Szlovákiában márciusban előrehozott választások lesznek, amelyek során a felnőtt állampolgárok az ország további sorsáról határozhatnak. De nem mindannyian. Vannak ugyanis, akiknek a törvény nem engedi, hogy az urnákhoz járuljanak.
Közismert, hogy a fogyatékos emberek számára nem egyszerű a szavazatuk leadása. A szavazóhelyiségek sokszor nehezen megközelíthetőek, nincs lehetőség Braille-sablonos szavazólapok kitöltésére, a szavazóbizottság tagjai pedig nem tudnak jelnyelven tájékoztatást nyújtani. Ami viszont kevésbé köztudott, hogy ezeken a gyakorlati problémákon kívül a szlovák jog, több más országéhoz hasonlóan, a kizáró gondnokság alatt álló értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal élő embereket megfosztja választójoguktól.
Ha a múltba tekintünk, azt látjuk, hogy a középkor óta fokozatosan bővült a választásra jogosultak köre. Kezdetben a választás a nemesek kiváltsága volt. Később a gazdag és művelt közemberek is szavazati jogot kaptak. Idővel választójogot nyertek az iskolázatlanok, a faji kisebbségek, végül a nők. Ebbe a folyamatba illeszkedik a fogyatékos emberek választójogának korlátozása, amely „itt felejtődött” a régi időkből. Érdekes, hogy a régebbi korok minden felsorolt csoportot választásra képtelennek tartottak. A középkor embere nehezen tudta elképzelni, hogy a közrendűek bele tudnának szólni az ország irányításába. A nőkről a huszadik század folyamán is azt állították, hogy hiba megadni nekik a szavazójogot, mert nincs önálló véleményük, férjük vagy apjuk döntését fogják csak végrehajtani. Ma már megmosolyogjuk ezeket a nézeteket – és remélem, a következő nemzedék ugyanígy fog rajtunk mosolyogni, amiért a fogyatékos embereket választani képteleneknek tartottuk.
Merthogy a jog most annak tartja őket, bár nem egyértelmű, hogy miért. A választójogból való kizárásuk nagyon régi, indokai az idők homályába vesznek. A modern társadalmak megörökölték, átvették anélkül, hogy elgondolkoztak volna létjogosultsága felett. Ha mégis meg kell magyarázni, a jogalkotók arra hivatkoznak, hogy a gondnokság alatt álló emberek „mások”, mint a többség – nem tudnak önálló döntéseket hozni, nem értenek a politikai kérdésekhez.
A modern pszichológia azonban rég túlhaladta azt az álláspontot, hogy a döntési képességek egységesen vagy megvolnának, vagy hiányoznának valakinél. Van, aki nem tud például vagyoni vagy egészségi kérdésekben önállóan dönteni, és ezért gondnokság alatt áll, mégis kiválóan elboldogul más területeken, köztük a politika útvesztőjében is. Sok olyan gondnokság alatt álló ember van, aki közéleti kérdésekben teljesen tájékozott, és az átlagos választópolgárnál sokkal megalapozottabb politikai véleménye van – annak ellenére, hogy ő maga nem szavazhat.
Ennek a helyzetnek az abszurditására világított rá a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága 2010-ben a Kiss Alajos c. Magyarország ügyben, ahol egy gondnokság alatt álló panaszos választójogával kapcsolatban kellett döntenie. A Bíróság megállapította, hogy egyszerűen rosszindulatú előítéleten alapul az a nézet, amely szerint egységesen minden gondnokság alatt álló személy képtelen politikai döntést hozni. Ezért az államok nem korlátozhatják valakinek a választójogát pusztán a gondnoksága miatt anélkül, hogy ténylegesen megvizsgálnák, képes-e választani.
Mivel a kifogásolt magyar jogszabály nagyon hasonlít a szlovákra, a döntés Szlovákiára is vonatkozik. Végrehajtása nagy előrelépést jelentene a mostani állapothoz képest, de további kérdéseket is felvet. Mit jelent egyáltalán a választóképesség, és hogyan vizsgáljuk? Meglepő dolog, de nem létezik olyan szakmai (pszichiátriai vagy pszichológiai) eszköz, amellyel objektíven mérni lehetne. És ha vizsgáljuk, miért csak a fogyatékos emberekét? Bármilyen tesztet állítanánk is fel, bizony lennének „átlagos választópolgárok”, akik elbuknának rajta – az ő választójogukat mégsem vonja kétségbe senki.
Nyilván vannak olyan fogyatékos emberek, akik nem képesek választani, ezt senki nem tagadja. De ők egyébként sem szavaznak, a jogtól függetlenül, korlátozásuk ezért teljesen fölösleges. Mégis az ő szavazataiktól védi az állam a választási rendszert, miközben a felmérések szerint az összes leadott szavazat 1–3%-a egyszerűen tévedés következménye, és a választópolgárok nagy része szavaz rokonszenv és külsőségek alapján, anélkül, hogy tisztában volna az egyes jelöltek programjaival. Az így leadott szavazatokat a rendszer „legitim”-nek tartja, a fogyatékos emberek szavazatait viszont súlyos „veszély”-nek.
A probléma azonban nem az egyébként is választóképtelen emberek szavazati jogának korlátozásában áll. Ők a becslések szerint Szlovákiában néhány százan vannak – míg a választójogból kizártak száma jelenleg 10 000 felett van! A jogrendszerbe táplált előítéletesség tehát a legsúlyosabb esetek alapján ítéli meg általában a fogyatékos emberek képességeit, ez pedig választóképes emberek ezreinek jogfosztásához vezet.
A fenti problémát több állam (pl. Hollandia, Olaszország, Nagy-Britannia és a skandináv államok) úgy küszöbölte ki, hogy a fogyatékossággal élő emberek jogairól szóló ENSZ-egyezménnyel összhangban minden fogyatékos ember számára megadták a választójogot. És láss csodát, semmilyen gyakorlati problémát nem okozott ez a lépés, választási rendszerük nem hullott darabokra. Nemrég Szlovákiában is hasonló javaslattal állt elő civil szervezetek egy csoportja, de a kormányválság miatt, sajnos, már nem sikerült a parlament elé terjeszteni. Reméljük, a választások után sor kerül rá. Szlovákia ugyanis addig nem tekinthető demokratikus jogállamnak, amíg a demokrácia csak egyesek kiváltsága, amíg gyakorlásából a fogyatékos emberek egy csoportját pusztán előítéletek alapján kizárjuk.
Ha Ön vagy hozzátartozója kizáró gondnokság (zbavenie spôsobilosti na právne úkony) alatt áll, nem vehet részt a parlamenti választásokon. Ha emiatt panasszal szeretne élni, jogi tanácsért forduljon a Carissimi társulás közvetítésével hozzám, a carissimi2002@gmail.com elérhetőségen.
Fiala János, Központ a Fogyatékos Emberek Jogaiért Alapítvány
Forrás: www.carissimi.sk
