg akarja találni a jó válaszokat a kihívásokra.
A legutóbbi EU-bővítésekkor megreformálták ugyan a közös agrárpolitikát, de sem 2004-ben, sem 2007-ben nem hoztak létre azonos feltételeket az ún. régi és az ún. új tagállamok agráriumának működtetése számára. Uniós forrásból kevesebbet kaptak az újonnan belépők. Igaz, nemzeti támogatásként engedélyezték számukra a különbözet kiegyenlítését, ám erre csak akkor nyílhatott mód, ha a tagállam nemzeti forrásai elbírták. A tizenkettek agrártermelése és élelmiszer-ipara így eleve rosszabb helyzetbe került a tizenötökénél. Ilyen körülmények között az EU-nak újra meg kell fogalmaznia a választ a két alapvető kérdésre; jelesül arra, hogy hogyan lehet az agrárium támogatására fordítható forrásokat igazságosan elosztani, illetve hogy garantálnia kell-e az EU-nak a gazdák méltányos jövedelmét.
Mivel a második világháborút követően súlyos élelmiszer-hiány lépett fel, az 1957-ben aláírt Római Szerződésben az agrárpolitika – mint közösségi politika – meghatározó szerepet kapott. A tagállamok az élelmiszer-hiány kivédése érdekében döntöttek a mezőgazdasági piacok közös megszervezéséről. Az agrárpolitika a múlt század 60-as, 70-es éveiben sikeres volt. A mezőgazdasági termékek ára viszonylag alacsony szinten mozgott, a gazdák – hogy jövedelmezőségük fennmaradjon, modernizálni és fejleszteni tudjanak – jelentős kedvezményeket és közösségi támogatást kaptak, elsősorban a megtermelt áru felvásárlási árán keresztül. Az EK akkori közös agrárpolitikája eredményeként intenzívvé vált a gazdálkodás, viszont bizonyos teremékekből túlkínálat alakult ki, melyet a 80-as években vissza kellett fogni. Mivel az agrárpolitika fenntartása egyre több pénzt vitt el a közös kasszából, 1988-ban meghatározták a mezőgazdasági kiadásokra fordítható támogatások felső határát.
Az elkövetkező években új elvek alapján osztották szét a támogatásokat. Csökkentek az ártámogatások, a gazdák a megtermelt mennyiségtől függetlenül közvetlen jövedelemtámogatásban részesültek, elsősorban a megművelt terület nagysága alapján. Az Agenda 2000 nevű programcsomag pedig újabb változást hozott a közös agrárpolitikában, céljai között megjelent a vidékfejlesztés és az agrárkiadások felső határának lefaragása. 2003-ban az ártámogatások tovább csökkentek a jövedelemtámogatások javára. Ma az EU támogatáspolitikája ott tart, hogy az élelmiszer-termeléssel foglalkozó gazdáinak a jövedelme nagymértékben csökkent, sok helyen már ráfizetésessé vált, s közben a környezetfenntartó gazdálkodás és a vidékfejlesztés vált jövedelmezővé.
2010-ben az Európai Bizottság nyilvános vitát indított a KAP, a közös agrárpolitika reformjával kapcsolatban, s ehhez több mint 6000 javaslat érkezett. A hozzászólók döntő többsége egyhangúlag azt támogatta, hogy a KAP maradjon meg két pillér köré szerveződő, erős közös politikának. A tagállamok kiálltak az alábbi stratégiai célok mellett:
– az élelmiszer-termelési kapacitást tartósan meg kell őrizni az EU egész területén, az európai polgárok élelmiszer-ellátásának hosszú távú biztosítása érdekében;
– biztosítani kell a gazdálkodó közösségek támogatását, hogy a fenntartható termelés kritériumainak megfelelően – a környezetvédelmi, vízügyi, állat-egészségügyi, valamint közegészségügyi célkitűzésekkel összhangban – minőségi, jó ár-érték arányú, változatos élelmiszerrel lássák el az európai lakosságot;
– biztosítani kell a vidéki közösségek életképességének fenntartását, számukra a mezőgazdasági termelés a helyi foglalkoztatást elősegítő, fontos gazdasági tevékenység, amely gazdasági, társadalmi, környezeti és területi haszonnal is jár.
Május 25-én az Európai Parlament mezőgazdasági szakbizottsága nagy többséggel szavazta meg azt a jelentést, amely szerint az agrárreform keretében a környezetvédelemre és az élelmiszerbiztonság garantálására kell helyezni a hangsúlyt, a célok eléréséhez pedig biztosítani kell az anyagi forrásokat a gazdák számára.
Mészáros Alajos, EP-képviselő (EPP-MKP)