A lápi ember, vagy ha úgy tetszik, a magyar Maugli története a Ghymes együttes frontemberét is megihlette. Olyannyira, hogy zenés darabot írt belőle a Galántán élő művész. Javában zajlanak a próbák, a 2015/16-os évadban a nagyszínpadi bemutatók sorát Szarka Tamás: Éden földön (Hany Istók legendája) című műve nyitja szeptember 25-én a budapesti Nemzeti Színházban.
A legenda szerint a 18. század felében furcsa emberi lényt fogtak ki a kapuvári halászok a Hanság (a helyiek megnevezésében: Hany) lápi világából. Nyolc-tízéves gyermeknek látszott, kettős szemhéja volt, és keze, lába ujjai között úszóhártya feszült. Beszélni nem tudott, békát és halat evett. Tény az, hogy 1749. március 17-én a kapuvári templomban feltételesen megkereszteltek egy 8 év körüli fiút, mely a keresztségben az István nevet kapta. A korabeli írások szerint: „A fiú mezítelen volt, puszta füvet, szénát és szalmát falt, nem tűrt ruhát, és ha embert pillantott meg, azonnal a vízbe ugrott, és úgy úszott, mint a hal. Majd egy évig élt a várban, megette már a főtt ételt, viselte a ruhát és külsőleg is emberré kezdett válni. Alkalmasint a vártól nem mesze folyó Rábába ugrott és leúszott a Hanyba. Meg se találták soha többé.”
„Megragadott a talált fiú története. Ez a motívum a világ szinte minden táján felbukkan: egyik legismertebb Romulus és Remus mítosza. A csoda az ezekben, hogy az ember valójában mi mindenre is képes. Istók is hosszú éveken keresztül megélt kint a lápban. Állítólag hódok nevelték. A közhiedelemtől eltérően, délceg, izmos fiú volt, akit a lápból kikerülve a szerelem is megérintett. A lápot egyébként, ezt az édenkertet a múlt század ötvenes éveiben lecsapolták, és ez a csodálatos flóra és fauna megszűnt, egyik pillanatról a másikra” – mondja Szarka Tamás, az Éden földön szövegírója és zeneszerzője. A láp (éden) és a civilizáció (föld) között megbúvó ellentmondásra épül a zenés fantasyként meghatározott darab, Bozsik Yvett rendezésében és koreográfiájával.
„Mi ennek a lápnak a nyelvét értjük. Istókot és a barátait: a kócsagot, a sast és a farkast. A második felvonásbeli világot, a civilizációt, az embereket, akik majd lecsapolják ezt az édenkertet, már nem értjük, ezért a várkapitány és köre egy halandzsanyelvet beszél. Az Éden földön meséje a civilizáció és a természet összecsapásáról szól” – avat be a szerző, aki a rendezővel együtt a szakralitást, az ősszimbólumok megjelenését tartja fontosnak.
„Mi az édenből jövünk, nem a civilizációból, gyökereinkben a természet részei vagyunk. Amikor elkezdtem foglalkozni a témával, kezdtem hallani, ahogy az a rengeteg madár énekel. Meggyőződésem, hogy a Nemzetiben is érdekesen fog hangzani a madarak és a vízi állatok csodálatos éneke” – hangsúlyozza Szarka Tamás.
BA, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”54860,54654″}
